Sírfeliratok

Joggal az égi mezőt ha elérheti bárki halandó -
legfelső kapuját tárja ki nékem az ég.

Quintus Ennius

Béke porodra!
Alvó csontod a föld terhe ne nyomja nagyon!

Albius Tibullus

Olyan közel hozzá, olyan messze tőle,
Én e sivár földön, ő a temetőbe`,
Én e süket zajban, ő az örök csendben,
Én siralom völgyén, ő csillagos mennyben.

Fülöp Áron

Én már alszom zúgó lomb alatt,
ó, ne zavard édes álmomat,
borulj síromra halkan, csendesen,
ne félj, nekem már nem fáj semmi sem.

Szerettem volna még élni köztetek,
de a sors másképp rendelkezett.
Küzdöttem, de már nem lehet,
szeretteim, Isten veletek!

Földi utamon elfáradtam,
megpihenni hozzád tértem,
Istenem.

Szíved már nem fáj, miénk meg vérzik,
fájdalmad férjed, gyermeked érzik.

Életünknek legszebb bajában tört ránk a halál.
Mondjon el egy miatyánkot értünk, ki e sírnál megáll!

Nyugodjatok, aludjatok,
ti ketten meg nem haltatok.
Lelketek bennünk él tovább.
Jó éjszakát!

Nem az a halott, akit eltemettünk,
hanem az, akit elfeledtünk.

Jóság, csendesség, szende hit
s hűség van eltemetve itt.
Áldás lebegjen hű porán,
meghalt ifjan és korán.

Tied a nyugalom,
enyém a fájdalom.

Minden virágszálban
téged látunk.
Angyallá lett édes
kis leányunk.

Szép volt, mint a hajnal. Róla még a rágalom sem szólt.
Lelke mint a hattyú tolla, oly fehér, oly tiszta volt.
Tán azért szállt olyan messze hagyva gyászt, s fájdalmat itt,
Nehogy a föld beszennyezze lelkének szép álmait.

Csak álom volt az életem,
az élet után sírba tértem.
Porból vettem eredetem,
porba kellett visszatérnem.
Itt aluszom örök álmom,
sírhant fedi maradványom.