Idézetek a sorsról
(1256)
Mindannyian a génjeink és a neveltetésünk eredményei vagyunk, amelyek az életünkben történt véletlenszerű eseményekkel karöltve formálnak minket.
Egyikünk sincs szétesve, csak a sors kicsit megrángatott bennünket. (...) De néha azért mutat felénk egy kis könyörületet is.
A sorsszerűség, (...) ahelyett, hogy egyetlen útvonalra jelölne ki bennünket, sok mindenfélét kínál, és következetesen erősít bennünket - a választásra. Csodálatos életfeltétel ez! Élni annyi, mint végzetesen erősnek érezni magunkat a szabadság gyakorlására; élni annyi, mint megválasztani, hogy mivé legyünk a világon. Egyetlen pillanat sincs, amikor ez a készenlétünk alábbhagyhat és megnyughatik. Még amikor csüggedten hagynánk, hogy történjék bármi, akkor is választottunk: a nem-választást.
Csodálatos, ahogy a sors az ember keze alá dolgozik, nem? Elénk küldi a megfelelő embert a megfelelő időben. Az apró nüánszok színes szálai gyönyörű szőttessé állnak össze - csak figyelni kell, és nyakon csípni a lehetőséget.
Ha látod, hogy üldöz a sors: fordúlj meg s állj vele szembe. Ha futsz előle, utólér; ha elébe állsz, talán kifoghatsz rajta.
Ne higgye senki, hogy a sorsa eleve elrendeltetett. Nincs született lúzer; csak olyan, aki ezt elhitte és elfogadta.
A sorsok lassan alakulnak, és senki nem tudja, hogy véletlenül elvetett cselekedeteink közül melyek csíráznak ki, hogy aztán szárba szökkenve kibomoljanak, akár a fák.
Honnan tudod, hogy mi van megírva nekünk a sors könyvében? (...) Mindegy, hogy rohansz vagy sem, az ő akarata elől nem szaladhatsz el.
Életünk menetét oly apró dolgok is befolyásolhatják. Oly sokan rohannak, mindenkit elfoglalnak a saját gondjai. Oly sok arcot látni, hogy az ember könnyen elveszve érzi magát. Most már tudom: semmi sem történik véletlenül. Minden pillanat megmérettetik, minden lépés megszámoltatik.
Levél egy ismeretlen asszonytól c. film
Akármiben hiszünk (vagy nem hiszünk), csak egy életet élhetünk, és az, hogy mikor és hol kezdődik az életünk, sok mindent meghatároz.
Az emberek elfelejtik a múltat, így aztán újra és újra át kell élniük, mert a végzetüket magukkal hordozzák, a szívük legmélyén. A jót és rosszat egyaránt... a szörnyűt és a még szörnyűbbet. Teljesen mindegy, hol vannak vagy honnan hová tartanak.
Semmit nem teszek a dolgokért, ahogy ellenük sem. Fatalista vagyok, mindenről azt gondolom, ennek így kellett lennie.
Nem a halál az, ami megijeszt minket, hanem az olyan élet, melyben nem tettünk meg minden tőlünk telhetőt.
Az élet nem véletlenszerű események láncolata. Nincsenek véletlenek. Az emberek nem csak molekulák, amelyek összevissza ütköznek minden ok nélkül. Okkal ütköznek egymásnak az életben. Úgy kell, hogy legyen, hogy életünk során adott emberekkel kapcsolódjon össze az életünk, olyanokkal, akik majd megváltoztatják életünk folyását és tartalmát. Pontosan azok vagyunk, akiknek lenni rendeltettünk.