Idézetek a sorsról
(1239)
A nagyobb katasztrófáknak megvannak a maguk előhírnökei, gyakran mégsem figyelünk fel rájuk.
- Miért érzem azt, hogy valakik a fejünk fölött már rég leosztották a lapokat, és nekünk csak korlátozott lehetőségünk van a saját sorsunkba beleszólni?!
- Mert ez így van. Nem ismerjük azt a tervet, amit születésünk előtt kidolgoztunk magunknak. Mindent, de mindent elfelejtettünk. Hogy valójában kik vagyunk, és merre tartunk: fogalmunk sincs.
Az embernek saját maguknak kell megtalálniuk az utat az erdőben azoknak a kétes, zavaros térképfoszlányoknak a segítségével, amelyekbe betekerve születtek, vagy amelyeket útközben találnak itt vagy ott. Ezért van az, hogy mindannyian bolyongunk. Körbe-körbe járunk. Mellébeszélünk. Öntudatlanul is egymásba botlunk és azután elveszítjük egymást a sötétben, ahol az égi fénynek még távoli derengése sem látszik.
Mikor úgy érezzük, hogy miénk a világ és minden, ami benne van, azokat a perceket választja ki a sors, hogy minden elromoljon.
Időnként szükséges erősen fogni a kormányt, és vinni egyértelműen egy irányba a csónakot, időnként meg jó elengedni az irányítást és hagyni, hogy a víz egyik vagy másik partra sodorjon. Mert azt is lehet élvezni, amikor jönnek sorra a véletlenek.
Kutyák között bolhás leszel. A társaság, melyben mozogsz, formálja viselkedésedet, a viselkedésed formálja a jellemedet, a jellemed pedig végeredményben formálja a sorsodat.
Amit a világnak adsz, a világ visszaadja neked, de sose úgy, ahogy szeretnéd.