Idézetek a sportról
(636)
Az az igazi ironman, aki fejben is felnő, mire átszakítja a célszalagot. A sztori fizikai síkja csak a felszín.
Egy maratonfutást részletesen leírni olyan lenne, mintha a festék száradásáról vagy a fű növéséről értekeznék.
Lehet, hogy egy bizonyos versenyre készülünk, és akkorra időzítjük a csúcsformát, de a futás egy életre szóló sport.
Ha edzett vagy, nem nagy szám lefutni a maratont, viszont amikor pár száz méter is kihívást jelent, akkor igazán tiszteletre méltó dolog nekiindulni és nem feladni, értékelni a fokozatos fejlődést minden részsikerből - lehet az akár az első megállás nélkül lefutott kilométer - erőt meríteni és menni tovább. A siker szerintem (hobbisportoló szinten) nem elsősorban alkati kérdés. Aki kitartó és beleteszi a munkát, az előbb-utóbb menthetetlenül eredményes lesz. A többiek pedig mindig megtalálják majd a külső tényezőket, amikre mutogatva felmentik magukat a komolyabb energiabefektetés alól.
A legtöbb embernek, aki sorra kergeti az érmeket, rekordokat, és egyre komolyabb kihívások elé állítja magát, szerintem vennie kellene a bátorságot az igazi kihívással szembenézni: önmagával. Ne érts félre, ettől még lehet sportolni, sőt így lesz csak igazán értelme!
Az életünkben túl gyakran tekintünk a mozgásra feladatként, hogy betartsuk az ajánlott egészségügyi irányelveket, miközben megfeledkezünk az öröméről.
Ha valaki sokat sportol, azt kevésbé értékeli nagyra a társadalom, mintha valaki sokat olvas. Pedig szerintem nem olyan nagy a különbség.
A futásom célja az, hogy napi szinten kapcsolatban legyek a testemmel és megéljem azt, hogy a testem vagyok. Nem csak a fejem, az agyam, a gondolataim, a lelkem vagy az érzelmeim. Ez számomra az egység érzését adja, azt, hogy egyben és rendben vagyok.
Bár jól hangzik a "nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel" szlogen, de az igazi játékos, az igazi versenyző a győzelemért áll rajthoz. Hiszen benne van a nevében is: versenyző. Nem résztvevő.
Így hat az emberre a horgászat: nem aggódik és nem dühöng olyan dolgok miatt, amelyek nem számítanak. Csak a víz számít, a zsinór, az úszó és a horogra akadt hal, amely a sötét vízben sodródik. Mielőtt észbe kapna az ember, máris feltartóztathatatlanul befonja a kellemes, céltalan dolgok hálója.
Egy nő, aki jobban kedveli a magányos sétákat, mint a lovaglást (...), nem a legjobban élvezi az életet.
Engem a futball megtanított győzni, és megtanított veszíteni is, és megtanított arra is, hogy az öröm úgyis felülkerekedik a bánaton, és hogy a gól maga a boldogság, a gyógyír minden addigi kihagyott helyzetre.
A győzelem biztos, (...) az a bizonyos erkölcsi győzelem (...). Ez is olyan vigasz, mint a lélek halhatatlanságával való biztatás; tapasz az emberi hiúságon ejtett sebekre.