Idézetek a sportról
(548)
Nem voltam igazi szörfös, amíg nem értettem meg, miről is szól a mindennapos munka. Napról napra el kell menni szörfözni, akkor is, ha rossz az idő, ha a víz hideg, mondjuk, húszfokos! Lehet, hogy aznap nem annyira érzem, de akkor is csinálom, akkor is, ha a felszerelésem öreg és lyukas, ha a maszkomon nehéz átlátni, és ha beengedi a vizet. Ha az ember megrémül attól, hogy hozzá kell érnie egy kis valódi tengervízhez, vagy az eutrofizáció olyan erős, hogy már látható, és az illető tart a kiütésektől vagy a hasmenéstől, lemaradhat élete legjobb hullámáról... ami talán nem a legnagyobb lesz, viszont az övé! Az ő hulláma!
A foci számomra olyan, mintha a növekedő füvet nézném, amelyen emberek rohangálnak. Sosem értettem, miért olyan izgalmas, ha huszonkét ember egy labdát hajkurászik. Körülbelül annyi racionalitás van benne, mintha az emberek olyasmiért lelkesednének szenvedélyesen, mint az origami.
Az uszodában minden nyugodt, kék és fehér, mindenki csak a saját karmozgására figyel és a medence szélére.
Nem is igazán a futást szeretem, sokkal inkább a futás utáni állapotot. Olyan, mint amikor az ember a falba veri a fejét: annyira jó érzés abbahagyni!
Erőnlét, erőfeszítés, kitartás - ez kell ahhoz, hogy valakiből nagy sportoló legyen.
Fontos, hogy mozogjunk, mozogjunk és mozogjunk! Az időskorral jár lustaság is, de ez ellen tudatosan tenni kell!
A maraton vagy a hegymászás: ott van, meg kell csinálni; nem céllal vagy további szándékkal - mint a nyakkendő vagy a zsebkendő a zsebben: finom és értelmetlen.