Idézetek a sportról
(386)
Ha az ember elmúlt negyven, akkor vagy folyton mozognia kell a szabadban - vagy meghal.
Ha a világ két legjobb csapata játszik meccset egymás ellen, abból unalmas, rossz meccs lesz. Óvatoskodni fognak. Akkor fogják belőni a meccs egyetlen gólját, amikor a tévéközvetítésben épp a gólhelyzet ismétlése megy. Csak az látja majd a gólt, aki ott van a stadionban.
Amikor nem muszáj szaladni, de az embernek lehetősége van csak úgy szaladni, akkor az egész egyfajta bizarr luxussá válik.
Minden olyan alkalommal, amikor valaki nyer, ez csakis azért lehetséges, mert valaki kicsivel korábban veszített.
Az olimpiai szellem olyan, akár a szél. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy. Érzed jelenlétének erejét. Élvezed elhaladásának következményeit. Aztán emlékké válik, a dicsőség napjainak visszhangjává.
Ha benned van a fanatizmus, szerelem a sport iránt, akkor nem is gondolkodsz azon, megéri-e.
Van egy mondás a testépítőknél: túl jó a genetikája ahhoz, hogy bajnok legyen. Sok olyan bajnokot láttam, akik éppen azért lettek nagyok, mert genetikailag csak közepesek voltak, de tudták, fanatikusan kell dolgozniuk ahhoz, hogy sikeresek legyenek.
A versenyzés fanatikusoknak való. Csak az fogjon bele, aki úgy érzi, erre született, s készen áll mindent megtenni a sikerért.
A verseny igazi vesztese nem az, akit legyőztek, hanem az, aki ki sem jutott a pályára.
A hegymászás nem csupán fizikai teljesítmény, hanem lelki élmény is, egy olyan tapasztalat, amely által rengeteget lehet fejlődni, és amit később a hétköznapokban is kamatoztatni tudunk. Saját magunkról is sokat tanulunk, hiszen elkerülhetetlenül a valódi önmagunkkal fogunk szembesülni. A hegyekben minden letisztul, minden egyértelmű.
Élvezzétek a testeteket! Használjátok ki minden lehetséges módon! Ne foglalkozzatok azzal, hogy mások mit gondolnak róla! A testetek a legnagyszerűbb eszköz, ami valaha a tiétek lesz.
Nem azok az emberek erősek, akik hatalmas izmokat növesztenek, hanem azok, akiknek ilyen idézetekre van szükségük, hogy életben maradjanak.
Egy verseny olyan, mint egy művészeti alkotás; alkotás, ami a technikán és a munkán kívül inspirációt is igényel, hogy aztán elégedetten szemlélhessük. Egyúttal mulandó is, olyan, mint egy buddhista mandala, élvezhetjük a megalkotása közben és a csúcspontján is, de amint elérte a tökéletességet, örökre eltűnik, mert lehetetlen lenne ugyanazt a versenyt még egyszer megalkotni. Lehetnek hasonló versenyek, átélhetünk hasonló érzelmeket, érezhetünk ismerős érzéseket, de sohasem ugyanabban a formában, mert az inspiráció mindig más formák felfedezéséhez vezet minket.