Szerelmes idézetek
(3744)
Néztem a csillagokat a domb tetején,
Arra gondoltam, hogy pont te meg én -
Hogy mennyire véletlen ez az egész,
Hogy én jöttem, nem pedig egy bolgár tengerész.
A szerelem jön, megy... s nem állandó, csak ott, ahol bizalommal van összekötve. Csak a bizalom tarthat fel a különféle kísértések közt.
Megállt a mutató... nem, nem az órám romlott el. Valami egészen más történt. Te történtél. Te állítottad meg a mutatót. És az időt. Ami megállt. Nálad. A mutató hozzád érkezett, és megállt. Az idő elérkezett. Hozzád.
A szerelem (...) mindig olyanoknak jut, akik meg sem érdemlik. Mintha a szerelem az ördög műve volna.
Amióta szerelembe estem,
Igazán, hogy féleszű vagyok.
Szemkötősdit játszanak fejemben
S falnak mennek a gondolatok.
A szerelem éhet, szomjat nem olt;
nem is álom, eső ellen se véd;
szerelem még gerendát nem sodort
fuldoklóhoz, hogy mentse életét,
roncs tüdőt lehelettel nem hat át,
csontot nem forraszt, sebet nem hegeszt;
mégis hány ember hívja a halált
szerelmét vesztve - csak míg írom ezt!
A szerelem, a párkapcsolat egyfajta ívesen hajlítható pályán mozog, s közben fokozatosan mind érettebbé válik. Az embernek nem ugyanarra a másikra van szüksége az élete minden egyes fázisában, amire fiatal korában oly mérhetetlenül vágyott.
Míg az évek szépnek tűnnek,
s aranyszőke hajat dérrel
színezüstté nem csepülnek:
aki szeret, szeressétek,
úgy legyetek üdvözültek,
mert végül az alkalmak is
kopár gyászba feketülnek.
Tessék felébredni, olyan nincs, hogy jön a tökéletes. Olyan van, hogy kompromisszumkötés, meg összecsiszolódás. Kitartás és nem elengedés.
Szerelmünk méze-kéje
rejtőzzön mind sötétbe:
Ámor, most meg se szólalj -
a némaságba vész a csók, a sóhaj.
Csak tiszta szívben lel hazára Ámor,
akár madárka lomb között az erdőn.
Tiszta szív s Ámor: ikrek. Egy anyától
s egyszerre lettek.