Szerelmes idézetek
(3694)
Húsztól negyvenig a szerelemről ír az ember, anélkül, hogy tudná, mi a szerelem. S mikor már tudatosan ír, akkor látja be, mennyivel szebb volt a tudatlansága, mint az a művészet, amelyet fájdalmak és csalódások árán szerzett meg.
A szerelem olyan, mint a költészet, amely a régi tárgyhoz mindig új versformát talál ki.
Ha van a háborúnak minisztere, miért nincs a szerelemnek is? Hisz az is szüntelen háború.
Néhány év után a párok elkezdik gyűlölni egymást. Előre ismerik a másik reakcióit, vagy unják már a manírjait. Azt hiszem, velem pont az ellenkezője lesz. Én akkor tudok beleszeretni valakibe, ha már mindent tudok róla: hogyan választja el a haját, mikor melyik ingét fogja felvenni, milyen történetet fog elmondani az adott szituációban. Akkor tudom majd biztosan, hogy tényleg szeretem.
A szerelem olyan mint a "szeret, nem szeret-virág", amely szirmát epedve tárja széjjel, ha jön az éjszaka és olyan mint az anemóna, amely egy lehelletre is becsukódik és egyetlen érintésbe is belehal.
A szerelem az ember szivét gombás kertté varázsolja el, buja szemérmetlen kertté, amelyben titokzatos, szemtelen gombák duzzadoznak, burjánzanak.
- Honnan tudja az ember, hogy szerelmes? (...)
- Elmondom neked. Ha napi fél órát beszélgetsz vele, akkor szerelmes vagy.
- És ha egy órán át beszélgetsz vele?
- Akkor fülig szerelmes vagy.
- Aztán ha már nem beszélgettek, ez azt jelenti, hogy összeházasodtatok.
Az élet masszív, nagyon is földi, nagyon is materiális sűrűségének egyik nagy megtapasztalása a szerelem. Hihetetlen dolog, hihetetlenebb, mint a Szentháromság meg az angyalok, hogy ez van egyáltalán. Az "agresszív, csúcsragadozó majomnak", ennek a többek szerint programozási hibának: az embernek igazi hogyléte nyílik meg benne.