Idézetek a szerelmi csalódásról
(484)
Semmi nem fenyegeti jobban egy ember szabadságát, mint az a rejtélyes elragadtatás, amit az egyik teremtmény a másik teremtmény - például egy férfi egy nő, vagy egy nő egy férfi - iránt érez. Nincs az a kötél, lánc, rács, ami megalázóbb szolgaságra, reménytelenebb tehetetlenségre kárhoztatna. Jaj neked, ha ennek az elragadtatásnak a nevében odaajándékozod magad valakinek, mert ezzel lemondasz önmagadról, a jogaidról, a méltóságodról, vagyis a szabadságról. Mint egy vízben kapálódzó kutya, úgy próbálsz - mindhiába - elérni egy nem létező partot, a partot, melyet úgy hívnak: Szeretek és Szeretnek, s aztán kiégve, kinevetve, kiábrándultan végzed. Jó esetben a végén megkérded magadtól: mi vitt rá, hogy a vízbe ugorj - az elégedetlenség önmagaddal vagy a remény, hogy abban a másikban olyan valamit találsz, ami benned nincs meg? Talán a magánytól, unalomtól, a csendtől való félelem? A szükség, hogy legyen valakid, és te is légy valakié? Némelyek szerint ez a szerelem. De attól félek, jóval kevesebbről van szó: egyfajta éhségről, melyet ha egyszer lecsillapítasz, csömör követ. Hányinger. És mégis, mégiscsak kell lennie valahol valaminek, gyermekem, ami megérteti velem ennek az átkozott szónak az értelmét. Kell lenni valahol valaminek, ami rádöbbenthetne, hogy igenis van szeretet.
Csak mert valaki a múltban fájdalmat okozott neked, nem jelenti azt, hogy utána az összes többi nő is azt fogja csinálni.
Az összetört szív nem a szerelem tagadása. Attól nem lesz a szerelem egy szemernyit sem kisebb.
A legtöbb pár esetében se a nő, se a férfi nem túl nagy szám. Így van ez: ha nincs köztük elektromosság, hogy jöhetne egyáltalán létre a kapcsolat? Ha viszont van elektromosság, a végén megégetik magukat. Ez az oka, (...) hogy vagy így, vagy úgy, de a szerelemnek szinte mindig kétségbeesés a vége.
Igen nagy érzelmi erőfeszítés megtanulni újra megnyitni a szívünket, ha az élet, a megélt tapasztalatok bezárták azt. Amiről azt hittük, pusztán átmeneti védekező mechanizmus, sok-sok év alatt belénk vésődhet, és elutasító magatartásmintákká kövesedhet.
A fájdalom hatására meggyőzzük magunkat, hogy ha nem nyílunk meg, és nem szeretünk újra, nem adunk esélyt az újabb sérülésre.
Ha egyszer a szív összetörik... nem könnyen forr össze. (...) Olyan, mint az edzett üveg, amely millió darabra törik, és soha többé nem lehet összerakni. Legalábbis nem úgy, ahogy volt. Össze lehet kotorni, de attól az még nem lesz ablak. Csak egy halom törött, színes üveg. A szilánkokra tört szívek nem gyógyulnak meg, nem forrnak össze. Egyszerűen nem úgy működnek.
Minden férfival kapcsolatban ugyanazt a rossz döntést hoztam. Azt hittem, adnom kell nekik valamit.
Ha összetörjük valakinek a szívét, azzal a sajátunkban ugyanakkora kárt teszünk.