Idézetek a szerelmi csalódásról
(461)
Fel kellett magamnak tenni a kérdést, hogy ha fejlődtem, akkor miért fájt annyira látnom, ahogy megcsókold őt? És miért kerültem vissza a gödör mélyére? Talán nem vagyok teljesen túl rajtad, és talán egy részem soha nem is lesz.
Mindenkinek fájdalmasan nehéz az első kiábrándulás, de az olyan őszinte léleknek, amely nem akarja áltatni magát, s nem hajlik túlzásra és könnyelműségre, majdnem elviselhetetlen.
Szerelmi bánatra szerelem kell, de nem ám olyan álmodozó, képzelődő, sóhajtozó. Oda csata kell, s győzelem. Nagy győzelem, ami gyógyír tud lenni a sértett büszkeségre.
Ha szerelmes vagy, az agyadat elárasztja a dopamin. Ugyanaz a hatása, mint a drognak. Gyakorlatilag függő leszel. Ám ha a szerelmestől elveszik szerelme tárgyát, az agynak ugyanaz a része dolgozza fel ezt is, mint amelyik figyelmeztet, ha megégettük magunkat, csontunk törött, vagy felhorzsoltuk a bőrünket. (...) A szívfájdalom nem csupán egy szó. Tudományos alapja van (...). Ez teljesen normális. De minden törött csont vagy törött szív... nos, előbb-utóbb beforr.
Ha rákeresünk a Google-n a tört szívek megragasztásának módjaira (...), annyi eredményt dob ki a net, hogy mindet valószínűleg legalább egy év alatt lehetne csak elolvasni. Vannak a tanácsok között okésak (írd össze minden utálatos tulajdonságát! Ne félj a nevetéstől! Menj edzőterembe, és izzadd ki magadból!), és vannak borzalmasak (azonnal keress valaki újat! Posztolj magadról és arról az illetőről képeket a közösségi fórumokon, hogy az exed féltékeny legyen! Készíts róla woodoobabát, és gyújtsd fel!). De én igazából tudok egy sokkal jobb kúrát: a zenét.
Elkövettem egy hibát kamaszkoromban. Nem a megfelelő fiúba szerettem bele. Nem akarom, hogy veled is ez történjen. (...) Az nem lehet, hogy két ember ennyire szeresse egymást, és mégse legyenek jó pár. Te ne hibázz!
Csak egyetlen dolog kétségbeejtőbb, mint nem megtalálni a párunkat. A tény, hogy megtaláltuk, ám feltételezhető, hogy soha nem fogjuk ugyanazt jelenteni, mint ő nekünk.
Nincsen arra elképzelhető lehetőség, hogy én valaha még szerelemmel szeretni tudjak. Az én csalódásom több volt, mint csalódás. Az rémület volt és iszony. (...) A valóságos világban csak tengődöm és lézengek, ügyefogyottan, lázadozva, keserűn, egyedül. Nagyon egyedül. Sokkal magányosabban, mintha sohasem lett volna senkim, vagy mintha lett volna valaha igazán valakim.
Én, aki mindent feladtam volna,
Te, akinek csak a játéka voltam.
Ki tudja, mi igaz, és mi csak illúzió?
Mi, akik elvesztünk a múltban.
Hol keresselek? Nem tudom, hogy hol vagy...
Ki dönti el, mi igaz, és mi csak illúzió?
Én már biztosan nem.
A szerelem kész istencsapás az érző lélek számára. Hűtlen. Nem válogat. Szolgaság, fájdalom, árulás, harag jár a nyomában.