Idézetek a szerelmi csalódásról
(476)
Hibázni egy dolog, sorozatosan hibázni viszont már más. Jól tudom, aki közel enged magához valakit, aki elhiszi, hogy szeretik, az előbb-utóbb csalódni fog. Próbáljon csak meg az ember támaszkodni valakire, garantáltan pofára esik! A másik csupán éppen akkor nem lesz mellette, amikor a legnagyobb szükség lenne rá. Vagy megbízol valakiben, aki innentől fogva cipelheti a te problémáidat is. Csak önmagára számíthat az ember, így elég gáz, ha maga is megbízhatatlan.
A szerelmi bánat szörnyű érzésétől egyetlen orvos sem fog tudni megszabadítani minket. Az egyetlen dolog, ami legalább egy kicsit segíthet, egy jó barát, akinek a vállán rendesen kisírhatjuk magunkat.
Sokan gyengeségnek tartják a szerelmi bánat nyílt felvállalását, de én ezzel nem értek egyet. Mert mi lehet emberibb annál a mély megrendülésnél, amelyet a szerelem elvesztése vagy más veszteség miatt élünk át?
Miért érezzük iszonyú rossznak és kínzónak a szerelmi bánatot? Minden bizonnyal nem utolsósorban azért, mert kétségbeesésünkben elképzelni sem tudjuk, hogy a fájdalom elmúlik egyszer. Emiatt még erősebben érezzük.
Kibe vagy szerelmes? Akiben az álmod és a valóságod egybeesik. És ez addig tart, amíg így van. Utána jön a kiábrándulás. A csalódás nem egyéb, mint hogy ez a kettő szétesik. Az álom még tartana, de a valóság sajnos nem az! Egy ideig még próbálsz álmodni, de egyre inkább látod, hogy nem az! A valóság nem fedi az álmodat!
A viszolygó érzés szívemben egyre nő
a kifosztott múltból nem fakad több erő
a tünékeny fényben már semmit sem látok
csak egy lekaszabolt és kivérzett álmot.
Az a szerelem, amelyben szerelmünk tárgyát tökéletesnek látjuk, előbb-utóbb csalódással végződik.
Nem dől össze a világ, ha valaki megégeti magát. Egyszer-kétszer-háromszor. Az égadta világon semmi probléma nincs ezzel, hiszen így ismerjük meg önmagunkat. Megtapasztaljuk, hogy az önbecsapás, egy rossz döntés vagy egy hazugság hova vezethet. Minden kudarcunkból tanulhatunk.
Nekem a könnyem többet már nem hull,
minden fájdalmam lassan már elmúlt.
Valahol vár, vár rám, aki megbecsül és nem vág át.
Attól, hogy nem randizom és nem járok senkivel, még jól érzem magam. Egyáltalán nem hiányzik egy újabb pasi az életemből, aki, ha megun, gondol egyet és továbbáll.
Én benne hittem, a szerelmünkben, abban, hogy ez pont olyan örök, mint egy távoli csillag fénye, amely időtlen időkig utazik az üres űrön át.