Szkeptikus idézetek

(328)

Egy prófécia szerint délután
világvége lesz, és remélem,
jól sikerül majd, mert a következő
csak három év múlva várható.

Dékány Dávid

Számos kérdés marad megválaszolatlanul. Talán szegényebbek lettünk egy lehetséges magyarázattal, de az is lehet, hogy egy további rejtéllyel gazdagodtunk. Vagy ez nem legalább annyira szép?

Peter Wohlleben

Az interneten mindent meg lehet találni, és mindennek az ellenkezőjét is.

Lovász László

6

Legyen sötétség! Legyenek kétségeink, még a bizonyosságainkat illetően is! Sőt különösen a bizonyosságainkat illetően ne féljünk kételkedni, azokat a bizonyítékokat illetően, amelyek a kozmológiát egyetlen nemzedék alatt metafizikából fizikává, puszta spekulációból tudománnyá tették.

Richard Panek

Nehéz és kockázatos a rövid távú jóslás. Mert "könnyű", kockázatmentes azt jósolni, hogy 2350-ben, mondjuk, megteremtjük a Földön kívüli civilizációkkal a kapcsolatot; e jóslat kieszelője, illetve felhasználója szinte semmit sem veszt, ha jóslata nem következik be. De aki "mindössze" 20 évvel helyezi előbbre a cselekményt, az még szembesülhet saját jóslataival.

Apáti Miklós

0

"Gyümölcséről ismeritek meg a fát". Ezt kell mindig szem előtt tartanunk, akkor nem leszünk a hiszékenység vámszedői, a hamis próféták áldozataivá.

Beck Mihály

3

Mindannyian az előítéleteink rabjai vagyunk, de legtöbbünk meg van győződve róla, hogy ő kizárólag a bizonyítékoknak hisz, és ezek alapján alakítja ki véleményét. Pedig ez koránt sincs így.

Philip Zimbardo

Még a szkepticizmusnak is megvannak a maga korlátai, hiába állít korlátot minden hit elé.

Michael Chabon

1

Ha az ember 82-szer feldob egy pénzérmét, és 82-szer fej jön ki, akkor érdemes arra gondolni, hogy "valami talán nincs rendben ezzel az érmével", s nem arra, hogy "Isten szereti a fejet".

Jordan Ellenberg

8

Nincs annál nagyobb bűn, mint ha valamit varázslattal akarnak megmagyarázni.

George Gamow

6

A tekintély átgondolatlan tisztelete az igazság legnagyobb ellensége.

Albert Einstein

24

Veszélyek vannak, de a gondolkodás nélküli elutasítás nem megoldás. (...) Nagyon sok zöld túlzottan is zöld, és zsigerből elutasít mindent. Elsőként azt mondják, káros, ha ezt nem tudják bizonyítani, azt, hogy felesleges, ha ez sem állja meg a helyét, azt, hogy csak a gonosz multinacionális cégek nyomják a dolgot és ők keresnek rajta.

Falus András

Ha az ember nem hisz az okkult tudományokban, védekezni sem tud ellene.

Dorthe Nors

2

A szerelem a kis hülyék sportja.

Billy és Mandy kalandjai a Kaszással c. film

12

Az áltudományok cáfolata a tudományos közösség kötelessége, még akkor is, ha ez komoly kutatásoktól veszi el az időt vagy úgy tűnik, hogy a harc vesztésre áll.

Martin Gardner

1

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom