Idézetek a szomorú szerelemről
(420)
Mindenütt megvagy: mint virágözön
borítod életemet, friss öröm,
frissitő ifjúságom, gyönyöröm:
minden mindenütt veled ostromol,
de mindig feljajdul a halk sikoly:
e sok Mindenütt mindenütt Sehol!
Sokat szenvedtem a különböző kapcsolataimban, főleg akkor, ha voltam olyan könnyelmű, és szerelmes lettem. A férfiak megérzik, és játszadoznak az emberrel. Még ha kezdetben éreznek is valamicske gyöngéd szerelmet, ami velük egyenrangúvá avat, később nagyra vannak magukkal, ők a kegyes adakozók, én pedig a koldus.
De jó annak, aki senkit
Nem szeret,
Mosolyoghat örök, fájó
Könny helyett,
Kinek álmát nem zavarja
Semmi sem,
Mert nem tudja, mily nagy kín a
Szerelem!
Te olyan kedves vagy. Lehet, hogy nem kéne ilyen kedvesnek lenned hozzám. Nem gondoltál még erre? Lehet, hogy minél kedvesebb vagy, annál jobban kihozod belőlem a sárkányt. Olyan ez, mint valami szörnyű láncreakció. Újra meg újra visszapattanunk egymásról, és a helyzet egyre csak romlik: minél kedvesebb vagy, annál jobban az agyamra mész vele. Mert én nem érdemlem meg, hogy jó legyél hozzám. Hiszen én egy kibírhatatlan sárkány vagyok.
Minden szenvedélyes kapcsolatban eljön a pillanat, amikor szembe kell nézni az élettel, az igazi élettel, a különféle és végtelen számú kötelezettséggel, és a szerelmes a szíve mélyén tudja: vége a szép napoknak. A férfi talán sajnálja a külvilág prózai közbeavatkozását, de természetesnek veszi, s noha jottányit sem szeret kevésbé, a lét jármába hajtja a nyakát. De a nő, akinek a szerelem végállomás, nem tud ilyen könnyedén behódolni. Minden odaadó és lángoló nő számára eljön ennek a szívbe markoló szomorúságnak a pillanata, és ő mindent megtesz, hogy elodázhassa.
Tisztelni kell az uradat, szeretni a barátait, elégedett asszonynak lenni, mert a szerelemtői csak szomorú lesz az ember.