Szülőséggel kapcsolatos idézetek
(871)
A gyereket nem kell folyamatosan oktatni. Nem kell táncot ráerőltetni, ha ő éppen gyurmázna, és gyerekdalokat sem kell lenyomni a torkán, ha inkább megnézne egy Kisvakond-epizódot a tévében. A gyerekkel egyszerűen együtt kell élni. Tenni a dolgunkat, közben beszélni hozzá, és hagyni, hogy kérdezzen és bekapcsolódjon. Ha a kádat sikálom, és ő körülöttem téblábol, a kezébe adok egy szivacsot. Ha sminkelem magam, kap egy ecsetet, hogy kifesthesse a babáját. Segít kipakolni a mosogatógépet, elrakni a vasalt ruhát, szortírozni a névjegykártyákat. Miközben szöget verek be a falba, a szerszámos dobozt rámolja, és mindennek tudni akarja a nevét. A világ, a maga egyszerűségében, nagyon izgalmas hely. És ő abban a szerencsés helyzetben van, hogy ezt nagyon jól tudja.
A gyerek egy patak, később folyó, aztán folyam. Mi, a szülei legfeljebb a medret biztosíthatjuk neki, de az utat ő töri magának. Réges-rég, mondom, megboldogult hajadonkoromban elhatároztam, hogy ha egyszer gyerekem lesz, minél többet megmutatok majd neki a világból. Nem feltétlenül földrajzilag (...), hanem a maga egyszerű szépségében. A mindennapi élet feladatait és gyönyörűségeit. Történeteket, könyveket, zenét, képzőművészetet, a természetet, mindenféle tudást, ami a birtokunkban van, és azt, hogy hol talál választ a kérdéseire. Valahogy úgy éreztem, hogy a legnagyobb ajándék, amit adhatok neki, a választás lehetősége, és a bizalom, hogy jól választ - vagy legalábbis képes tanulni a rossz választásaiból.
Nincs egy szülőnek nagyobb fájdalom annál, mint amikor nem neki, hanem a gyerekének fáj.
A jó szülő egyfajta feldolgozóüzem. Feldolgoz a kisgyerek helyett, mert ő ezt még nem tudja. Ennyi!
Az anyaság számomra a világ legnagyobb csodája. Hogy egy nő életet tud adni, növekszik benne valaki, akivel már ott kapcsolata van, aztán pedig kibújik belőle egy Élet. Ennél nagyobb misztérium nem hiszem, hogy létezik, ez már-már felfoghatatlan! És persze óriási felelősség. Az anya élete végéig ott kering a gyerek körül, vagy szó szerint, vagy csak lélekben, beidegződésekben, mintákban, de mindig mellette van. Bemászik a párkapcsolatokba, a döntésekbe, a kötődési mintázatokba, a szexbe, az énképbe.
Egy beteg gyerek anyukája szerintem közelebb áll az állathoz, mint az emberhez. Az ösztönök szinte semmi mást nem hagynak érvényesülni. A tanult viselkedésformák átadják a helyüket a belső tűznek, amellyel a kicsinyünket akarjuk táplálni, védelmezni, gyógyítani.
Szülővé válni, a spontaneitást elveszteni, a kettőről a háromra lépni óriási sokk minden párnak, még azoknak is, akik mérőszalag segítségével tervezik a családot, és percre pontosan akkor születik a gyerekük, amikorra ők kalibrálták.
Anyának lenni, noha kívülről ez nagyon másként látszik, a világ egyik legmagányosabb feladata. Telis-tele van az ember kérdésekkel és kételyekkel, amelyeket vagy megfogalmaz a környezetének, vagy nem. Ha úgy dönt, hogy utánanéz, akkor leöntik mindenféle információval, mint valami nyúlós masszával, hogy alig győz levegőt kapni alatta. A túlélés a tét, kinek van itt ideje mindig, minden egyes problémát átgondoltan és megfontoltan megoldani. Ráadásul, ha egy kész, rögtön ott van helyette három másik. És senkire, ismétlem, senkire nem számíthat úgy, ahogy saját magára.
A szülő minden rossz munkát elvégez, nem számít, hogy mennyire megalázó, és mégsem kap érte soha egy köszönömöt sem. De a szíve mélyén érzi, hogy a gyerekei hálásak érte, még ha a gondolat fel sem merül bennük.
Boldog ember, akinek gyermekei, mint a nyílvesszők, töltik meg tegezét. Ha összetűzésbe keveredik a kapunál, utódai mellette állnak, nem vall szégyent.
A gyermekvállalás annyira személyes, csak az egyes emberhez, legbelső érzelmeihez és élethelyzetéhez kötődő ügy, hogy ebbe kívülről senkinek sem lehet semmiféle beleszólása. (...) Ha vállalunk gyereket, magunk és az ő boldogságáért tegyük, ne pedig valamiféle rokoni elvárásra vagy a népesedési statisztikák hatására!
Az anyák (...) megszenvedtek értünk, a leggyakrabban olyan helyen, ahol nem láttuk őket.
Szülőnek lenni kemény munka. Sokszor unalmas, csüggesztő, frusztráló és kimerítő, miközben a világon a legmulatságosabb, legörömtelibb, legszeretetteljesebb és legcsodálatosabb élmény is.
A gyereknevelés lényege a kapcsolat, amelyet gyerekünkkel kialakítunk. Ha az emberek növények lennének, a kapcsolat lenne a táptalaj. A kapcsolat az, ami megtart, táplál és lehetővé teszi - vagy éppen gátolja - a növekedést.