Szülőséggel kapcsolatos idézetek
(669)
A gyereknevelés olyan, mint a foci. Mindenki ért hozzá, vagy legalábbis van róla véleménye. Minden kornak megvan az elgondolása az ideális gyermeknevelésről. De ezek nem többek divatoknál.
Félretéve minden önbecsapásunkat és nárcizmusunkat, kérdezzük meg magunktól: őszintén akarom, hogy a gyermekem olyan vagy valami hasonló legyen, mint én? Aki erre igent vagy nemet felel, annak valószínűleg komoly baj van az önismeretével és az önértékelésével. Elvégre nincs tökéletes ember, de mindenkinek vannak jó tulajdonságai. A reális válasz ilyenkor az: örülnék, ha gyermekemben ezt vagy azt a tulajdonságomat felfedezhetném, más tulajdonságaimat pedig nem szívesen látnám viszont benne.
Nem könnyű önmagunkat reálisan látni és el is fogadni, de ennél még sokkal nehezebb gyermekünket olyannak elfogadni, amilyenné fejlődik.
Amit a szülő hisz a gyermekéről, azt a gyermek tényként észleli, nem pedig feltevésként. Hiszen a gyermekek világában a papa és a mama a biztos pontok, amit ők hisznek, gondolnak, mondanak, az jelöli ki, milyen a világ.
Nincs olyan, hogy "nevelés". Csak értékek, elvek és célok léteznek, amelyek bennünk élnek s amelyeket megpróbálunk továbbadni. Hogy végül jó kertészei leszünk-e csemeténknek, vagy gyermekünket vésővel és kalapáccsal alakító szobrász, majd húsz-harminc év múlva elválik. Az élet nagy hátránya, hogy nem visszafelé éljük: amennyivel bölcsebbek leszünk harminc év múlva, azt legföljebb arra használhatjuk, hogy esetleg könyvet írunk a nevelésről.
Felemelő látni, ahogy a madármama repülni tanítja kicsinyeit. "Szárnyakat adni" egyszerre jelenti azt, hogy a szülő megismerteti fiókáját a legfontosabb dologgal, a szárnyalással; ám egyúttal azt is, hogy szárnyára bocsátja: "Tőlem már megtanultál minden megtanulhatót. Mostantól éld a saját életed!"
Egy szülő (...) csak annyira lehet boldog, mint a legboldogtalanabb gyereke.
Apaként az a feladatom, hogy bátorítsam a gyerekemet, és ráébresszem, mire képes.
A legveszélyesebb lény a világon egy anya, akinek megfenyegetik, sértegetik, molesztálják vagy megfélemlítik a gyerekét.
A gyerekekkel foglalkozni kell, de túlaggódni nem szabad. Csak tenni kell a dolgokat, és remélni a legjobbakat.
Ha a saját életünket nem tudjuk kézben tartani, hogyan irányíthatnánk a családunk ügyeit?
Nem könnyű feladat egy különleges gyerek normális szülőjének lenni, én el is buktam benne. Az előítéleteim miatt cserben hagytalak, azon rágódom, hogy mennyire másképp alakult volna minden, ha meghallgatom a te véleményedet is. Számomra ez a vég, számodra egy esély, hogy megöregedj és egy nap jobban bánj a gyermekeddel, mint én az enyémmel. Nem kérem, hogy megbocsáss, sem azt, hogy elfelejtsd a tetteimet, csak azt kérem, hogy ezt hidd el nekem. Nem számít, hogy emberként, vagy várpírként olvasod ezt, én ugyanúgy szeretlek, ahogy mindig is szerettelek, ahogy mindig is szeretni foglak.
Egy gyermeket világra hozni a legnagyobb áldás, amit asszony megélhet, nincs, amihez az érzést hasonlítani lehetne. Míg elsőszülött fiamat nem tartottam a karomban, én magam sem tudtam elképzelni. Azt nyilván igen, hogy anya leszek, de hogy a születés ennyire megváltoztatja az életemet, arra álmomban sem gondoltam. Egész lényem, eddigi mivoltom megszűnt, átértékelődött a világgal együtt. Hirtelen megelevenedtek a színek, ízesebbek lettek az ételek, teljesebb a szerelem, mintha egy varázslatos kör burkolta volna be a mindennapjaimat, boldog voltam, hosszú idő után először nem éreztem magam magányosnak, nem hittem értelmetlennek a létezésemet, mert a lelkem eggyé vált a gyermekével, és ez egy hatalmas erő, olyan kötelék, amit semmi más nem adhat egy nőnek.
Amikor reggel kinyitom a szemem, ő ott van, és ott van este, mikor behunyom a szememet. Jelenléte maga a biztonság, világító torony, erős bástya, hozzá futok, ha félek valamitől. Számomra ő az első, a legfontosabb, ő a példaképem. Az anyai szeretet önzetlen, gyengéd, az anyai szeretet bölcs, kimeríthetetlen, a legmélyebb kút.