Szülőséggel kapcsolatos idézetek
(716)
Az emberi lény nem a mi akaratunk szerint keletkezik, hanem ugyanannak az organikus, fölmérhetetlen, megjósolhatatlan, irányíthatatlan folyamatnak a részeként jön létre, amely az évszakhoz igazodva kibontogatja a fák leveleit, rügyet fakaszt az ágacskákon, és szövevényes mintázatot növeszt a gyökerekből.
Egy szülőnek elképzelhetetlen, hogy elveszítse gyermekét, mert őt szereti a világon a legjobban. Hús a húsából, vér a véréből. Bármijét odaadná, csak hogy boldognak lássa. A gyermeke öröme az övé is, de a fájdalmában is ugyanúgy osztozik.
Az élet, a vér öröklődése bonyolultabb kérdés az eddig föltételezettnél, pedig korábban sem gondolták a gének továbbélését primitív folyamatnak. Nem véletlen, hogy az apaság, a földön tapasztalható örömök között, ez idáig úgy tűnik, a legnagyobb.
Azt mondják, a férfi a fiait szereti jobban, csakhogy féltékeny lehet rájuk. De a lánya mindig is fény lesz az életében.
Mindenkinek legszigorúbb bírája a saját gyereke - a legszigorúbb akkor, ha hallgat.
A gyereket az embernek tevékenyen kell akarniuk, sőt, vágyniuk kell rá. A gyerekvállalás nem az ambivalens érzelműeknek vagy szenvteleneknek való.
Sosem tartoztam azok közé (...), akik úgy érzik, hogy a gyerekük iránt érzett szeretetük valahogy felette áll minden más szeretetnek, jelentőségteljesebb és fontosabb és nagyobb minden másnál. (...) De rendkívüli szeretet ez, mert az alapja nem testi vonzalom, nem is érzékiség vagy intellektus, hanem a félelem. Az ember nem ismeri a félelmet, amíg nincs gyereke, és talán ez csal minket arra a gondolatra, hogy ez a szeretet hatalmasabb, mert maga a félelem hatalmasabb. Minden nap az első gondolatod az, hogy "szeretem", de: "Vajon hogy van?" A világ egyik éjszakáról a másikra átrendezi magát a rettegés akadálypályájává.
Azzal, hogy gyerekeik lettek, felnőtt életük azonnali és tárgyalási alapot nem képező célt és irányt kapott: ez határozza meg a család évi vakációjának hosszát és helyét; ez határozza meg, marad-e pénzük, és ha igen, mire költsék; ez határozza meg a napjukat, hetüket, évüket, életüket. A gyerek olyan, mint a kartográfia: az embernek csak annyit kell tennie, hogy követi a térképet, amit a gyerek mutat be a születésének napján.
Gyerek nélkül az ember felnőtt státusza sosem egészen biztos; a gyerektelen felnőtt maga kreálja a saját felnőttkorát, és bár ez gyakran élénkítő és nagyon vidám is, egyben az örök bizonytalanság állapota, állandó kétely.
Semmi szükség rá, hogy megfélemlítéssel bírjuk rá a gyerekeket, hogy jók legyenek, a jóságra a szülőknek kell rávezetniük őket, mert szülőnek lenni azt jelenti, hogy nem hagyhatjuk cserben őket. Isten túlságosan megfoghatatlan a gyermeki értelem számára; a szülőké a felelősség, hogy olyan emberekké váljanak, akiket a gyermekeik mindenekfölött szeretnek és értékelnek.
Az a szülő, aki elhiteti önmagával, hogy a világ nem változott, valójában vakká és süketté teszi magát a gyereke felé, aki érzékelve ezt az ellenállást, egyre kevesebbet fog kommunikálni otthon, jóllehet egyre kevésbé érzi magát komfortosan a saját életében.
A határok kijelölése és ezen keretek fenntartása a szülő feladata. A gyerek feladata pedig az, hogy ezeket megpróbálja átlépni, hogy kísérletezik az érzelmeivel és a lehetőségeivel, miközben érzi azt is, hogy a szülei tartják a kontrollt, és nem engedik ki a kezükből a gyeplőt.
Egy szülőnek (...) teherbírónak kell lennie, akkor is, ha azt érzi, ehhez már se kedve, se ideje, sőt legszívesebben (ha lehetne varázsolni) visszacsinálná az egészet.
A gyerek olyan, mint egy seb. Egy nyitott tartály, amelybe az élet sót szórhat.