Idézetek a társadalomról
(2599)
A válságok előhozzák az ember rosszabbik énjét: egy zaklatott társadalom nem megoldásokat keres, hanem felelősöket, azokat sem jó helyen.
Nem hinném, hogy fajunk sokáig fenn fog maradni. Mintha nem abból a fából faragtak volna bennünket, mint a teknősbékákat - ők sok százmillió éven át léteznek ugyanabban a formában, sok százszor hosszabb ideje, mint mi. Egyik neme vagyunk egy rövid életű fajnak. Unokatestvéreink már mind kihaltak. Mi magunk meg kártevők vagyunk. Az általunk elszabadított környezeti és éghajlati változások pusztítóvá váltak, és aligha fognak bennünket megkímélni. A Földnek ez csupán lényegtelen, átmeneti üzemzavar lesz, de nem hiszem, hogy mi sértetlenül megússzuk, annál is kevésbé, mert tény, hogy a közvélemény és a politika inkább a homokba dugja a fejét, mint a strucc, s nem vesz tudomást a ránk leselkedő veszélyekről. Mi vagyunk talán az egyetlen faj a földkerekségen, amelyikben tudatosul egyedei halálának elkerülhetetlensége: félek, hogy hamarosan annak a fajnak is nekünk kell majd lennünk, amelyik tudatosan végignézi vesztének közeledtét, vagy legalábbis a maga civilizációjának pusztulását.
A katonák is csak emberek! Miért engedelmeskednek a parancsoknak? Miért hagyják magukat vezényszóra lemészárolni? Miért? És kinek hoz mindez hasznot? Megint csak a hatalom maroknyi megszállottjának! Hol lennének, ha többé senki sem mozdítaná értük a kisujját sem? És az ostoba tömeg mégis újra és újra igába hajtja a fejét.
Olyan világban élünk, amely tele van ostoba emberekkel, akik mindig tévedhetetlenül azt választják, ami a legrosszabb nekik.
Amíg az egészségügy egyik napról a másikra él, addig a betegek egyik napról a másikra meghalnak.
A rasszizmus sohasem növelte a nemzetek életszínvonalát. Az önelégültség viszont sokszor vezetett gazdasági összeomláshoz.
Nem tudjuk, tanulunk-e a krízisből, és racionalizáljuk a társadalmat, vagy a szembenézés helyett még nagyobb válságokba sodorjuk magunkat. Egyik oldalról itt lenne a lehetőség a modern technika és tudomány eredményeinek adaptálására, a társadalom, a gazdaság, az oktatás működésének jóval hatékonyabb megszervezésére. A másik oldalról viszont a történelmi tapasztalat azt súgja, hogy a krízisek felszabadítják az ordas eszméket, melyek készen állnak a hatalom gyeplőjének átvételére.
A vidék nem önérték: ha összességében az emberek szívesebben élnek nagyvárosokban, akkor ez így jó. Ha értéknek gondoljuk a szép kisvárosokat és a hazai epret, akkor ezt leginkább a pénztárcánkkal mutassuk meg, és ne mástól várjuk, hogy cselekedjen.
Egy korszakot nem csak az jellemez, ki a miniszterelnök, mely pártok küzdenek egymással a választási győzelemért, mekkora a nemzeti össztermék, kik a legnépszerűbb sztárok, kikből válhatnak az ország leggazdagabb emberei. Az is meghatároz egy történelmi időszakot egy adott országban, hogy hányan vannak, hogyan élnek a szegények, és miként bánik velük a társadalom, amelynek a perifériájára szorultak.
Szemhunyásnyi idő alatt hajléktalanságba lehet sodródni, és (...) a lehetetlenség határát súrolja az onnan való visszatérés.
Németországban és Ausztriában is az jellemzi az ellátórendszert, hogy, még ha most sokan vannak is, például a migránshelyzet miatt, akkor is megpróbálják megoldani a problémád. Nem az van, hogy "ez nem a mi dolgunk" vagy "ezt majd csak ekkor és ekkor lehet". Ha szükségem van valamire, akkor megoldják. Ha nem tudnak segíteni, akkor sokszor telefonálnak, amíg el tudnak küldeni oda, ahol tudnak segíteni neked. Ez nagy különbség, hogy nem a szabályokra fókuszálnak, hanem arra törekednek, hogy megoldjak a helyzeteket. Magyarországon az élettől elrugaszkodott szabályok vannak sokfelé.
Talpra állni nagyon hosszú idő, és ezt a hosszú időt nem tudják kibírni az emberek. De ebben nem is mindig a saját kitartásuk hiánya az ok, gátolja őket az ellátórendszernek az a sajátossága is, hogy állandóan korlátozó szabályokhoz kell alkalmazkodniuk. Például sok helyen este 9-ig be kell érni a szállóra, így nem lehet már egy két műszakos munkát sem elvállalni. 22-es csapdája az egész, hogy ha nincs jó szállásod, nincs jó munkád se, de ha nincs jó munkád, biztosan nincs jó szállásod.