Idézetek a társadalomról
(2229)
A modern gazdaságnak folyamatos és végtelen növekedésre van szüksége a fennmaradáshoz. Ha a növekedés leáll, a gazdaság nem vesz fel valami kényelmes egyensúlyi helyzetet, hanem darabjaira hullik.
Azért vannak a szabályok, hogy keménnyé eddzék testünket és a lelkünket, hogy általuk rendet teremtsünk az anyagi világ káoszában. (...) Ha valaki megszegi őket, az megbontja a rendet, káoszt szül a rendezett világban. Ezen esetek világítanak rá, hogy igenis szükségünk van a szabályokra, mert az ilyen kivételek mutatják meg, hol van a szervezettségben a gyenge pont, a lánc törékeny szeme, ahol meg kell erősítenünk az előírásokat, amelyek éppen a kihágások ellen léteznek. A kivételek ilyen módon erősítik a szabályt.
Egy eszme hibáit gyakran csak akkor vesszük észre, ha már közel jár ahhoz, hogy valóra váljon.
Hallottam, azt mondják, minket nem hívott senki. Nem látnak szívesen. A bajainkat vigyük inkább máshová. De én anyád hangját hallom a tengerárban, s azt súgja a fülembe: "Ó, ha látták volna, kedvesem! Csak a felét annak, amit te. Ha látták volna! Biztosan jóindulatúbbak lennének."
A kormányok így kezelik az érthetetlen dolgokat. Eltemetik őket. Betakarják és nemlétezőnek nyilvánítják.
A szabad egyház eszméje s a vallások egyenjogúsága azt kívánja, hogy a hon minden polgára, bármely hitfelekezethez tartozzék is, szabadon élhessen saját vallásának tanításai szerint, ha azok az állam céljával nem ellenkeznek és mások hasonló jogait nem sértik.
- Változnak a szabályok. (...)
- Vagy soha nem is voltak. Talán csak szokások léteztek. Olyasmik, amikről nem is tudtuk, miért csináljuk.
A romantikus irodalom gyakran ábrázolja az egyént úgy, mint aki küzd az állam és a piac ellen. Semmi sem állhatna távolabb a valóságtól. Ma már az állam és a piac az egyén apja és anyja, és az egyén csak nekik köszönhetően maradhat fenn. A piac lát el bennünket munkával, biztosítással és nyugdíjjal. Ha szakmát akarunk tanulni, ott vannak az állam iskolái. Ha vállalkozásba akarunk kezdeni, a bank kölcsönöz nekünk pénzt. Ha házat akarunk, egy építkezési vállalat építi fel nekünk, és a bank ad rá jelzáloghitelt, amelyhez gyakran az állam nyújt támogatást vagy fedezetet. Ha fellángol az erőszak, az állam véd meg minket. Ha néhány napig betegek vagyunk, az egészségbiztosításunk gondoskodik rólunk.
Elég, ha beleolvasunk bármelyik honlapon a kommentek sorába, és máris kijózanító ízelítőt kaphatunk az ellenszenvből és az antihumánumból, amivel embertársaink egymás iránt viseltetnek.
Amerika, a fene nagy nemzeti érzés. Illúzió az egész. Hatalmas kocsik, partyk, miegymás. De a felszín alatt ez az ország is velejéig romlott.
A ragadozók a (...) létfenntartás ösztönének köszönhetően ölik meg állattársaikat. Az ösztönök vezérlik, évszázados beidegződések. Az ember? Hát igen, valószínű, hogy az ember a legnagyobb állat, és a legbrutálisabb.
Háromnegyed évszázadnyi erőszakos demagógiának, katasztrofális kudarcot vallott társadalmi és gazdasági kísérleteknek elégnek kellett volna lenniük ahhoz, hogy elvegye az emberek kedvét a világmegváltó fantáziálástól és tudományosnak álcázott bugyutaságoktól. Nem léteznek felsőbbrendű emberek, a történelemnek nincsen szerkezete, sem iránya, csak mi vagyunk itt, emberek, sokan közülünk elég hitványak is, akik rettenetes dolgokra képesek, ha elhiszik, hogy megéri, mert a végén minden jobb lesz.
A történelemben páratlan mennyiségű egyéni hang robbant ki az emberekből, mégsem a "virágozzék száz virág" forgatókönyve valósult meg, sokkal inkább a nézőpontok homogenizálódtak könyörtelenül, a vélemények pedig megkövültek, ami a rettenetes leegyszerűsítések újabb virágkorát hozta el.