Idézetek a természetről
(631)
Mesés kalandjaink tervezgetése közben tartsuk észben, hogy a természetben semmire nincs garancia. A guatemalai dzsungel tukánjairól és Tanzánia ivóhelyeinek elefántjairól őrzött minden egyes emlékemre jut egy másik, amikor egy kenuból bámulok valamelyik hondurasi tó ködébe, hasztalan keresgélve lamantinokat, vagy ahogy mesebeli hegyi túrát teszek India ormaira, ahol magasra nőtt fűből rengeteg van, de tigrisből egy sem.
Olyan arányban halnak ki a Föld fajai, amit a dinoszauruszok kora óta nem tapasztaltunk, és mindezért mi, emberek vagyunk a felelősek. Sok faj a fennmaradásáért küzd az élőhelye eltűnése, a klímaváltozás vagy a környezetszennyezés miatt. A legtöbb, amit tehetünk, hogy segítünk megállítani vagy visszafordítani a fajok e tömeges kipusztulását. Óvjuk az élőhelyeiket és a biológiai sokféleséget azáltal, hogy csökkentjük a bolygót terhelő igényeinket, a fogyasztásunkat és a károsanyag-kibocsátásunkat, továbbá védjük a lakóhelyünket övező természetet, vagy természetvédelmi programokhoz csatlakozva bizonyos fajokat. Ha mindannyian megteszünk minden tőlünk telhetőt, azzal hozzájárulhatunk néhány veszélyeztetett faj túléléséhez. Addig pedig élvezzük azt, amink van!
Soha nem érezzük magunkat olyan kicsinek, mint amikor a hatalmas vörös- és mamutfenyők között sétálunk.
Az, hogy a lombhullató fák minden évben megváltoztatják a színüket, és a leveleik lehullanak, annyira hétköznapi, hogy nem mindig szánunk időt a varázslatos szépség megcsodálására, amellyel ilyenkor megfestik a tájat.
Van valami igazán felemelő abban, ha megpillantjuk azt a virágot vadon, amit korábban csak vázában láttunk.
A természetnek nincsenek elvei. A természet semmi ésszerű okkal sem támogatja azt a hiedelmet, hogy az emberi élet tiszteletre méltó. A természet közömbösségében nem tesz különbséget a jó és rossz között.
A természetnek ugyanúgy részei a felbontó folyamatok, mint a felépítő folyamatok. Csak hogyha a teljes egységgel találkozunk, akkor válhatunk mi is a teljes univerzum részévé.
A világ tele van válaszra váró csodálatos talányokkal. (...) Hogyan nő egy szilvamag nagyságú makk húszméteres fává, amelyen ráadásul ötven különböző állatfaj él. Vagy, hogy hová repülnek télen a madarak. Hogyan úsznak a halak. Milliónyi hasonló kérdés van, és utazás közben választ kapunk jó néhányra. Szóval hegyezzétek a fületeket, tartsátok nyitva a szemeteket, használjátok az orrotokat, nyelveteket, ujjatokat, hogy minden érdekeset és újat meglássatok, megszimatoljatok, megízleljetek és meg is fogjatok.
Most is, hogy visszagondolok
hajdani erdeim sorára,
a hegy felől gyönyörűen
zúg bükkös erdőnk orgonája.
S ha majd mélyebbre költözöm,
érzéstelen rommá omoltan,
egy hang közelről súgja még:
Én is az erdő fája voltam.
A tulipán ihlet, a tulipán inspiráció; szépség árad a színeiből, és szerelem a szirmaiból. A tulipán egy gyönyörűséges kert, hat szirma hat irányba hint vágyat és örömet. A tulipán önkéntelen mosolyra késztet, mely megérinti a szívet. A tulipán jelképezheti a szerelmet, de ugyanakkor a mély szomorúság csokra is lehet. A tulipán a keserű igazságot édes álmokká varázsolja egyszeriben, a rozsdás vasat csillogó ezüstté, a vad tekinteteket édes nevetéssé.