Idézetek a természetről
(668)
Az emberek félnek a sötétségtől, mert elfelejtették, hogy az árnyékok csak a fényben jelennek meg, és minden árnyékot vet, amire fény esik. Behatoltak az éjszakába, a csendbe és sötétbe. Fényszennyezés és zajszennyezés betegít és pusztít.
Távol áll tőlem, hogy leszóljam a Napot (kétcsillagos kritikát adtam rá a Yelpen), de mindössze egyetlen dolga van: egy helyben állni, és hagyni, hogy a többi bolygó körülötte keringjen, mintha csak az univerzum rossz helyre pakolt kávézóasztala lenne.
A természet hihetetlenül erős, bármit csinálhat az ember, a természet egy idő után ezt fel fogja rúgni, és visszafoglalja azt, ami az övé.
Az ember a természet része, így háborúja a természet ellen szükségképpen háború önmaga ellen.
Imádom a természet csendjét. Ez nem némaság, hanem maga az eleven nyugalom, aminek megvan a sajátos zenéje. És ez csodálatos. Élvezem a természet közelségét. Persze az is öröm, amikor kifogok egy halat, elejtek egy vadat. De nem a zsákmányszerzés motivál, hanem a természetben való jelenlét. Az az élmény, hogy ennek a világnak én is része vagyok. Tudok örülni egy tenyérnyi jászkeszegnek is, amit nyilván vissza kell dobni. És lehet hogy egész nap nem sütöm el a puskám, de ha már öt szarvasbikát látok együtt, nekem az is elég trófea.
Ha nő jönne hozzám és azt kérdezné, hogyan lehet szép, azt válaszolnám neki: eredj a napra, kedvesem. Csak az lehet szép, ami a napon van.
Ha leülök, részévé válok a tájnak - és csak egy másik földdarab leszek, melyet ellep és elborít a rovarok áradata.
Két dolog lehet látszólag teljesen egyforma, mégis, pár aprócska eltérés óriási különbséget jelenthet - akár az élet és a halál közti különbséget.
A víz ugyanolyan becsapós, mint az asszony öle. Lágy és enyhet nyújt, de szinte észrevétlenül válik kárhozattá és halálos veszedelemmé.
Ajándék az is, amikor a Nap megsimogatja az arcodat. Ajándék az is, ha egy esőcsepp a tenyeredbe hull. Ajándék az is, ha felragyog az égen a szivárvány. És amikor a szél belekapaszkodik a hajadba, az is ajándék.
A fák arra is megtanítanak, hogy ne akarj mindig rohanni, hanem olykor tudj megállni is.
Amikor az erdőben jársz-kelsz, és azt hallod, hogy a fák lombjai halkan susognak, figyelj rájuk, mert azt mondják neked: mi is a testvéreid vagyunk.
A mezőt senki sem kéri, hogy füvet, galagonyát, csipkebogyót, pipacsot és búzát teremjen, mégis bőkezűen megterít mindenkinek. A mező meghálálja a napfényt meg az esőcseppeket, és gondoskodik az élőlényekről. Akkor vagy jó, ha te is olyanná válsz, mint a mező: vigyázol mindenre, ami él - legyen az bogár, madár, állat, növény vagy ember.