Idézetek a természetről
(480)
A természet nem gyengéd édesanya, megszül, és aztán mindent elkövet, hogy elpusztítson.
Bármilyen elvont tárgyú legyen egynémely művészi alkotás és álljon bár ezek egynémelyike ellentétben a természetes iránnyal, - mégis kétségtelen és el nem vitatható, hogy a művészet ma is leginkább a természetből szerzi maradandó értékű, és örökbecsű alkotásai legtöbbjéhez a legértékesebb benyomásokat.
A természet közömbös másolata is sokkal szebb, mint a legnagyobb képzelet eredménye.
Azt hiszik: az ember szabad... nem látják a láncot, mely a kutakhoz köti, s úgy fűzi a föld méhéhez, mint egy köldökzsinór. Ha egy lépéssel továbbmegy - belepusztul.
- Melyik a kedvenc virágod?
- A pitypang.
- Miért?
- Mert szabadban, vadon nő és nincs ára.
Nincs olyan, ami ne szeretné a napot. Meleget és életet ad nekünk; elolvasztja a tél havát és jegét; serkenti a növényeket és a virágokat. Neki köszönhetjük a hosszú nyárestéket, amikor nem száll le a sötétség. Megóv a tél közepén, amikor a sötétség csak pár órára törik meg, a nap pedig hideg és távoli, mint egy holttetem fakó szeme.
Az erdő önmagába hal, növekszik, miközben a formák elenyésznek, felfalatnak, újból meghosszabbodnak.
Jöjj, szép tavasz, jöjj, tünde, enyhe lég!
A felhő kebliből, míg zene kél,
És rózsaszirmok árnyas fátyla rejt,
Ereszkedj hát a földjeinkre le.
Bimbó-fejtő szép tavasz!
Mint kis gyermek, olyan az:
A mogorva tél után
Fürge, tiszta, friss, vidám!
Milyen ostobák vagyunk, amikor azt hisszük, hogy erősebbek lehetünk a tengernél vagy az égnél!