Történelmi idézetek
(460)
A történelem során először többen halnak bele abba, hogy túl sokat esznek, mint abba, hogy túl keveset; több ember halálát okozza az öregség, mint a fertőző betegségek; és több ember követ el öngyilkosságot, mint ahányat a katonák, terroristák és bűnözők együttvéve megölnek. A kora 21. században az átlagember halálát sokkal nagyobb valószínűséggel okozza a mértéktelen zabálás a McDonald` sban, mint az aszály, az ebola vagy az al-Káida támadása.
Ezért jó történelmet tanulni: nem azért, mert a segítségével meg tudjuk jósolni a jövőt, hanem azért, mert megszabadulhatunk a múlttól, és alternatív jövőket képzelhetünk el.
Furcsa, (...) ahogy az újságok a maguk igazságait nagy, vastag betűkkel világgá kürtölik, hogy rögtön azután a következő kiadásban újra kicsivel írják, vagy egészen megfeledkezzenek róluk. Ami a reggeli kiadásban igazság, az az esti kiadásban hazugság, (...) ami az emlék szempontjából azonban nem játszik túl nagy szerepet. Emlékezni amúgy sem az igazságra szoktak, hanem csak arra, amit elég hangosan szétüvöltenek vagy elég vastag betűvel kinyomtatnak. És ha egy ilyen emléksusogás egyszer elég hosszan tart, (...) abból történelem lesz.
Az emberi ostobaság az egyik legfontosabb erő a történelemben, mégis hajlamosak vagyunk nem venni róla tudomást.
Brutalitása miatt a világ nem is olyan régen még megvetéssel tekintett a középkorra, és most mégis újra itt van, ereje teljében, a törvénytelen szadizmus, amit a vallás és a civilizáció minden varázsa sem tud elkendőzni.
A mi korunk történetét nem mi, hanem az utánunk jövők fogják megénekelni.
A görögök nagy tudományos újítása abban állt, hogy megvetették a gyakorlatiasságot. A tudomány öncél, nem eszköz volt számukra.
Ki nem adna meg mindent, ha visszafordíthatná az idő kerekét? A múlt megváltoztatása az emberiség egyik legősibb vágya. Sokkal fontosabb, mint ólomból aranyat varázsolni.
Így működik a történelem. Az emberek értelemhálót szőnek, és tiszta szívükből hisznek benne, a háló azonban előbb-utóbb felfeslik, és visszanézve már nem is értjük, hogy vehette ezt bárki is komolyan. A mai eszünkkel keresztes hadba vonulni az üdvözülés reményében őrültségnek tűnik. A hidegháború még ennél is nagyobb őrültségnek. Hogy voltak képesek néhány évtizeddel ezelőtt az emberek a nukleáris holokausztot kockáztatni, csak mert hittek a kommunista mennyországban? És lehet, hogy száz év múlva a mi demokráciába és emberi jogokba vetett hitünk is éppily felfoghatatlan lesz az utódaink számára.
Auschwitz igazi problémája az, hogy megtörtént, és ezen a tényen a legjobb, de a leggonoszabb akarattal sem változtathatunk.
A történelem vastörvénye, hogy ami utólag elkerülhetetlennek látszik, az a maga idejében korántsem egyértelmű. Ma sincs másképp.
Az évtizedek és -századok során (...) az értelem hálója felfeslik, és új szövődik a helyébe. A történelem tanulmányozása annak a megfigyelését jelenti, ahogy ezek a hálók szövődnek és felfeslenek, és ami az egyik kor emberei számára a legfontosabb dolog az életben, az a leszármazottaik számára jelentéktelenné válik.
A történelmi diskurzusban nincsenek végleges igazságok, a történelem a múltban történt dolgok beszámolója a tanúk és a dokumentumok alapján, amelyek tévedhetnek, illetve a történész munkája alapján, aki szintén tévedhet.
Jó történész mindenre talál példát. A még jobb történész viszont felismeri, ha ezek a precedensek csupán a nagy egészet felhőző furcsaságok.
A hivatalos fényképekről kiretusálni, a családi albumokban a tisztogatások során kirostált rokonok arcát tintával átmázolni viszonylag könnyű, de kitörölni ezeket a nem létező lényeket az emlékezetből, valami egészen más. Ki mondja meg, hogy biztonságos magányban, lehunyt szemhéj mögött a múltnak melyik változatát őrzik meg az emberek?