Tudományos idézetek
(872)
Amikor az ember tudományos pályára lép, mindjárt az elején el kell gondolkodnia azon, hogy az alap- vagy az alkalmazott kutatás irányába indul. Akik alapkutatással foglalkoznak, szeretik a rejtvényeket - kiválasztanak egy feladványt, és meg akarják oldani. Akiket az alkalmazott kutatás érdekel, általában szeretnék látni, hogy munkájuk valódi problémákat old meg.
Az a gyanúm, ha bárki művész vagy feltaláló bármiféle műben egységet és összhangot ér el, gondolatban mindig egyszemélyes közönségnek dolgozik.
A tudomány nem más, mint tények csoportosítása olyan formában, hogy általános törvényeket, vagy következtetéseket lehessen levonni belőlük.
A tudomány nem alkalmas saját jövőjének megjóslására. A futurológia lehet hasznos és szükséges, becslései és jóslásai a technikai fejlődés, közgazdaság, szociológia, demográfia területén jogosak, de az emberi megismerés jövője nem látható be, nem mérhető fel.
Mindenképpen okosabb dolog, ha a kutató nem bocsátkozik jóslásokba tudománya jövőjéről, mert nagy valószínűséggel tévedni fog, ha pedig történetesen igazolja a jövő, akkor nem prófétának fogják tartani - joggal -, hanem olyan álmodozónak, aki véletlenül ráhibázott az igazságra.
A tudomány a tényekről szól, és nem a hitről. Van egy mondás: Istenben bízunk - mindenki más mutasson be adatokat.
Aki valahogy megszerezte a PhD-ját, az hozzászokott a napi 10-14 órás munkanapokhoz és a 7 napos munkahéthez. Örömmel dolgozunk! A munkánknak viszont egyetlen aspektusát, s annak is egy fura számszerűsített értékét veszik figyelembe. Csak a cikkek száma, impakt faktora, a rájuk kapott hivatkozás számít. Senkit nem érdekel, hogy jó tudományt végzünk vagy sem. Számokat kell produkálnunk, amelyek számként mennek egyre feljebb, míg végül valamelyik minisztériumban landol egy nagy szám, ami nem mond semmit, de remélhetőleg több, mint tavaly és akkor minden rendben van. A számok túlmisztifikálását kell abbahagyni. Egyértelmű, hogy amint egy szám alapján mérnek, onnantól arra kell optimalizálni, hogy az a szám nagy legyen. És onnantól nem az számít, hogy pontos tudományt végezzünk, hanem, hogy nagy szám jöjjön ki a végén.
A nagy tudósnak jelentős művészi erőre van szüksége a megismerésben, és a nagy művész jól tud analizálni, részekre bontani is.
Noha a vallások talán emberséges célt szolgálnak, amennyiben általuk sokan elégedettnek érzik magukat azzal a morális szinttel, amit el tudnak érni, egyetlen vallás sem követeli meg a tagjaitól a morális felelősség olyan magas színvonalát, amit a tudomány és az orvoslás szekuláris világa megkövetel.
Bár a funkcionális MR a legalkalmasabb és legkiválóbb eszköz az agy részletes megvizsgálásához, de ennek a módszernek is megvannak a maga korlátai. Az MR-felvételek tulajdonképpen csak képernyőkön felsejlő árnyékok, amelyekből az orvosoknak messzemenő következtetéseket kell levonniuk. A dedukció módszere mindig magában rejti a tévedés lehetőségét.
Az az eredmény, amelyet látszólag egyetlen személy ért el, valójában több száz, sőt több ezer ember elméjének és munkájának gyümölcse.