Tudományfilozófiai idézetek
(371)
A kísérlet pontossága mindig korlátozott, ebből tehát nem lehet elméleti következtetéseket levonni, még más elemek, elméleti meggondolások is kellenek ahhoz, hogy a valósághoz közel jussunk.
Nem a kijelentéseinek földöntúli természete teszi az áltudományt: a tudományban éppúgy jelen vannak a találgatások, a váratlan felismerések és a bizarr feltevések, de még a kezdeti tévedések is. Az áltudomány azért bizonyul könnyűnek, mert nem vizsgálja meg a saját következtetéseit, nem törekszik arra, hogy egybevesse és összekapcsolja azokat más elvekkel, amelyek kiállták az ellenőrzés próbáját.
A tudósoknak követniük kell a bizonyítékokat, szól a régi bölcsesség. A bizonyítékok követésében megnyilvánul egyfajta alázat, amely felszabadítja az embert a megfigyeléseit és következtetéseit ködbe burkoló prekoncepciói alól. Nagyjából ugyanezt el lehet mondani a felnőttkorról is, amely a találó definíció szerint "az a pont, amikorra az ember már elég tapasztalatot összegyűjtött ahhoz, hogy a modelljei általában sikeresek legyenek a valóság előrejelzésében".
Egy-egy állítás cáfolata nem könnyű, de ha nem sikerül, akkor ez nem bizonyítja, hogy az állítás igaz.
A tudomány nem bizonyítékokkal, különösen nem végső bizonyítékokkal, hanem modellekkel halad előre. Jobbakkal, gyengébbekkel, tartósabbakkal és gyorsabban elvethetőbbekkel.
A kutatási eredményeknek kétségtelenül egyre nagyobb mértékben lehetnek jó és rossz következményei is, de maga a tudomány morálisan mindig semleges.
Az evolúciónak nincs ideológiája. A politikai szimpátia, a világnézet és egy tudományos elv elfogadása nem egymásból következő elemek.
Szkeptikus vagyok a tudomány objektivitási és véglegességi feltevéseivel szemben. Nehezemre esik az, hogy a tudományos eredményeket, különösen a neurobiológiában, többnek tekintsem, mint ideiglenes közelítéseket, melyeket egy ideig fenn kell tartanunk és el kell vetnünk, amint jobb magyarázatok jelennek meg.
Abból a képességünkből, hogy mindent egyszerű alaptörvényekre vezetünk vissza, nem következik, hogy képesek vagyunk kiindulni ezekből a törvényekből, és felépíteni az univerzumot.
A világról alkotott emberi fogalmak, még a legegzaktabb tudományos fogalmak is, egyszerre objektívek és szubjektívek: kifejezik annak a valóságtartománynak viszonylag konzekvens és stabil objektív sajátosságait, amelyben élünk, de mivel speciálisan ennek a valóságtartománynak az objektív sajátosságait fejezik ki, rendelkeznek bizonyos szubjektivitással. Ezt talán nevezhetjük "faji szubjektivitásnak".
Az elképzelés, hogy a tudomány és a spiritualitás kölcsönösen kizárják egymást, mindkettőnek nagy kárt okoz.
A tudomány döntő kérdése nem a "mit tudok?", hanem a "honnan tudom, amit tudok?". Hiszen ha nem tudom szakszerűen demonstrálni, hogy honnan tudom - akkor az nem tudomány, legföljebb hagyomány, sejtés vagy intuíció.