Tudományfilozófiai idézetek
(367)
Egy-egy állítás cáfolata nem könnyű, de ha nem sikerül, akkor ez nem bizonyítja, hogy az állítás igaz.
A tudomány nem bizonyítékokkal, különösen nem végső bizonyítékokkal, hanem modellekkel halad előre. Jobbakkal, gyengébbekkel, tartósabbakkal és gyorsabban elvethetőbbekkel.
A kutatási eredményeknek kétségtelenül egyre nagyobb mértékben lehetnek jó és rossz következményei is, de maga a tudomány morálisan mindig semleges.
Az evolúciónak nincs ideológiája. A politikai szimpátia, a világnézet és egy tudományos elv elfogadása nem egymásból következő elemek.
Szkeptikus vagyok a tudomány objektivitási és véglegességi feltevéseivel szemben. Nehezemre esik az, hogy a tudományos eredményeket, különösen a neurobiológiában, többnek tekintsem, mint ideiglenes közelítéseket, melyeket egy ideig fenn kell tartanunk és el kell vetnünk, amint jobb magyarázatok jelennek meg.
Abból a képességünkből, hogy mindent egyszerű alaptörvényekre vezetünk vissza, nem következik, hogy képesek vagyunk kiindulni ezekből a törvényekből, és felépíteni az univerzumot.
A világról alkotott emberi fogalmak, még a legegzaktabb tudományos fogalmak is, egyszerre objektívek és szubjektívek: kifejezik annak a valóságtartománynak viszonylag konzekvens és stabil objektív sajátosságait, amelyben élünk, de mivel speciálisan ennek a valóságtartománynak az objektív sajátosságait fejezik ki, rendelkeznek bizonyos szubjektivitással. Ezt talán nevezhetjük "faji szubjektivitásnak".
Az elképzelés, hogy a tudomány és a spiritualitás kölcsönösen kizárják egymást, mindkettőnek nagy kárt okoz.
A tudomány döntő kérdése nem a "mit tudok?", hanem a "honnan tudom, amit tudok?". Hiszen ha nem tudom szakszerűen demonstrálni, hogy honnan tudom - akkor az nem tudomány, legföljebb hagyomány, sejtés vagy intuíció.
Így halad minden tudomány: adott korban egy bizonyos kérdés, kérdéstípus van a tudományos vizsgálat homlokterében, azután megoldódik, nyugvópontra jut, nem kihívás többé, stabil tudásanyaggá válik.
Szükségünk van a filozófusokra, hogy áthidalják a tudomány előtti zűrzavar és a tudományos érvelés között tátongó szakadékot. Ez azonban egyúttal azt is jelenti, hogy amikor a tudomány előrehalad, a tudás bővül, a filozófia tere elkerülhetetlenül csökken. Akárcsak a jó pszichológus, a jó tudományfilozófus is akkor sikeres, ha fölöslegessé tudja tenni magát. És akárcsak a jó pszichológusnak, nem szabad megbántódnia, amikor a páciens vehemensen tagadja, hogy segítségre szorul.
A tudomány - még a kísérletezés, a mérés, a matematikai számítások és a szigorú következtetések előtt - meglátásokból, képzetekből támad. A tudományos tevékenység legfőképpen elképzeléseken alapul; a tudományos gondolkodásnak elengedhetetlen része, hogy a dolgokat az addig megszokottól eltérő módon "lássuk".
A tudomány sohasem volt képes rá, hogy alapja legyen egy elfogadható és érzelmileg kielégítő világképnek. Még maguk a tudósok számára se. A racionális meggondolásokból valahogy folyton az jön ki, hogy minden érték mulandó és minden erkölcsi rend történelmileg esetleges, és ez az embereket nagyon elbizonytalanítja.