Tudományfilozófiai idézetek
(386)
Minden elképzelés, amelyet bármely halott, élő vagy még meg nem született ember a világegyetemről valaha alkot, szükségszerűen tévesnek fog bizonyulni.
Az igazságnak három fázisa létezik. Először úgy vélik, mindez nem lehetséges (...). A második fázisban ezt mondják: "Nos, ha így is van, nem különösebben fontos". A harmadikban pedig ezt: "Mindvégig tudtuk".
Bármilyen tökéletes is a madár szárnya, sohasem lenne képes repülni, he nem támaszkodna a levegőre. A tudós számára a tények a levegő. Ezek nélkül sohasem tanultok meg repülni.
Aki a matematikán kívül kiejti azt a szót, hogy lehetetlen, az híján van a kellő elővigyázatosságnak.
Még ha a menny ki is van téve az istenek szeszélyeinek, maguk az istenek pontos matematikai törvényeket követnek.
Az első nagy tudományos áttörés talán egyszerűen az a felismerés volt, hogy a természet megértésének kulcsa a megkérdőjelezhetetlen matematikában rejlik.
Bármilyen fontos is a demokráciában a többségi vélemény, semmiképp nem használható a tudományos elfogadhatóság kritériumaként.
Akarni kell elhagyni a biztonságos terepet. Aki folyton csak a környezet véleményét lesi, abból valószínűleg nem lesz tudós.
A tudományos kutatásban még az intelligencia sem elengedhetetlen. Találkoztam már buta Nobel-díjassal is, aki először saját felfedezését sem értette.
Az üres materializmus természetesen annak kijelentéséből áll, hogy minden anyagi. Beleérve a szociokulturális dolgokat, s ezzel el is van a dolog intézve. Rendben is lenne; amíg azonban nem kezdünk el töprengeni ezen dolgok anyagi létéről, amíg ok-okozat viszonyokat tételezünk fel közöttük anélkül, hogy akár elképzelni is megpróbálnánk, milyen anyagi folyamatok képesek ezeket a viszonyokat létrehozni, pusztán szavakban áldozunk a materializmusnak.
A levegőben elengedett tárgyak leesnek. Rendszerint valóban ez történik. De ha a szóban forgó tárgy egy papírlap, és "véletlenül" erős szél fúj, akkor felfelé is szállhat. (...) A természeti törvényt csak akkor kell szükségszerűnek tekintenünk, ha elvonatkoztatunk (...) az esetlegességektől.
A természettudós mindig bizonytalanságban él. Tudja, hogy minden megállapítás értéke véges. Tudja, hogy meghal, aki hinni kezd a saját tételeiben.