Tudományfilozófiai idézetek
(361)
Abból a képességünkből, hogy mindent egyszerű alaptörvényekre vezetünk vissza, nem következik, hogy képesek vagyunk kiindulni ezekből a törvényekből, és felépíteni az univerzumot.
A világról alkotott emberi fogalmak, még a legegzaktabb tudományos fogalmak is, egyszerre objektívek és szubjektívek: kifejezik annak a valóságtartománynak viszonylag konzekvens és stabil objektív sajátosságait, amelyben élünk, de mivel speciálisan ennek a valóságtartománynak az objektív sajátosságait fejezik ki, rendelkeznek bizonyos szubjektivitással. Ezt talán nevezhetjük "faji szubjektivitásnak".
Az elképzelés, hogy a tudomány és a spiritualitás kölcsönösen kizárják egymást, mindkettőnek nagy kárt okoz.
A tudomány döntő kérdése nem a "mit tudok?", hanem a "honnan tudom, amit tudok?". Hiszen ha nem tudom szakszerűen demonstrálni, hogy honnan tudom - akkor az nem tudomány, legföljebb hagyomány, sejtés vagy intuíció.
Így halad minden tudomány: adott korban egy bizonyos kérdés, kérdéstípus van a tudományos vizsgálat homlokterében, azután megoldódik, nyugvópontra jut, nem kihívás többé, stabil tudásanyaggá válik.
Szükségünk van a filozófusokra, hogy áthidalják a tudomány előtti zűrzavar és a tudományos érvelés között tátongó szakadékot. Ez azonban egyúttal azt is jelenti, hogy amikor a tudomány előrehalad, a tudás bővül, a filozófia tere elkerülhetetlenül csökken. Akárcsak a jó pszichológus, a jó tudományfilozófus is akkor sikeres, ha fölöslegessé tudja tenni magát. És akárcsak a jó pszichológusnak, nem szabad megbántódnia, amikor a páciens vehemensen tagadja, hogy segítségre szorul.
A tudomány - még a kísérletezés, a mérés, a matematikai számítások és a szigorú következtetések előtt - meglátásokból, képzetekből támad. A tudományos tevékenység legfőképpen elképzeléseken alapul; a tudományos gondolkodásnak elengedhetetlen része, hogy a dolgokat az addig megszokottól eltérő módon "lássuk".
A tudomány sohasem volt képes rá, hogy alapja legyen egy elfogadható és érzelmileg kielégítő világképnek. Még maguk a tudósok számára se. A racionális meggondolásokból valahogy folyton az jön ki, hogy minden érték mulandó és minden erkölcsi rend történelmileg esetleges, és ez az embereket nagyon elbizonytalanítja.
A tudomány egymástól távol eső területein elért utóbbi eredmények, amelyek egymagukban is izgalmasak, egy mozaikkép tündöklő darabkái, amelyet ha megfelelő távlatból nézünk, magának a megfigyelő embernek és eredetének a képét jeleníti meg.
Az előrejelzés nem a tudomány csúcsa, bár hasznos dolog, különösen elméletek cáfolásában. Az előrejelzés azonban nem lehet a modellezés egyedüli célja. (...) A modell által szolgáltatott betekintés a jelenségekbe legalább olyan fontos, mint a modell előrejelzései: a modellel való játszadozás segít megérteni a dolgokat, éppen úgy, ahogyan egy gyermek sokat tanul, mikor babáival játszik.
Ha úgy vélekedünk, hogy kutatni kell, amit nem tud valaki, akkor jobbak vagyunk és bátrabbak és kevésbé restek, mint ha úgy vélekednénk, hogy amit nem tudunk, azt nem is lehet megtalálni, és nem is kell keresni.
A természettudományban (...) nem az a fontos, hogy megoldjuk a saját korunkban népszerű problémákat, hanem az, hogy megértsük a világot. E munka közben kitaláljuk, milyen magyarázatok lehetségesek, és milyen problémák vezethetnek el ezekhez a magyarázatokhoz. A természettudomány fejlődése jórészt a megválaszolandó kérdések megtalálását jelenti.
Egyszerűen semmi olyat sem találunk a természet törvényeiben, ami bármilyen módon rokonítható lenne a jóság, a büntetés, a szeretet vagy a viszálykodás fogalmával, ezért a tudományos magyarázatok során nem támaszkodhatunk a filozófiára mint megbízható útjelzőre.
Minden igazi tudomány alapköve (...) először a természet észlelése, másodszor pedig kérdések intézése a természethez, melyeket kísérleteknek nevezünk.