Tudományfilozófiai idézetek
(352)
A tudomány egymástól távol eső területein elért utóbbi eredmények, amelyek egymagukban is izgalmasak, egy mozaikkép tündöklő darabkái, amelyet ha megfelelő távlatból nézünk, magának a megfigyelő embernek és eredetének a képét jeleníti meg.
Az előrejelzés nem a tudomány csúcsa, bár hasznos dolog, különösen elméletek cáfolásában. Az előrejelzés azonban nem lehet a modellezés egyedüli célja. (...) A modell által szolgáltatott betekintés a jelenségekbe legalább olyan fontos, mint a modell előrejelzései: a modellel való játszadozás segít megérteni a dolgokat, éppen úgy, ahogyan egy gyermek sokat tanul, mikor babáival játszik.
Ha úgy vélekedünk, hogy kutatni kell, amit nem tud valaki, akkor jobbak vagyunk és bátrabbak és kevésbé restek, mint ha úgy vélekednénk, hogy amit nem tudunk, azt nem is lehet megtalálni, és nem is kell keresni.
A természettudományban (...) nem az a fontos, hogy megoldjuk a saját korunkban népszerű problémákat, hanem az, hogy megértsük a világot. E munka közben kitaláljuk, milyen magyarázatok lehetségesek, és milyen problémák vezethetnek el ezekhez a magyarázatokhoz. A természettudomány fejlődése jórészt a megválaszolandó kérdések megtalálását jelenti.
Egyszerűen semmi olyat sem találunk a természet törvényeiben, ami bármilyen módon rokonítható lenne a jóság, a büntetés, a szeretet vagy a viszálykodás fogalmával, ezért a tudományos magyarázatok során nem támaszkodhatunk a filozófiára mint megbízható útjelzőre.
Minden igazi tudomány alapköve (...) először a természet észlelése, másodszor pedig kérdések intézése a természethez, melyeket kísérleteknek nevezünk.
A leleményes felfedezések némelyike századokkal ezelőtt született, némelyike nem is olyan rég, napjainkban. (...) Egy dologban azonban biztosak lehetünk: véletlenek mindig is történni fognak, és minél jobban felkészítjük rájuk tudatunkat, annál inkább remélhetjük, hogy a váratlan dolgokból a jövőben is értékes, mai képzeletünket nagyságrendekkel felülmúló felfedezésekre juthatunk!
Ha az ember a játszótéren beszélget, akkor gyakran azt hallja, hogy "hát persze, a brit tudósok megengedhetik maguknak, hogy azt kutassák, amit akarnak, mert Nagy-Britannia egy gazdag ország". Ez tévedés, mert ez pont fordítva van. Nagy-Britannia azért egy gazdag ország, mert mindig is megengedte a tudósainak, hogy azt kutassanak, amit éppen akarnak. Ebből tulajdonképpen véletlenül, ritka szerencsés esetekben páratlan kincsek is kicsöppenhetnek, amelyek innovációs lendületet adnak a gazdaságnak, de ezt nem lehet megrendelni és kottából csinálni.
A tudomány nem a végső igazságok sziklaszilárd gyűjteménye, hanem az emberiség pillanatnyi legjobb tudása, ami napról napra változik.
Ha egy nagy képzelőerővel megáldott kutató fejéből valamilyen új ötlet pattan ki, az az eseményeknek az evolúcióból ismert természetes kiválasztódáshoz hasonló láncolatát indítja el: az elképzelések a szilárd empirikus vizsgálatok mérlegére kerülnek, a téves hipotézisek kirostálódnak, a helyesek pedig elterjednek.
A tudománynak egyensúlyt kell tartania a szkeptikusok és az elmélkedők között - ők azok, akik nagy hálót vetnek ki, szabadjára engedik a képzelőerejüket, és fontolóra veszik, "mi lenne, ha". A tudás hálója úgy bővül, hogy a hozzánk hasonló elmélkedők által szállított eredeti ötleteket vizsgálatnak vetik alá. Ha a tudományt csak szkeptikusok művelnék, nem sok újításra kerülne sor.
Az első kiindulópont a tudományban az, hogy semmit sem lehet bizonyítani. Legfeljebb cáfolni lehet. Ebből már egyenesen következik, hogy amit ma tudományosan elismernek, azt holnap megcáfolhatják. Egyetlen dolog biztos a tudományban: nincs olyan, hogy valóság.
A tudomány azért működik, mert a hipotézisek és érvelések, sejtések és látomások, egyenletek és számítások után ellenőrizhetjük, hogy vajon helyesen jártunk-e el: az elmélet előrejelzéseket ad olyasmiről, amit még nem figyeltünk meg, és ellenőrizhetjük, hogy ezek az előrejelzések vajon helyesek voltak-e vagy sem. Ebben rejlik a tudomány különös ereje, ez teszi hitelessé és teremt lehetőséget arra, hogy bátran bízzunk benne: ellenőrizhetjük, hogy egy elmélet megállja-e a helyét vagy sem. És ez különbözteti meg a tudományt a gondolkodás más formáitól, ahol általában fogas kérdés eldönteni - sőt olykor egyenesen értelmetlen -, hogy kinek van igaza és ki téved.
A tudomány válaszai (...) nem azért hihetőek, mert véglegesek volnának. Azért hihetőek, mert nem véglegesek. Hihetőek, mert ezek a ma adható legjobb válaszok. És azért a legjobbak, mert nem véglegesnek tekintjük őket, hanem javíthatónak. Tudatlanságunk tudata teszi a tudományt megbízhatóvá.