Tudományfilozófiai idézetek

(361)

Több szem többet lát! Világos tehát, hogy ha egy-egy jelentős, de még kiforratlan elképzeléssel többen foglalkoznak, nagyobb a valószínűsége az új felfedezésnek.

Alpár László

2

A tudomány, vagyis a haladás érdeke az kívánja, hogy az érdekes, új gondolatokat, problémákat, sejtéseket a kutatók legszélesebb köre minél hamarabb ismerje meg, még akkor is, ha a nyilvánosságra hozott elképzelések nem mindig a legalaposabb munka kiérlelt eredményei.

Alpár László

5

A mű és alkotója az idők folyamán egyre jobban eltávolodnak egymástól, és csupán a tudományos teljesítmény - az, ami szerzőjétől függetlenül az utókorra marad - ítélhető meg igazi értéke szerint.

Alpár László

2

A valóságban a tudomány maga is sokkal inkább egy nagy rendetlenség, ami szeszélyesen, szakaszokban halad előre, időnként zsákutcába jut, máskor pedig a legváratlanabb eredményeket produkálja.

Eric Abrahamson

6

Egy klasszikus hasonlat szerint a tudomány olyan, mint egy világos gömb, amely sötét térben lebeg. A gömb belsejében vannak a tudományos ismeretek, körülötte pedig egy határtalan, ismeretlen birodalom található. Minél nagyobb a tudásunk, annál nagyobb a világos gömb. A nagyobb gömb egyre nagyobb felületen érintkezik a külső sötét térrel, és ezért egyre több a megválaszolatlan kérdés. Ezek a megválaszolatlan kérdések a gömb felszínét borítják, a külső térben pedig csupa olyan kérdés lapul, amelyekről azt sem tudjuk, hogy ilyen kérdés egyáltalán létezhet.

Héjjas István

7

Az elvont tudomány és a bizonyítás egyedüli tárgyai a mennyiség és a szám, s minden próbálkozás, amely az ismeretek tökéletesebb fajtáját ezeken a határokon túlra is ki akarja terjeszteni, merő szofizma és csalóka ábránd.

David Hume

Nem hiszek a személyes Istenben, s ezt a felfogásomat sohasem titkoltam el, hanem mindig világosan kifejezésre juttattam. Ha van valami bennem, ami vallásosnak nevezhető, az az a határtalan csodálat, amelyet világunk szerkezete ébreszt bennem, világunké, amennyire azt tudományunk feltárni képes.

Albert Einstein

A "mert" szó egy ismeretlen istennek állított oltár.

William James

6

A világon mindenhol, nálunk is, egyre gyakrabban érik támadások a tudományos világot. (...) Sokszor azonban a tudomány gyakorlatától nagyon távol állók, jogászok, botcsinálta filozófusok, saját szakmájukat sohasem művelt fizikusok a tudományok illetékességét, a tudomány egészét vonják kétségbe. Teszik ezt egy olyan korban, amely kizárólag a tudományok aktív művelésének köszönheti korszerű mezőgazdaságát, erőműveit, közlekedését, kommunikációját, gyakorlatilag a közel hétmilliárdos emberiség elemi létfeltételeit.

Csányi Vilmos

Ha a tudósok új tudományos adatok nélkül "feltupírozzák" a mondandójukat, akkor már nem csupán tudományról van szó, hanem egy bizonyos nézőpont hirdetéséről - nevezetesen azt akarják sugallni, hogy a területük a valóságosnál érdemesebb a finanszírozásra, a figyelemre és a kezelésre. Ha hatásos üzenetet akarnak küldeni a politikusoknak, akkor valójában a tudomány segítségével politizálnak.

Bjorn Lomborg

2

Nyilvánvalóan nem lehet a tudomány elfogulatlan művelője az az ember, aki mélyen hisz Istenben.

Dan Brown

30

Bárki halandó, még ha természetes adottsága a semmivel lenne is egyenlő, eljuthat a lángelmék számára fönntartott királyságba, föltéve, hogy szomjúhozza az igazságot és nem szűnik meg figyelme teljes odaadásával törekedni rá.

Simone Weil

A természettudomány szolgál az emberiség fejlődésének legjobb mércéjéül; csak amennyire az ember a természetet ismeri, annyira ismeri önmagát.

Christian Friedrich Hebbel

Egy jó tudós mindig megkérdőjelezi saját elméleteit és feltételezéseit.

Doktor House c. film

282

A józan tudománynak minden vallást teljesen el kell vetnie mint a babona termékét.

Ernst Haeckel

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom