Idézetek az unalomról
(214)
Hazamegyek, és átlagos hétfőt tartok, sőt még azt sem, keddet. Az az egyetlen nap, amely unalmasságban felülmúlja a hétfőt. Igen, persze, tudom, hogy péntek van... neked... de nekem hétfő, ami pénteknek öltözött ki, nekem a hét minden egyes napja esős hétfő.
Vannak emberek, akik 365 napon át, minden egyes napon képesek csinálni valamit, és most nem a puszta élésre gondolok, habár a magam részéről azt is kiemelkedő teljesítménynek gondolom, hanem mondjuk futni egy kört a Margitszigeten vagy elkészíteni egy fotót, ezért 365 napon át minden nap gondolok rá, hogy csinálnom kéne egyszer az életben 365 napon át minden egyes nap valamit.
A tétlenség jobban megviseli az embert, mint a legnehezebb munka. Akinek dolga nincs, az unalmában még üresebbnek, még céltalanabbnak látja az életet, mint a szegény, aki legalább a pihenés drága és ritka perceinek tud örülni.
A nagyszüleink generációja mitől félt? Háborútól, éhínségtől, járványoktól! Mi mitől félünk? A szürke hétköznapoktól.
Aki már töltött időt kisgyerekkel, az tudja, hogy a zsibbasztó unalom néha nagy találékonyságra ösztökél.
Egy másik ember éppen olyan, mint bármely más fizikai dolog: eredendően értelmetlen információk forrása.
A modern ember nem csak nyughatatlanul rohanó, de eltompult, unott lény is, akit semmi nem dob fel, semmi nem ragad meg legbelül igazán.
A világnak és a valóságnak kézzelfoghatónak kell lennie, hogy jó lelkiismerettel panaszolhassuk fel az unalmasságát.
Annyi mindent csinálhattam volna, nem csináltam semmit. De érdekesek a semmik, néha valamivé válnak, ha elég sok van belőlük.
Milyen lassan ballagnak a napok
tegnapi fények álmok pereméről
felvillannak s megint homályba fúlnak
és sajognak a nappal léptei.