Idézetek az ünnepekről
(134)
Édesapám, érted
Mit nem cselekedném!
Hogyha bírnám, vállaidról
A terhet levenném.
Ó, jó Isten, segélj,
Hogy ezt megtehessem.
Vállaidról terhet, gondot
Egykor levehessem.
Nem szeretem az ünnepi ajándékozást, mert azokat, akiket szeretek, akkor kívánom megajándékozni, amikor az jól jön nekik, meg amikor eszembe jut. Vagyis a saját szándékomból, és nem mert a naptár figyelmeztet valamilyen kötelességemre.
Van valami az ünnepekben és a vidám időkben, ami sokkal nehezebbé teszi elviselni a fájdalmat. Egyetlen napon sem könnyű mély szomorúságot hordozni, de még annál is rosszabb például egy ünnepen, ahol egy rakás átkozottul boldognak tűnő emberrel kell szembesülnünk.
Ami van, csak az adásban nyer jelentőséget.
S ebben a viszonyban aki ad, mélyebbről
van kötve, mint aki kap, mert nem
a szükséglet köti, hanem a bőség.
A saját kezűleg készített meglepetés többet ér, mint ha vennék valamit pénzért. Mert az alkotás közben is arra gondolok, akinek a meglepetést szánom, és fontos számomra, hogy örömet szerezzek neki.
Meggyújtok egy gyertyát, ami lángra lobbant egy másikat. Az első leég, de az volt a küldetése, hogy életre keltse a következőt. A második gyertya célja, hogy lágyan megvilágítsa az életemet.
Az ünnep Isten ajándéka, mint a többi nap, s arra való, hogy hétköznapi mivoltunkból kivetkőzve tiszteljük önmagunkban az embert.
Olyan boldog a mi házunk,
Hogy nagyanya itt van nálunk!
Unokáit úgy szereti,
Csókolgatja, ölelgeti.
Áldja meg az Isten érte,
Éltesse is egészségbe.
Hogy még sokszor legyen nálunk.
Akit mindig szívből várunk!
A disznóvágás a falatjától és szabadságától megfosztott szegény ember ősi lázadása az atyák, atyuskák, Tekintetesek, Felségesek, Urak - azaz mindenkori zsarnokaik ellen. Tőkedöntés, nem siránkozás.
Az ajándék "olyan dolog", amelynek önmagában nincs jelentősége, "abban az időben" kap értelmet, amikor a kiválasztásakor elképzeljük a másik örömteli, boldog arcát.