Utazással kapcsolatos idézetek
(375)
Oly sok váratlan kaland áll előtted, hogy a legjobb, ha nyitva tartod a szemed, ahelyett hogy behunynád a véletlenül felbukkanó lehetőségek előtt. Egy karrier megtervezésének olyannak kell lennie, mint egy ismeretlen országba történő utazásnak. Még ha gondosan tervezel is, van útiterved és szállásod, a legérdekesebb élményeket nem tudod kitalálni. Lehet, hogy találkozol egy lenyűgöző emberrel, aki olyan helyeket mutat neked, amelyek nincsenek az útikönyvben, vagy lemaradsz a vonatról, és egy olyan városka felfedezésével töltöd a napot, amelyet nem terveztél meglátogatni. Garantálom, hogy azok az élmények, amelyekre emlékezni fogsz, nem voltak benne az eredeti tervben. Ezek a váratlan dolgok meglepetésszerűen kerülnek az utadba.
A túraösvények már csak ilyenek: egy ideig Shakespeare ardennes-i paradicsomában lebegsz, és azt várod, mikor jönnek a nimfák és a furulyás fiúk, aztán egyszer csak pokoli hőségben és porban caplatsz, mindenütt tüskék és mérges tölgyek... pont, mint az életben.
Válasszunk bármilyen úti célt, ne felejtsük el soha, hogy ne hozzunk magunkkal mást, csak fotókat, és ne hagyjunk ott mást, csak a lábunk nyomát.
Semmi sem írja elő, hogy örökre ott kell maradnunk, ahol születtünk. Attól még nem lesz rossz ember valaki, hogy ki akar próbálni valami újat.
Annyira abszurd dolog, ha az embernek el kell mennie onnan, ahol van, ahol bele van gyökerezve mindenbe. Aztán meg hiába tér haza valaki öt vagy tíz év múlva, már nem ugyanaz az ember jön vissza.
Nincs kicsinyes ellenvetésem a föld körülhajózása ellen, ha ez művészet, tanulmányok, emberbaráti tettek érdekében történik, föltéve, ha az illető ismer hazát, és nem azzal a reménnyel indul külföldre, hogy valamennyi nagyobbat talál ott, mint amit ismer. Aki azonban merő mulatság kedvéért vagy azért utazik, hogy lásson valamit, amit nem hozhat el magával, az önnönmagától utazik, távolodik el, s megvénül már ifjúságában a vén dolgok közepette.
Csak az elutazás biztos, az óra és a perc, mikor vonatra ülsz... az utazásban mégiscsak ez a legfontosabb. Milyen letört dolog megérkezni valahová - milyen kényelmetlen, szennyes és unalmas pillanat! De elutazni...
Valamennyien hazaszálló vándormadarak vagyunk. A lenti táj változik, a föld más, a felhők jönnek-mennek, alattunk országok, hegyek, mezők, erdők, tengerek maradnak el - végleges otthonunk nincs, sehol sincs, s ha valahol leszállunk, ott csak vendégek vagyunk, átutazók, mert tovább kell szállni.
A megszokott, természetes környezetből kiszakadni egy kicsit olyan élmény, mint amiről a sztratoszférát megjárt űrhajósoktól hallunk: visszatérve másként látják az őket körülvevő természetet és embereket, az élet apró-cseprő dolgait, mint annak előtte. Lenyűgöző érzés ez, melynek azonban egy adag búskomor nosztalgia ad némi keserű utóízt.
Elszigetelt helyeken a jövevény a külvilág egészét képviseli a helyiek szemében, és egyetlen tettével megváltoztathatja a történelmet.
Minél tovább vagyok külföldön, a honvágy annál kívánatosabbra színezi a hétköznapi élet váratlan hungarikumait.
Ha valaki önszántából vagy mások megbízásából átbútorozik a földgolyó másik oldalára, az ugyanolyan sokat elmond róla, mint az, ha köszöni szépen, nem kér belőle.
Aki hosszú évekig járja a világot, az hazatérve mindig egyfajta fordított kultúrsokkot él át, legyen szó egyhetes látogatásról vagy tartós hazatelepülésről. Az idegenből hazaérkező meglepődik vagy bosszankodik olyan dolgokon, amit az otthoniak észre sem vesznek. Máskor pedig a rokonok és régi barátok hüledeznek a hazatelepülő külföldön kialakított szokásait látva. Hogy a megrázkódtatás milyen erővel sújt le mindkét félre, az főleg a hazai kultúra egzotikumán és intenzitásán múlik. A magyar pedig különleges és egyéniségét markánsan őrző nép.
Utazni annyi, mint kitenni magunkat a kísértésnek. Az utazás felszabadít: csak megyünk, sosem tudjuk, kivel találkozunk, mit csinálunk - hát ezért félek tőle.