Utazással kapcsolatos idézetek
(472)
A legnagyobb változás sosem akkor kezdődik, amikor repülőre szállunk, hogy magunk mögött hagyjunk mindent, amit ismerünk. Hosszú évek előzik meg, míg a sóvárgásból gondolat, elhatározás, majd terv lesz.
Minden természetbúvárnak ajánlom, (...) hogy ragadja meg a kínálkozó alkalmat s menjen neki egy szárazföldi, vagy ha másként nem lehetséges, valami hosszú tengeri útnak. Biztosra veheti, hogy a reá váró nehézségek vagy veszedelmek sohasem oly súlyosak, mint ahogy előre képzeli. Erkölcsi szempontból az lesz nyeresége, hogy az utazás megtanítja őt bizonyos jólelkű türelmességre, megszabadul az önzéstől, megszokja az önálló cselekvést és megtanulja mindenből, ami történik, a legjobb tanulságot maga részére levonni. Egyszóval: elsajátítja a legtöbb matróz jellemző tulajdonságát. Persze az utazás esetleg bizalmatlanságra szoktatja; de ugyanakkor rájön, hogy valójában milyen sok a jószívű ember, akikhez soha azelőtt nem volt semmi köze és talán nem is lesz többé, s akik mégis készséggel sietnek segítségére.
Azt mondják, hogy a vadászathoz való kedvtelés veleszületik az emberrel - valami ösztönszerű szenvedélynek a maradványa. Ha ez igaz, azt hiszem, hogy a szabadban való élet gyönyörűsége, ahol az égbolt alkotja a tetőzetet s a föld az asztalt, ugyanannak az érzésnek egyik megjelenési formája; a civilizálatlan ember tér benne vissza a maga vad és veleszületett szokásaihoz.
Az utak azóta cikcakkoznak a földön, amióta egyáltalán élet létezik, az élet, amely jellegénél fogva nyughatatlan.
A legtöbb pilóta számára a világ az útvonaltérképek vonalai alatt örökre egy elvont dolog marad - olyan országok és kultúrák, amelyek kevés vagy semennyi érdekességet sem jelentenek a repülőtér kerítésén vagy a hotelen túl, ahol megszállnak.
Soha nem lehet alábecsülni azt, hogy az emberek mennyire megvetik a légitársaságokat, és mennyire utálnak repülni. Bár a megvetés egy része jogos, nagy része igazságtalan. Manapság egy utas hátizsákkal, strandpapucsban átszelheti az óceánt, mérföldenként aprópénzért, majdnem tökéletes biztonságban, és 85 százalékos eséllyel arra, hogy pontosan érkezik meg. Ez tényleg olyan borzalmas módja lenne az utazásnak?
Az ég a vászon, egy utasszállító gép pedig éppolyan felcserélhető dolog, mint a festő ecsete. Ezzel nem értek egyet, mert pont ahogyan egy ecsetvonás kifejezi a pillanatnyi művészi ihletet, mi is lenne az utazás az odaút nélkül?
Előfordul, hogy egy pilóta nem landol olyan simán, mint ahogy tervezte. Bár az utasoknak sokat számít a sima földet érés, ez nem igazán pontos ismérve a hozzáértésnek. Egy repülést a landolás alapján megítélni egy kicsit olyan, mintha egy egész bekezdést egyetlen szerencsétlen szó vagy írásjel alapján ítélnénk meg. Ez egy apró, bár alkalmanként emlékezetes része egy jóval nagyobb képnek.
Kialakul egy bizonyos közösségi szellem, különösen egy hosszú távú repülés után, amikor jó pár órát töltöttünk egy viszonylag intim térben több száz emberrel.
Nem lep meg, hogy több millió értelmes ember nehezen tud megbékélni azzal az elképzeléssel, hogy több száz kilométeres sebességgel utazzon magasan a föld felett, egy túlnyomásos csőben, ami több száz tonnát nyom. Ez a tevékenység nem természetes az emberek számára, és bár a fizika törvényeit nem szegi meg, a józan ész törvényeit igen. A technika vívmánya, hogy mindez lehetséges, és bár repülőgéppel utazni statisztikailag nem veszélyes, más kérdés, hogy mennyire tűnik ez természetesnek.
A modern élet rituáléi közül kevés van annyira unalomba áztatva, mint a légi utazás. "Repülés"-nek hívjuk. Milyen félrevezető! Nem annyira repülünk, mint inkább meghatározatlan ideig üldögélünk és álldogálunk.