Utazással kapcsolatos idézetek
(382)
Az a rémes a vakációban, hogy amint elkezdődik, a boldogságra máris felleget borít a tudat, hogy hamarosan véget ér.
Sok hülye szabály van az életben, de a nénik számára még nem tették kötelezővé a szervezett nyaraláson való részvételt.
Egy átlagos banán nagyobb utat tesz meg, mint amekkorát te valószínűleg valaha is megteszel az életben. Valószínűleg. Földrajzi értelemben, hiszen az élet azoknak is nagy utazás, akik végig helyben maradtak.
Nagyszerű dolog, ha az embernek megadatik, hogy hosszabb-rövidebb ideig külföldön éljen, hiszen kinyílik a világ, egy ilyen élmény után egészen máshogy értékeli nem csak azt, ami kint van, hanem azt is, ami itthon van. Sokkal elfogadóbb lesz az ember, el tudja képzelni, hogy valami nem úgy van, ahogy mi megszoktuk, lehet az másként is.
Egy ember se vitéz, amíg nem gyalogolt száz mérföldet. Ha tudni akarod az igazságot magadról, odáig gyalogolj, ahol már senki sem tudja a nevedet. Az utazás nagy kiegyenlítő, a nagy tanító, keserűbb, mint a gyógyszer, kegyetlenebb, mint a tükör. Egy hosszú út többre tanít magadról, mint százévnyi nyugodt önvizsgálat.
Oly sok váratlan kaland áll előtted, hogy a legjobb, ha nyitva tartod a szemed, ahelyett hogy behunynád a véletlenül felbukkanó lehetőségek előtt. Egy karrier megtervezésének olyannak kell lennie, mint egy ismeretlen országba történő utazásnak. Még ha gondosan tervezel is, van útiterved és szállásod, a legérdekesebb élményeket nem tudod kitalálni. Lehet, hogy találkozol egy lenyűgöző emberrel, aki olyan helyeket mutat neked, amelyek nincsenek az útikönyvben, vagy lemaradsz a vonatról, és egy olyan városka felfedezésével töltöd a napot, amelyet nem terveztél meglátogatni. Garantálom, hogy azok az élmények, amelyekre emlékezni fogsz, nem voltak benne az eredeti tervben. Ezek a váratlan dolgok meglepetésszerűen kerülnek az utadba.
A túraösvények már csak ilyenek: egy ideig Shakespeare ardennes-i paradicsomában lebegsz, és azt várod, mikor jönnek a nimfák és a furulyás fiúk, aztán egyszer csak pokoli hőségben és porban caplatsz, mindenütt tüskék és mérges tölgyek... pont, mint az életben.
Válasszunk bármilyen úti célt, ne felejtsük el soha, hogy ne hozzunk magunkkal mást, csak fotókat, és ne hagyjunk ott mást, csak a lábunk nyomát.
Semmi sem írja elő, hogy örökre ott kell maradnunk, ahol születtünk. Attól még nem lesz rossz ember valaki, hogy ki akar próbálni valami újat.
Annyira abszurd dolog, ha az embernek el kell mennie onnan, ahol van, ahol bele van gyökerezve mindenbe. Aztán meg hiába tér haza valaki öt vagy tíz év múlva, már nem ugyanaz az ember jön vissza.
Nincs kicsinyes ellenvetésem a föld körülhajózása ellen, ha ez művészet, tanulmányok, emberbaráti tettek érdekében történik, föltéve, ha az illető ismer hazát, és nem azzal a reménnyel indul külföldre, hogy valamennyi nagyobbat talál ott, mint amit ismer. Aki azonban merő mulatság kedvéért vagy azért utazik, hogy lásson valamit, amit nem hozhat el magával, az önnönmagától utazik, távolodik el, s megvénül már ifjúságában a vén dolgok közepette.
Csak az elutazás biztos, az óra és a perc, mikor vonatra ülsz... az utazásban mégiscsak ez a legfontosabb. Milyen letört dolog megérkezni valahová - milyen kényelmetlen, szennyes és unalmas pillanat! De elutazni...
Valamennyien hazaszálló vándormadarak vagyunk. A lenti táj változik, a föld más, a felhők jönnek-mennek, alattunk országok, hegyek, mezők, erdők, tengerek maradnak el - végleges otthonunk nincs, sehol sincs, s ha valahol leszállunk, ott csak vendégek vagyunk, átutazók, mert tovább kell szállni.