Utazással kapcsolatos idézetek
(441)
Azt mondják, az utazás szélesíti a látókört. Mi, írók is ezzel ámítjuk az olvasót. De én erősen kétlem, hogy így lenne. Ellenkezőleg: beszűkíti a szellemet. Végül untatni kezd a nagyvilág. Egyre tisztábban látom, csak az ember az, ami számít, nem a tájak.
A levegőben igen gyakoriak a rosszullétek, sőt a halálesetek is. Stresszes elfoglaltság az utazás, ami sok esetben heves érzelmi reakcióval is párosul. Ami az egyik ember számára egy unalmas hétfő reggeli út a brüsszeli hivatal felé, az a másiknak az életében akár hatalmas változás kezdete lehet. Soha nem lehet tudni, milyen gondolatok járnak az üléseikben feszengő utasok fejében. Vajon kényszerűségből búcsúztak el szeretteiktől a repülőtéren? Egy új élet lehetősége hajtja őket más kontinensre, menekülnek, gyászolnak, vagy boldogságukban mennek világgá? Amikor az utazás feszültsége és a repülés negatív fizikai hatásai találkoznak egymással, szívek állnak meg, tüdők adják ki magukból az utolsó leheletet, emberi életek érnek véget.
A nyaralás jó eséllyel a felszínre hozza az összes lehetséges családi viszályt és feszültséget: ami a mindennapok taposómalmában nem került elő, az a hosszú és tétlen összezártság alatt biztosan kipattan. Hasonlóan működik a repülés lélektana is: az utazás feszültsége, a készülődés előhozza az emberek legrosszabb énjét.
Egy országot utazgatva, barangolva, egy patinás városnegyedet kiadós sétákkal lehet legjobban megismerni. Megérezzük a hely szellemét, élvezzük az utcák szépségeit, és - ha van ilyen - útikönyv segítségével okulhatunk a nevezetes helyek történetéből.
A fizikai és az időbeli távolság mindig meghatványozza, hogy egy adott hely vagy esemény mennyire tűnik veszélyesnek. Távolról minden sokkal ijesztőbbnek tűnik, mint amikor közel érve megtapasztaljuk a valóságot.
Hány millió ember hány tonna kerozint éget el, hogy sokszor látott épületeket fotózgasson? Azt sugallják, hogy oda kell menned, az az igazi. Valaha voltak nagy felfedezők, korszakos utazók. Ma mindenki utazik, és nem lett se kulturáltabb, se műveltebb. Ezek pazarló hiedelmek.
Az ember úgy szeretheti legjobban a hazáját, ha folytonosan ott él benne a megismerése iránti leküzdhetetlen vágy.
Ha olykor kritikus szemmel nézzük is szülőföldünket, ha néha morgolódunk is időjárása, eredményei vagy éppen politikai történései miatt, a táj szépsége, a látnivalók sokasága, a természetből adódó élvezetek az év bármelyik napján képesek mindezt feledtetni.
Valójában csak egyetlen dolog tud megóvni attól, hogy felboruljon a bioritmusod, mégpedig az, ha (...) otthon maradsz.
Az utazás néha nyelvi kérdés. Egész más színben tündököl a napod, amikor az "étkező" szót a "restaurant" szóra cseréled.
Amikor a navigátor ismeri a célhoz vezető utat, a váratlan események részei az utazásnak. Ám ha a navigátor nem ismeri az utat, a váratlan események uralják és jelentik magát az utazást.
Utasnak, szinte szüntelenül úton lévő vándornak lenni, sokan azt mondják, tágra néző, mélyet lélegző, merészen kíváncsi, szabad életvitelt jelent, azaz a boldog életet magát jelöli - föltéve, hogy e vándorlást senki, semmi nem gátolja, de nem is kényszeríti. Mások - s mindjárt megjegyezzük: jóval többen - a boldogságot inkább a vándorutakat követő letelepedéstől remélnék. Merthogy a kereső bolyongást, úgymond, mikor az ember újra csak újat óhajt látni, és ismeretlent vágyik nap mint nap tapasztalni, a nyughatatlan, ifjú lélekhez vélik jobbára illőnek, míg ellenben az érett felnőttkor örvendetes beteljesedésének titkát inkább az olykori utazásokkal színesített helyben maradásban látják.