Vallásos idézetek
(1157)
Ha hazugság a kereszténység, hazugság az európai kultúra, a morál, hazugságok a gótikus katedrálisok színes üvegablakai, a reneszánsz és a barokk, hazugság Bach minden passiója, Händel Messiása, Mozart Requiemje, Beethoven IX. szimfóniája. Szóval, akkor hazugság, értelmetlen, cél és tartalom nélküli üresség minden, ami mi vagyunk.
Ha mindent alávetünk az észnek, vallásunkban nem marad semmi természetfeletti és misztérium-jellegű, ha viszont megsértjük az ész alapelveit, a vallás abszurddá és nevetségessé válik.
A földön uralkodó erőszaknak csakis úgy lehet ellenállni, ha megszakítjuk a folyamatosságot, ha nem ütünk vissza. Ez persze méltánytalan ránk nézve, de pontosan abban áll a keresztényi lét, hogy felismerjük: nem méltánytalanság ez, hanem ama szent, alapvető krisztusi áldozat reánk eső része. A mi privát keresztünk.
Az ember azért hisz bizonyos dolgokban, mert úgy kondicionálták, hogy higgyen bennük. Rossz indokokat találunk olyasmihez, amiben ösztönösen is hiszünk - ez a filozófia. Az emberek azért hisznek Istenben, mert úgy kondicionálták őket, hogy higgyenek Istenben.
A gazdasági világválságon a fejlettek óriási áldozatok árán túl fognak vergődni, de a közepesen fejlett világ - the rest of the world - meredeken hullik a feneketlen sötétségbe. Ahol intelligensen kezelik a vírust és a válságot, ott a veszteséget minimalizálni lehet. Ilyen ország nagyon kevés van. Az eddig is tágra nyílt olló a fejlettek és a finomkodva fejlődőknek nevezettek között exponenciálisan tovább nyílik. (...) A földkerekség teljes politikai és gazdasági szisztémája leszerepelt. Elő szokott fordulni ilyesmi, ilyenkor a szélsőségesen irracionális hit segít, mint például kétezer évvel ezelőtt a kereszténység. Az ember, ez a vallásos vadállat, az objektíve megoldhatatlan problémákat radikálisan új vakhittel szokta orvosolni.
Vallásnak és etikának csak annyiban van köze egymáshoz, hogy az utóbbi az előbbi bomlásterméke.
Minden gondolkozó embernek Krisztus zászlaja alá kell állania. Egyedül ő szentesítette a lélek győzelmét az anyagon, egyedül ő világosított meg bennünket, mi is légyen ez átmeneti világ, mely Istentől elválaszt.
Az ember farkasnak születik, a kereszténység bárányokat akar belőlük csinálni és sikerül is neki rókákat nevelnie.
A túlvilágba vetett hit egy rosszindulatú téveszme, mivel alulértékeli a valódi életet, és eltántorít azoktól a tettektől, amelyek hosszabb, biztonságosabb és boldogabb életet biztosítanának.
A legtöbb jelenlegi és korábban létező vallás szerint valamilyen isten teremtette a Világegyetemet, az életet és az emberi tudatot, aki napi rendszerességgel beavatkozik a dolgok menetébe, különösen, ha fohászkodunk hozzá. A tudományos gondolkodás elveti ezt a szcenáriót, s igen burkoltan a vallást téveszmének nevezi, rendszerint nem a saját nevében, hanem gyáván, az ateizmus leple alá rejtőzve. Valójában az egyes vallások is téveszmének tartják az összes többi vallást, a tudomány ehhez a nagy számhoz csupán egyet hozzáad.
Míg a szabad vallásgyakorlás és az egyén hitrendszerének tiszteletben tartása a modern társadalmak támogatandó értékei, addig magát a vallást, főként annak tudománnyal kapcsolatos állításait nem szabadna tabutémának tekinteni, hiszen nem csak a pro, hanem a kontra érvek is a szólásszabadság részei.
Az istenkultusz, vagy mondjuk úgy, a vallásos kultuszok számomra hatalmi játszmák. (...) Mint amikor gyerekek a játszótéren játszanak, és az egyik nagyokos kijelenti, hogy nálam van a kulcs. Nálam vannak az üveggolyók. Még nem is tudjuk, hogy milyen kulcs és milyen üveggolyók, de az összes üveggolyó nálam van, mondja. És aki kapni akar belőle, az sorba áll, betartja a szabályokat, amiket nekem megmondott az, akitől az üveggolyókat kaptam. És így tovább és így tovább. Az egész tulajdonképpen és gyakorlatilag a hatalom stratégiája.