Vallásos idézetek
(1152)
A gazdasági világválságon a fejlettek óriási áldozatok árán túl fognak vergődni, de a közepesen fejlett világ - the rest of the world - meredeken hullik a feneketlen sötétségbe. Ahol intelligensen kezelik a vírust és a válságot, ott a veszteséget minimalizálni lehet. Ilyen ország nagyon kevés van. Az eddig is tágra nyílt olló a fejlettek és a finomkodva fejlődőknek nevezettek között exponenciálisan tovább nyílik. (...) A földkerekség teljes politikai és gazdasági szisztémája leszerepelt. Elő szokott fordulni ilyesmi, ilyenkor a szélsőségesen irracionális hit segít, mint például kétezer évvel ezelőtt a kereszténység. Az ember, ez a vallásos vadállat, az objektíve megoldhatatlan problémákat radikálisan új vakhittel szokta orvosolni.
Vallásnak és etikának csak annyiban van köze egymáshoz, hogy az utóbbi az előbbi bomlásterméke.
Minden gondolkozó embernek Krisztus zászlaja alá kell állania. Egyedül ő szentesítette a lélek győzelmét az anyagon, egyedül ő világosított meg bennünket, mi is légyen ez átmeneti világ, mely Istentől elválaszt.
Az ember farkasnak születik, a kereszténység bárányokat akar belőlük csinálni és sikerül is neki rókákat nevelnie.
A túlvilágba vetett hit egy rosszindulatú téveszme, mivel alulértékeli a valódi életet, és eltántorít azoktól a tettektől, amelyek hosszabb, biztonságosabb és boldogabb életet biztosítanának.
A legtöbb jelenlegi és korábban létező vallás szerint valamilyen isten teremtette a Világegyetemet, az életet és az emberi tudatot, aki napi rendszerességgel beavatkozik a dolgok menetébe, különösen, ha fohászkodunk hozzá. A tudományos gondolkodás elveti ezt a szcenáriót, s igen burkoltan a vallást téveszmének nevezi, rendszerint nem a saját nevében, hanem gyáván, az ateizmus leple alá rejtőzve. Valójában az egyes vallások is téveszmének tartják az összes többi vallást, a tudomány ehhez a nagy számhoz csupán egyet hozzáad.
Míg a szabad vallásgyakorlás és az egyén hitrendszerének tiszteletben tartása a modern társadalmak támogatandó értékei, addig magát a vallást, főként annak tudománnyal kapcsolatos állításait nem szabadna tabutémának tekinteni, hiszen nem csak a pro, hanem a kontra érvek is a szólásszabadság részei.
Az istenkultusz, vagy mondjuk úgy, a vallásos kultuszok számomra hatalmi játszmák. (...) Mint amikor gyerekek a játszótéren játszanak, és az egyik nagyokos kijelenti, hogy nálam van a kulcs. Nálam vannak az üveggolyók. Még nem is tudjuk, hogy milyen kulcs és milyen üveggolyók, de az összes üveggolyó nálam van, mondja. És aki kapni akar belőle, az sorba áll, betartja a szabályokat, amiket nekem megmondott az, akitől az üveggolyókat kaptam. És így tovább és így tovább. Az egész tulajdonképpen és gyakorlatilag a hatalom stratégiája.
A vallási téveszméknek nincs helyük a XX. századi ember világképében, ahol a tudomány racionális, igazolható igazságaié az egyedül döntő szó.
Az a lényeg, hogy a gyereket úgy neveljem, hogy tudjon és merjen kérdezni. Hogy ne fogadja el azonnal a dogmákat. Nem volt nekem bajom azzal, hogy megismeri a Bibliát vagy megtanulja a miatyánkot. Csak az ájtatoskodásnak meg az egyház képmutatásának ne dőljön be. Azt soha nem tudtam elviselni. Ha végül valamilyen oknál fogva úgy dönt, hogy mégis igényli az intézményes egyház útmutatását, ám legyen. Én leszek az utolsó, aki az útjába áll.
Teljesen mindegy, hányszor visznek egy gyereket templomba, mikor bérmálkozik, megkeresztelteti-e majd a saját gyermekeit, jár-e gyónni. Az emberi természet elől nincs menekvés. Az ellen kevés a hit, kevés a vallás, az egyház.