Szerelmi vallomások
(595)
Még meg sem ismertelek, már szerettelek. És szeretni is foglak, míg csak el nem pusztul a Nap. És ha az is bekövetkezik, a sötétben szeretlek tovább.
Az önmagunkban elmondott vallomások csak annyit érnek, mintha egy tengeri kagylóba suttognánk. A kagylóban a tenger végtelensége zúg és a végtelenség semmire sem felel.
El sem tudom képzelni, hogy ennél jobban tudnálak szeretni. De tegnap is így éreztem, tegnapelőtt is és tegnapelőtt előtt is.
Hajdanán ezeregy kívánsággal égtem, de abban az egy vágyamban, hogy téged ismerjelek, minden más elhomályosult.
Szivárvány, vagy valami más,
egy fájdalmas szívdobbanás,
fény az éjjeli sötétben,
vágy a szerelem ölében,
te vagy nekem.
Bájos arc a víz tükrében,
kedves dallam a zenében,
egy fojtó, forró lélegzet,
csendben lopakodó végzet,
te vagy nekem.
Szívemhez simuló lélek,
bennem ébredő új élet,
ereimben pulzáló vér,
simogató tavaszi szél,
te vagy nekem.
Szűnni nem akaró érzés,
válasz nélkül maradt kérdés,
egy ki nem mondott vallomás,
délibáb, vagy valami más,
te vagy nekem.
Szeretem, hogy fázol, amikor 35 fok meleg van. Szeretem, hogy egy óráig tart, amíg rendelsz egy szendvicset. Szeretem azt a ráncot az orrod felett, amikor úgy nézel rám, mint egy hülyére. Szeretem, hogy miután veled voltam, egy napig érzem a parfümödet a ruhámon. És szeretem, hogy te vagy az egyetlen, akivel beszélni akarok, mielőtt elaludnék éjszaka. (...) Ha az ember rájön, kivel szeretné leélni a maradék életét, akkor azt a maradék életet szeretné minél előbb elkezdeni.
A fal alatt állok. És a legszebb karácsonyi gondolatot akarom megfogalmazni. Amilyet még soha. Amilyet még soha senki, amilyet még én sem. Keresem a szavakat, mondatokat. Ki tudja már, mennyi jutott eszembe... és mégsem. Nem tudom megírni. A legszebbet nem lehet. Nem, mert a legszebb gondolat nem is gondolat. Nem betű, nem szó, nem mondat. A legszebb gondolat valóság. Csodás szemekkel, szépséges arccal, gyönyörű lélekkel. Leírhatatlanul. Mert a legszebb gondolat te vagy.
Mennyi, mennyi ünnep. Karácsony, húsvét, születésnap, névnap... és még mennyi. Sok és sokféle. De nekem csak egy van. Nem karácsony, nem húsvét, nem pünkösd... hanem te. Te vagy az ünnep.
A szív nem ismer több számot. Csak egyet. Az Egyet. Az Egyetlent. Téged.
Szép álmokat. Ezt kívánunk egymásnak. Minden este. És ez így szép, így kedves. Ám az igazi szép álom nem éjszakai. Nem éjjel akarom élni. Nem alvás közben. A szép álmomat ébren akarom álmodni. Megélni. Mert az én szép álmom nappali álom. Valóságos. Akit nem álmodni akarok, hanem élni. Megélni. Teljes valójában. Mert a szép álmom te vagy.
Csak ritkán mondom ki azokat a szavakat, amelyeket hallani szeretnél, de azt tudom, hogy szeretlek. Teljes szívemből. Te vagy a ragasztó, amely összetart engem.
Nem akarok valakit annyira szeretni, hogy tele legyen vele a fejem, és elvegye előlem a teret. Ha tudtam volna, hogy így érzek majd irántad, már sokkal korábban leléptem volna, akkor, amikor még tudtam.
Néha akkor is el kell fogadni a szerelmi vallomást, ha béna helyzetben jön.
Én jobban szeretlek, mint a legdrágább brokátot, a legfinomabb damasztot. (...) A szeretetem túlragyogja a fény minden színét, a királyi bíbort, a nemes lapis lazuli kéket.