Szerelmi vallomások
(565)
Talán ott vagy mindenhol. (...) Odafent a rózsás színű felhőkben. Idelent a hajnali harmatban. Bármerre járok, téged kereslek. És bárhol vagyok, téged látlak.
Te vagy az egyetlen, aki mellett sosem szorongok. Az egyetlen, akivel bármikor bármiről beszélhetek. Hiányzol, ha kimész a szobából.
Napi háromszor gondolok rád
reggel amikor felkelek
hogy legyen a napnak értelme
aztán eszembe jutsz délben
hogy lemenjen a torkomon az étel
és végül este egy imát mondok érted.
Bennem jársz
a nappallal is
meg az éjszakával
a két kezemmel gyomlált
virágágyással
vállamra omló
érintetlen hajammal
a sárgán vágyakozó
késő villamossal.
Vattacukor hajamban őrzöm a szagodat
viszem hordozom át a városon egész nap
és látlak minden villamosablakban.
Mindig te leszel számomra az első, és ezt komolyan is gondolom. Neked akarom adni a világot, sosem veszem vissza, és nem is hagyom, hogy ezt bármi megakadályozza.
Szeretlek. Nincs határa annak, amit adni tudok neked, nincs szükségem több időre. Amikor ez a világ már csak elfeledett porfelleg suttogása lesz a csillagok között, még akkor is szeretni foglak.
Soha nem gondoltam volna, hogy tényleg komolyan mondod ezt, hogy elfogadhatsz engem (...). Soha nem fogom megtudni, hogy mivel érdemeltem ki ezt az ajándékot. De miattad olyanná vált az életem, amiről még csak álmodni sem mertem soha.
Szeretlek. És ezen az a tény sem változtat, hogy most itt állsz, és seggfejként viselkedsz. Azonban döntened kell. Te vagy az, aki megpróbálsz kitolni engem az életéből, így hát tiéd a döntés. Nem tudok tovább bizonyítgatni a számodra. Ha én nem vagyok elég jó neked, és tényleg egyedül akarsz maradni, akkor, gondolom, azt kell tenned, amit a szíved diktál.
Egész életemet két dolog jellemzi. Az egyik a változás. Mikor gyerekből felnőtt lettem, a dolgok folyamatosan változtak, de mindegy, mekkora volt a változás, vagy milyen új kihívásokkal kellett szembenéznem, mindig volt egy másik dolog is, ami jellemezte az életemet. És az te vagy. Mindig velem voltál, mint társ, mint barát és mint életem szerelme. Te vagy az otthonom (...), és az egyetlen, ami sosem fog változni.
Te vagy,
aki az életnek értelmet ad.
Szemed azúrkék oltóanyag,
amiből egyetlen csepp is elég, és
örökké szerelmes leszek beléd.
Én is úgy élek, akár egy kamasz, a mai napig eljárok edzeni, és ha tükörbe nézek, csak csodálkozom, ki az az öreg ember, aki visszanéz rám. Viszont ha a feleségemre nézek, aki idősebb, mint én, nem egy öregasszonyt látok magam előtt, hanem azt, akit először megláttam és beleszerettem.
Semmit sem szeretnék jobban, mint fölmenni hozzád, de vannak dolgok, amik túl értékesek ahhoz, hogy elkapkodjuk őket.
Most is ugyanolyan szerelmes vagyok, mint abban a pillanatban, amikor először találkoztunk. Nem tudom, hogyan lehetséges ez. Szeretek utánakutatni a dolgoknak, de erre a titokra 81 éves koromra sem jöttem rá. Az, hogy a szerelem lángja nem válik parázzsá nagyon szokatlan élmény. Egyet biztos tudok: az emberben nem szabad, hogy a kamasz meghaljon.