Szerelmi vallomások
(635)
Ha látlak, megelevenedek,
mint egy terebélyes fa,
virágot bontok, érzem
életed lüktetését.
Ha tudnád (...), milyen nagy szerelmet
ébreszt bennem szemednek csillogása,
ha sejtenéd a kínt, mely úgy bizserget,
mintha minden fogam sajogna vásva,
ha elképzelnéd, megrepedne benned
a szív, s többet nem néznél senki másra
és nem szeretnél mást, csak (...)
ki úgy vágyódik, oly forrón utánad.
Ki még nem láthatott soha,
ki érted mégis híven ég,
teneked adja hő szivét,
és vallja: sorsa mostoha,
ha nincsen módja látni még.
Szeretlek? - kérdezed. Zárt ajkam nem kiált már?
Hosszú sóhajaim nem vallanak Neked?
És megbúsult szivem, mely már holttá eped,
míg moccanatlanul csüngök szemed varázsán?
(...)
csak nyelvem hallgatag,
mert sejti már szivem: ahhoz képest,
amit átérez, semmi, ha - "szeretlek" - ezt kimondom.
Szeretlek, mint földi üdvösségem teremtőjét. Ha téged nem bírhatnálak, elsötétülne életem, de kínos éjjelét nem vigasztalnák csillagok; a fájdalom széttépné szívemet, és szabadulásérti könyörgésem az átok visszapattanó szavai lennének.
Szem nélkül látok s láb nélkül futok,
szabad vagyok s érzem, hogy rab vagyok,
egy aranynál szebb hajzat néma foglya.
Vízben megégek, tűzön megfagyok,
agyam rágván, könnyek közt kacagok,
mint a tücsök, örökké csak dalolva.
Kérded, miért hogy dédelgetlek?
E gyöngédségre van okom;
Halld hát miért, miért szeretlek:
Olyan vagy, mint ifjúkorom.
Olyan vagy nekem, mint egy nagy ajtó, ami mindig nyitva áll, és egy másik világba vezet, ahol annyi minden újat tanulhatok meg! Csodálatos! Beragyogod a napjaimat, hívogatsz egy új útra, a jövőbe. Épp ezért szeretném, ha mellettem maradnál.
A legtöbben tudják, hogy nem az első szerelmük lesz az egyetlen, de nekem te vagy mindkettő.
Nem ismertem ezt az érzést. E nélkül éltem az életem. Hibás vagyok talán, hogy nem ismertem fel? (...) Létezik olyan szó, amely kifejezné az érzéseimet? Csupáncsak egy szó, mellyel leírhatnám édes álmaim? Oly sok a mondandóm, és nincsen rá más szó, csak ez: szeretem.
Nem bírok nem rád gondolni. Te vagy a reggeli könnyedség és az esti nyugalom. Beköltöztél az álmaimba, minden gondolatom nálad jár.
Ki tudod találni, mennyire szeretlek? (...)
Jobban szeretlek, mint az összes gyönyörű tájat,
Amit kék madár lát onnan fentről, a magas égből.
És sokkal jobban, mint az összes ragyogó csillagot,
Amit látni lehet innen lentről, a fa alól.
Találd ki, mennyire szeretlek! c. film
Én itt, te ott, így szeretlek téged. Létem minden mozzanatában, a környezet kis mozaikjaként.
Egy vallomással tartozom. Én mindig téged szerettelek, de úgy, (...) ahogy egy férfi szerethet egy nőt, ahogy egy hős egy hősnőt, ahogy ember nem szerethet mást életében.
Egy kietlen táj lehet gyönyörű, és a legszebb is lehet semmitmondó. Az számít, hogy látom-e benne gyönyörű szemeidet, csodás arcodat, varázslatos mosolyodat. Mert attól válik élővé, gyönyörűvé, csodává. Tőled.