Idézetek a valóságról
(882)
A fizikai világ millió vibrálás - de mi az, ami rezeg, lüktet? A szemnek a szín, a fülnek a hang, az orrnak az illat, az ujjaknak az érintés. Ezek csak különböző nyelvek egyetlen dolog leírására, az érzékelés különböző minőségei, a tudatosság különböző dimenziói. "Mi az, aminek ezek eltérő formái?" - a kérdés értelmetlennek tűnik. Ami a szemnek a fény, az a fülnek a hang. Nekem úgy tűnik, az érzékek nem egy közös dolog kifejezésmódjai, formái, dimenziói, hanem egymásé, mintegy kört alkotva. Ha jobban megfigyeljük, az alak színné változik, a szín rezgéssé, a rezgés hanggá, a hang illattá, az illat ízzé, az íz tapintássá, a tapintás ismét alakká.
Ha megszabadulsz azoktól a korlátoktól, amelyeket a fizikai érzékszerveid erőltetnek rád, hihetetlen mértékben megváltozik körülötted a valóság, mivel olyan realitásokat fogsz felismerni, amelyeket jelenleg még nem érzékelsz.
A tudományos módszertan a valóság megismerésére törekszik, a posztmodern pedig a valóság elérvénytelenítésére törekszik.
Az anyag nem létezik. Az anyagi világ csak a szellem terméke, a szellem pedig, a szellem az életerő, amely néha ideiglenesen anyagi alakot ölt, érted, csak magára ölti. Minden körülöttünk csak tünemény.
Az elmének hatalmas ereje van! Hasonló ez a jelenség, mint amit Platón írt le a barlang legendájában: a barlangban leláncolt emberek hamis képet alkotnak magukban a valóságról, hisz csak a dolgok deformált alakját ismerik, amelyet a mögöttük égő tűz vetít a falra.
Ha megrekedtél egy álomvilágban, válaszd a valóságot, és ébredj fel. Nem számít, mennyire fáj.
Végtelen szerelem (sorozat) c. film
Az ember sosem szűnik meg fiatalnak érezni magát. Lehet, hogy elkezdesz dolgozni, lesz férjed és saját házad, de ez az egész felnőttség csak színjáték. Mindannyian úgy teszünk, mintha felnőttünk volna. Tudod, melyik a legkegyetlenebb tárgy, amit valaha feltaláltak? (...) A tükör. Mert megtöri az illúziót.
Az élet mélyebb alapjaihoz vagy az élet erősségéhez akkor jutunk el, hogyha el tudunk szakadni attól a látványtól, amit vetítenek nekünk.
Ha valamit nagyon gyönyörűnek látunk, azt gondoljuk, csak álom lehet, ezért magunkba csípünk, hogy bizonyosak legyünk benne, nem álmodtunk. Ha fáj, akkor nem álmodunk. A valóság még akkor is megsebez, ha pár pillanatra álomnak tűnik.
Az ikonfestő nehezen tud áhítattal tekinteni a szent ábrázolásra: ő tudja, hogy a glória mennyei ragyogása csak aranyfüst - piszkos, földi fém.
A valóság vékony jég, de a legtöbben egész életükben elkorcsolyáznak rajta, és csak a legeslegvégén szakadnak be.