Idézetek a valóságról
(902)
Jó érzés tudni, hogy nem vagyunk egyedül, és hogy az élet nem amcsi film, ahol sohasem fejezik be a reggelit, mindenkit elvisz apu kocsival, és minden helyzetre tökéletes válasz a "szeretlek, kicsim" és a "minden rendben lesz!".
Élete során ki korán, ki később szembesül a ténnyel, hogy nem kivételezett lény, ugyanolyan eséllyel számíthat azokra a próbatételekre, melyeknek kockázatát addig magabiztosan inkább mások sorsába képzelte.
Egy vezető meg kell tanuljon úgy nemet mondani, hogy közben nem ébreszt hamis illúziókat.
Az igazság mindig a saját fényével világít, míg a hazugság a sötétségben rejtőzik, de a valóság puszta jelenléte elég a sötétség eloszlatásához.
A szép hitek, szép eszmék, szép elméletek, és a ronda valóság csakis úgy tarthatók egybe, hogy az ember hazudik.
El kell választani az álmot a valóságtól, tudni kell, hol ér véget az egyik, hol kezdődik a másik.
Ezer titok közt fázva, gyúlva
botlunk, bukunk mindannyian.
Mind látomány lenn, ami durva
s a láthatatlan az, mi van.
Az én nemzedékem fiataljai, akiket bekebelezett az élet, testestül-lelkestül elfelejtették a jövőbe vetett illúzióikat, míg a valóság rá nem ébresztette őket, hogy nem olyan a jövő, mint ahogyan álmaikban élt, és ekkor felfedezték a nosztalgiát.
Semmi nem indokolja, hogy ne tekintsek a sajátomnak jó pár olyan fotográfiát, amelynek készültekor jelen se lehettem. És ennek természetesen semmi köze a szóban forgó képek minőségéhez. Egyszerűen csak kiszámítható, hogy az adott helyen és időben én magam is ugyanazt vagy valami mérhetetlenül hasonló képet készítettem volna. Egyetlen más művészet sem enged meg efféle számolgatást. Akkor döbbenünk rá, milyen szűkös tarsoly a valóság, amikor egy kupacba szedjük az elmúlt másfél évszázad már-már gyanúsan hasonló fotográfiáit.
A valóság olyan, mint egy folyó, ami sok párhuzamos mellékágra szakad.
Pókember (animációs sorozat) c. film
Az embernek ámítás nélkül szembe kell néznie a rosszal, különben nem tudja, mi a valóság, és hogyan győzze le.
Az elbeszélés csak megcélozza a valóságot. Lövöldöz a valóság céltáblájára, aztán vagy eltalálja, vagy nem. És éppen ez az izgalmas benne. Az irodalomban minden lövés találhat, minden világos lehet, mármint akkor, ha az író úgy akarja, és a tehetsége is megvan az ábrázoláshoz. Egy valóságos történetnél viszont sohasem tudni, valóban úgy esett-e meg, ahogy elmesélik.
Ijesztő, de olyan világban élünk, amelyben a titkosszolgálatok birtokolják a tudást a valóságról.