Idézetek a különböző véleményekről
(677)
Az önjelölt mintákra alapozott közvélemény-kutatások nagyjából annyira sokatmondók, mint egy jósnő beigazolódott jóslatainak a listája. Ha nincs a kezünkben a jóslatok teljes listája, akkor a bevált jóslatok önmagukban nem sokat mondanak a jósnő kvalitásairól.
A környezeti és egyéb nehézségek oka általában nem egyszerűen az, hogy egyes gonosz emberek önző módon, a szomszédjaik kárára akarnak meggazdagodni. Sokkal inkább arról van szó, hogy a közös jövő eldöntésében különböző szemléletmódok csapnak össze egymással.
Több szem nem csak többet lát, hanem gyakran nem ugyanazt látja. Különösen olyan helyzetekben, amelyek maguk is bonyolultak.
Mi, emberek, általában véve nem vagyunk különösebben racionális lények. Teli az elménk előítéletekkel, babonákkal, rosszul felidézett részletekkel, hazugságokkal, amelyekkel magunkat áltatjuk, és tényként kezelt véleményekkel.
Döntéseket hozunk másokról, amelyek soha meg nem kérdőjelezett eszméken és ortodox nézeteken alapulnak. Az elménk sarkába helyezünk embereket, és bezárjuk oda őket. Néha magunkkal is ugyanezt tesszük.
A járványhelyzet kihozta az összes gondolkodási, érvelési hibát az emberekből egyéni és közösségi szinten, aminek nem lett volna szabad megtörténnie egy egészségesen működő 21. századi társadalomban. Az addig rendben van, hogy az információ hiánya fontos eleme lehet a téves álláspontok kialakulásának, de láthatóan a helyes információk megléte és hozzáférhetősége nem garancia a megfelelő gondolkodásra. Sőt, a helyes információkat és az arra épülő érvelést egyszerűen lemossa a prekoncepciókra, gondolkodási és érvelési hibákra épülő narratíva. Egyszerűen az az üzenet győz, ami egyszerűbb és az adott személynek érzelmileg (!) jobban megfogható.
A gyűlölet nem ismeri a bizalmat és nem ismeri a felelősséget. A gyűlölet nem ismer arcokat. Fajokat ismer, rasszt vagy csoportot. Egy magánéleti gyűlölködés is - egyetlen lépésben - addig képes eljutni, hogy "minden nő/férfi egyforma".
Nagyon sokfélék vagyunk, de a másokról, körülményeinkről és a magunkról megfogalmazott ítélő véleményünk vagy jó, vagy rossz, vagy hideg, vagy meleg, vagy főtt, vagy nyers - szóval leginkább csak kétféle. Ezért is a soha meg nem szűnő viták, s azoknak a hiábavaló kívánalmaknak a felhánytorgatása - ma is mennyit halljuk! -, hogy most ne a "politikával", hanem az emberi életekkel foglalkozzunk, mintha lehetne társadalom, emberi élet politika nélkül.
Meglehet, a járvány ahhoz is hozzásegít minket, hogy végre értelmezni tudjuk a kommunikációs robbanás következtében folyamatosan változó nyilvánosságot, amelynek mindannyian részesei vagyunk, és amelynek nagy előnye a villámgyors tájékozódás, nagy hátránya pedig az, hogy koldus és királyfi gúnyája bármikor felcserélhető, mert bárki hozzászólhat akár egy szívműtéthez is.
Az a képesség, hogy bizonyos dolgokról hallani se akarjunk, ez a bölcsességhez igen közel álló, helyesebben a bölcsesség egy részét alkotó képesség, sajna, kiveszett az emberiségből, és az ordenáré kotnyelesség a haladás nevet vette föl.
Az emberi elme és psziché nem szereti a kihívásokat, nem szereti megkérdőjelezni a saját dogmáit, hiszen azok szabják a kereteket az emberi élethez. A dogmáink biztonságot adnak. Megerősítésre vágyunk, nem önvizsgálatra. Mert az önreflexió, pláne annak az esetleges következménye (úgymint: belátom, hogy talán nem nekem van igazam, vagy nem CSAK nekem, újragondolom a dolgot, változtatok a hozzáállásomon és kommunikációmon) kemény meló. Szóval, ha olyan igazság jön szembe, ami alátámasztja, amiben hiszel, akkor megveregetheted a vállad, hátradőlhetsz elégedetten, megy a lájk. Ha viszont a te igazságoddal szemben álló igazság kerül eléd, viszketni kezdesz belül, kényelmetlenül érzed magad, meginog a belső biztonságérzeted... és - mondjuk - megy a passzív agresszív, de annál hangosabb komment.
Hermetikus elszigeteltségben bizarr és mérgező gondolatok burjánzanak. A legjobb fertőtlenítő a nap, és ha egy rossz ötletet mások kritikus pillantása elé tárunk, legalább fenntartjuk az esélyt az ötlet cáfolatára és elvetésére.
Emberi tulajdonság, hogy egész népeket, sőt egész kontinenseket azon a - sokszor csak néhány - emberen keresztül ítélünk meg, akikkel személyes kapcsolatunk volt. Nem csoda, hogy a kísérő tolmácsokkal szemben személyi, szakmai, politikai, morális téren egyaránt magas követelményeket támasztunk.
Nem azon a véleményen voltam, mint amin most vagyok. A változás jogát fenntartom. Változik a világ, változom én is, változik a véleményem.