Idézetek a különböző véleményekről
(644)
Amit olvasunk, és amiről a barátaink beszélgetnek, az befolyásolja érdeklődésünket. Legyünk óvatosak abban, hogy mit engedünk be a fejünkbe!
Befolyásolni valakit annyi, mint odaadni neki tulajdon lelkünket. Az illető nem természetes gondolatait gondolja és nem is természetes szenvedélytől lángol. Erényei nem az ő erényei. Bűneit, ha vannak bűnök, csak kölcsönkapta. Visszhangja lesz valaki más zenéjének, egy szerep színésze, melyet nem az ő számára írtak.
Ha túlságosan érzékenyek vagyunk mások véleményére, nem lehetünk őszinték önmagunkkal.
Az ember döntéseinek általában van értelme. Ha számodra értelmetlennek tűnnek egyes értékválasztások, annak általában az az oka, hogy más elsődleges érték vezérel titeket.
Elképzelhetem azt, hogy az igazság abszolút, de nem tudom elképzelni, hegy én vagy akárki más ezt az abszolút igazságot ismeri. Mi valamennyien tévedünk, valamennyiünknek igyekeznünk kell a helyes elhatározásokat keresni. Én bizony tudom, hogy a véleményemet sokszor meg kellett változtatnom. Nem állítom, hogy mindig igazam volt, és elképzelhetőnek tartom azt is, hogy most is tévedhetek. De ezen az alapon, azon a bizonytalan alapon, hogy tévedni emberi dolog, mégis emberi módon kell előrehaladnunk.
Szeretjük azt képzelni, hogy a gondolataink határozzák meg, kik vagyunk; azt hisszük, a fejünk egy hatalmas számítógép. Mi vagyunk a saját valóságshow-nk sztárjai, mindenki más csak statiszta. Bár tudjuk, hogy másnak is megvan a maga valóságshow-ja és véleménye, valahol mélyen azt hisszük, ők csak azért ilyenek, mert megtévesztették őket, és egyébként sem észkombájnok. Ezért mosolygunk önelégülten, forgatjuk a szemünket, amikor más elmondja a véleményét. Néha elfelejtjük, hogy mindenki más csatornát néz: a sajátját.
Ne engedd, hogy a világ rólad kialakított képei összemosódjanak saját önértékeléseddel!
Ti emberek meg vagytok húzatva ezzel az igazsággal. (...) Egy dolog izgat csak titeket, hogy folyamatosan és mindig igazatok legyen. Az egész emberi perpatvarból csupán ennyi hallatszik kívülről: "igazam van, igazam van, igazam van, nincs igazad..."
Jogod van arra, hogy döntésed logikátlan legyen. Nincs jogod arra, hogy másoktól számon kérd döntésük logikáját, még kevésbé arra, hogy a saját logikádat rajtuk kérd számon.
Itt az igazság kora. És az az igazság, hogy engem egyáltalán nem érdekel az igazság. A másoké meg főleg. Az mind hazugság, aljasság. Az ő igazuk.
A világ annyiféle, ahányan élünk benne. Az a mai adatok szerint, 7. 6 milliárd ember.
Az emberi elme és psziché nem szereti a kihívásokat, nem szereti megkérdőjelezni a saját dogmáit, hiszen azok szabják a kereteket az emberi élethez. A dogmáink biztonságot adnak. Megerősítésre vágyunk, nem önvizsgálatra. Mert az önreflexió, pláne annak az esetleges következménye (úgymint: belátom, hogy talán nem nekem van igazam, vagy nem CSAK nekem, újragondolom a dolgot, változtatok a hozzáállásomon és kommunikációmon) kemény meló. Szóval, ha olyan igazság jön szembe, ami alátámasztja, amiben hiszel, akkor megveregetheted a vállad, hátradőlhetsz elégedetten, megy a lájk. Ha viszont a te igazságoddal szemben álló igazság kerül eléd, viszketni kezdesz belül, kényelmetlenül érzed magad, meginog a belső biztonságérzeted... és - mondjuk - megy a passzív-agresszív, de annál hangosabb komment.
Ha elbújunk, és nem határozzuk meg mi önmagunkat, igen gyorsan és helytelenül mások fognak definiálni bennünket.