Idézetek a különböző véleményekről
(552)
Ha a világképünket csak a médiára hagyatkozva formálnánk, az olyan lenne, mintha rólam a lábfejemet ábrázoló fotó alapján próbálnánk képet alkotni. Persze a lábfejem is hozzám tartozik, de meglehetősen csúf testrészem. Vannak szebbek is. A karomon nincs semmi különös, de rendben van. Az arcom elmegy. Nem arról van szó, hogy a lábfejem szándékosan hazudna rólam, csak éppen nem adna teljes képet.
Nagy különbség van az ítélkezés között, meg aközött, hogy az embernek véleménye van.
Hazának mindig olyankor nevezi magát az állam, amikor tömegmészárlásra készül.
A propaganda mindig talál hivatkozási alapot, ha nincs, hát teremt. Persze, az álhír- és összeesküvéselmélet-gyártás legfőbb kerete, társadalmi-politikai előfeltétele a polarizáció. Az, hogy egymással antagonisztikusan szemben álló oldalak visszhangkamrákba zárják magukat, hogy ne hallják meg egymás érveit. Így mindegyik oldalon kifejlődik a virtuális valóság gyártása.
Az életben mindennek csak annyi jelentősége van, amennyit tulajdonítunk neki. Az emberi lét egyik csodája épp az arra való képességünk, hogy bármely adott eseményt fel tudunk ruházni csodálatos és felemelő, vagy épp szörnyűséges és kétségbeejtő jelentőséggel.
A cipő, amely tökéletesen illik az egyik ember lábára, szorítja a másikét. Mindannyian másra születtünk, más feladattal, ami semmivel sem helyettesíthető.
Kétféle befolyás tartozik az emberhez: az egyik, ami aktív és akaratlagos, és a másik, amely tudattalan; az, amelyiket céltudatosan fejtünk ki, vagy arra törekedve, hogy kibillentsük a másikat vélekedéséből, mint amikor tanítunk, érvelünk, meggyőzünk, fenyegetünk, ajánlatot teszünk vagy ígérünk, és az, amely kiáramlik belőlünk anélkül, hogy tudnánk magunkról.
A dicsérő kritika legyezi a hiúságom, melengeti a szívemet. A negatív véleménynek - ha nem buta, rosszindulatú akadékoskodás, akkor -, legyen az akár nehezen feldolgozható, örülök. Mert az már nem is kritika, hanem jó tanács.
A hírneved megelőz, bárhová mész. Ha jó híred van, ez hasznos, de ha nem, akkor káros lehet.
Híve vagyok a belső ellentmondásnak, vagyis tényként veszem tudomásul, hogy egy rendkívül áttekinthetetlen világban lényegében nem is tudnánk másként élni, mint hogy ma ezt, holnap azt gondoljuk, sőt még ugyanazon a napon is egymásnak logikailag ellentmondó álláspontot képviselünk - és ezzel valahogy elvagyunk.
A kommunikációs piacunk gyors ütemben halad egy olyan állapot felé, amikor az emberek a saját nézőpontjukra korlátozzák magukat.
Amit ma teszünk, annak hosszú távú hatásai lehetnek, többnyire akaratunkon kívül. A gondolatok is terjednek, hol lassan, hol pedig exponenciálisan, mint a vírusok.