Idézetek a véletlenről
(204)
Nincs abban semmi csodálatos, hogy hosszú idő alatt, miközben a véletlen szövi a szálakat, egybeesések sokasága következik be a legtermészetesebb módon.
Paradox formában azt mondhatjuk, hogy igen valószínűtlen, hogy ne következzenek be valószínűtlen események. Ha nem mondjuk meg egészen pontosan, milyen eseményt jósolunk, akkor rendkívül sokféle módon következhetnek be a jóslatunkkal összeegyeztethető események.
Bőségesen elég dolog sikerül véletlenül ahhoz, hogy meggyőzze azt, aki hinni szeretne.
Az, hogy valami ritka, önmagában még semmit sem bizonyít. A bridzsben például egy a 600 milliárdhoz az esélye, hogy éppen azt a 13 lapot kapjuk, amit osztottak nekünk. Különös volna, ha valaki, miután megkapta és jó alaposan meggusztálta a lapjait, nekiállna kiszámolni, hogy ennek a leosztásnak az esélye kisebb, mint egy a 600 milliárdhoz, és ezek után úgy döntene, hogy nem is kapta azt a leosztást, hiszen annak olyan kicsiny a valószínűsége.
A teljes kontroll illúzió, és mindig beférkőzik valami váratlan. Ha az ember az ajtót beszögelve próbálja kizárni a véletlent, a véletlen ledönti a falat. Ennyi erővel akár résnyire is hagyhatja már rögtön az elején.
A morális fejlődés fontos alapelve, amely ugyanolyan fontos, mint a "Szeresd felebarátodat" és a "Minden ember egyenlőnek születik", az a mottó, hogy "Van ez így".
Két esetben láthatjuk a véletlen működését: amikor számos jelentéktelen ok jelentős hatássá áll össze, vagy amikor a figyelmünket kikerülő apró ok olyan nagy hatást kelt, hogy az már nem kerülheti el a figyelmünket.
A valóságos életről mindig az a benyomásunk, hogy szegényesebb véletlen fordulatokban, mint a regény és a többi fikciós műfaj, hacsak el nem fogadjuk, hogy a véletlen elve a világ tényleges és kizárólagos mozgatója, ebben az esetben ugyanannyit ér az, amit megél valaki, mint az, amit másvalaki papírra vet, és viszont.
A véletlent sohasem lehet teljesen megszüntetni, nagyon is élő, meglepő módon újra meg újra előbukkan, és megpróbál alkalmazkodni a társadalmi szükségszerűséghez.
Ha képesek lennénk rá, hogy sorsunkat a véletlenre bízzuk, és kapálózás nélkül elfogadjuk életünk rejtélyét, akkor nagyon közel járnánk egy bizonyosfajta boldogsághoz, amely talán az ártatlansághoz hasonlít leginkább.
Nincsenek véletlenek. Amikor azt hittem, hogy ami éppen történt, csak a véletlen műve, nem tévedtem. Nem én. Csak annyiban, hogy a véletlen nem azt jelenti, mint a köznapi beszédben. Azaz valami előre nem látható, ki nem számítható, egyedi dolgot. A véletlenek sorsszerűen, sőt, szükségszerűen következnek be.
Amióta megláttam néhányat ezek közül a kis, semmirevaló véletlenekből, már keresem őket. Persze nem veszek észre többet, de felszabadultabban örülök, ha mégis meglátok egyet. Kár, hogy senki nem tanította meg gyerekként, hogy ezek a kis, már-már hasznavehetetlen csodák itt vannak velünk. Azt hiszem, más ember lettem volna.