Idézetek a véletlenről
(179)
A véletlen minden dolgok nagy tanítómestere. A szükségszerűség csak utána következik.
Az átlagos szakértő körülbelül annyira pontos, mint egy dartsozó csimpánz.
Szeretjük azt gondolni - legalábbis a nyilvánosság előtt -, hogy jó cselekedeteink végül kifizetődnek. De a valóságban nem igazán gondoljuk így. Tudjuk, hogy a véletleneket nem lehet kikerülni.
Egyszer egy ember (...) elveszített egy gyémánt mandzsettagombot a végtelen, kék tengerben, és húsz évvel később, pontosan ugyanazon a napon, éppen pénteken, egy nagy halat evett - de nem volt benne gyémánt. Ezt szeretem a véletlenekben.
A véletlen és a szándék ugyanannak a kárpitnak a két oldala, uram. Az egyik talán kedvesebb a szemnek, de nem mondhatod, hogy az egyik igaz, a másik pedig hamis.
Vannak események az életben, amik olyan ritkán történnek meg, hogy mindenképp említést érdemelnek.
Soha semmiféle hivatalos vagy tanintézeti igyekezet sem pótolhatja a véletlen csodáit: márpedig a nagy ember mindig a véletlen csodája.
Elképzelhető, hogy az összeesküvéselmélet-hívők azért hisznek abban, hogy gonosz szervezetek irányítják a világot, mert ez még mindig jobb, mint az egyéb lehetőségek. Annak elfogadása, hogy az emberi társadalom működése csupán megjósolhatatlan történések és a szerencse játékának függvénye, sok tekintetben sokkal aggasztóbb, mint ha feltételezzük, hogy létezik a mindent irányító sötét elit, még akkor is, ha az öncélúan viselkedik. Jobb, ha egy részeg pilóta vezeti a repülőt, mintha senki sem lenne a pilótafülkében.
A csoda az olyan, ami éppen csak megtörténik. Az emberek megpróbálnak utána mindenféle magyarázatot koholni, hogy megnyugtassák önmagukat és úgy érezzék, megértették az egészet. Túlontúl felzaklató dolog szembenézni az ismeretlennel.
Nem hiszek a véletlenekben. Azért vagyunk ott, ahol vagyunk az életünk bizonyos időszakaiban, mert a dolgoknak úgy kell megtörténniük - nincs más oka.
Néha a legkülönösebb felismerés a lehető leghétköznapibb körülmények között ér minket.