Vigasztaló idézetek
(839)
Ha egy nap elér a bánat legmélyére, ha már nincs semmije és senkije, egy barátja mindig lesz, akinek az ajtaján bekopogtathat: a munka!
Az élet bármikor meglephet, térdre kényszeríthet, és ha megteszi, emlékeztetem magamat. Emlékeztetem magamat, hogy én vagyok az apám és az apám apja, és én vagyok az anyám és az anyám anyja. És bár talán könnyű elmerülni a tragédiában, ami formál minket, és természetes, hogy azokra a pillanatokra összpontosítunk, amelyek térdre kényszerítenek minket, emlékeztetnünk kell magunkat, hogy ha felállunk, és egy kicsit tovább visszük a történetet, és tovább tudunk menni, ott lesz a szeretet.
Hogy van ezer vész és válság, az igaz, de (...) mint megígérte a végzet, békés hon vár ránk.
Az emberek (...) nem jutnak el a boldog végkifejletig anélkül, hogy előtte számtalanszor össze ne tört volna a szívük.
Gyakran megesik, hogy az élet kapva kap olyasmin, ami halál vagy betegség útján jön létre, és ettől váratlan távlatokba, magasságokba lendül.
Az élet azért nyújt számunkra kihívásokat, hogy fejlődhessünk. Bármi, ami az utunkba kerül, okkal érkezett az életünkbe.
A szenvedés nemesíti a lelket, a tapasztalás megtanítja becsülni az érdemet, a sors nem mulasztja el kárpótlást adni a megpróbáltatásokért a szenvedőknek, s a jóság, a nemes érzés előbb utóbb jutalmat talál.
Legyen szó akármilyen ránk váró kihívásról vagy épp nehézségről, betegségről: amint elkezd kibontakozni a rettegett esemény, és körvonalazódik, mivel is állunk szemben, sokkal kezelhetőbbnek és túlélhetőbbnek tűnik majd az egész, mert egyre több lesz róla az információnk, így egyre kevésbé érezzük magunkat kiszolgáltatottnak.
A kudarc mindössze azt bizonyítja, hogy a határainkat feszegetjük, és ezért fontos eleme a sikernek.
Minden reggel, minden délben, minden este, amikor az ostobán reménykedő emberek imádkoznak, mint a gyerekek, nekünk azt kell mondanunk nyugodtan és világosan: ez is el fog múlni. Mert elmúlik, kedvesem! Biztosan elmúlik!