Vigasztaló idézetek
(851)
Szerencsére nem kell olyan sok időt kibírni ezen a világon, hogy ne lehetne valahogy kibírni.
Hát megint itt maradtam, olyan egymagamban,
ismerős az érzés, de már régen hozzászoktam.
Tudod, mindennek vége egyszer,
aztán álmokat úgy temetsz el,
hogy abból születnek új remények,
amitől lehet, hogy mások majd félnek.
Minden vég valaminek a kezdete. Tény, hogy nem kaphatjuk vissza, ami a miénk volt, de lezárhatjuk magunkban a múltat. Új életet kezdhetünk.
Bizakodjál, az élet mosolyog feléd.
Békesség nyomában szeretet jön eléd...
A rossz viszálykodást messziről kerüld el,
Lelked gyötrelmeit örömök váltják fel.
Az élet olyan, mint egy rosszul kisült tortalap. Egyszer csak morzsolódni kezd. Néha épp akkor törik el, amikor a legkevésbé számítunk rá. Egyszer csak darabokra hullik. De ne felejtse: hátra van még - a krém! Meg a szirup! Érdemes kivárni, hogy a tortalap beigya a szirupot. És ha jól sikerül a krém, mégiscsak remek lesz a tortánk!
A győzelem biztos, (...) az a bizonyos erkölcsi győzelem (...). Ez is olyan vigasz, mint a lélek halhatatlanságával való biztatás; tapasz az emberi hiúságon ejtett sebekre.
Nem hagyom, hogy egy rossz, fájdalmas emlék elvegye a kedvem az új dolgokkal való kísérletezéstől. (...) Többet ér, ha kibírom, pityergek egy keveset, és másnap felkelés után túlteszem magam rajta. Megmarad néhány horzsolás, amelyek emlékeztetnek a történtekre, és nincs ezzel semmi baj. Kis idő múlva a horzsolások elhalványulnak, mégpedig okkal: ideje belevetni magunkat egy újabb kalamajkába.
Ha egy nap elér a bánat legmélyére, ha már nincs semmije és senkije, egy barátja mindig lesz, akinek az ajtaján bekopogtathat: a munka!
Az élet bármikor meglephet, térdre kényszeríthet, és ha megteszi, emlékeztetem magamat. Emlékeztetem magamat, hogy én vagyok az apám és az apám apja, és én vagyok az anyám és az anyám anyja. És bár talán könnyű elmerülni a tragédiában, ami formál minket, és természetes, hogy azokra a pillanatokra összpontosítunk, amelyek térdre kényszerítenek minket, emlékeztetnünk kell magunkat, hogy ha felállunk, és egy kicsit tovább visszük a történetet, és tovább tudunk menni, ott lesz a szeretet.