Idézetek a világról
(527)
A matematika jelenti a legnagyobb reménységünket arra nézve, hogy valaha is megválaszoljuk a világegyetem rejtélyeit és saját fajunk titkait. A matematika végigkísér minket életünk milliárd ösvényén, és a fátyol mögött vár ránk, hogy majd visszanézzen ránk, amikor utoljára veszünk levegőt.
A kornak, melyben élünk, legfőbb jellemzője, hogy kultúránk a földről kiterjeszkedik a világűrbe, és hogy a számítógépek által kijelölt utakon és módokon megkezdtük a környező égitestek meghódítását és betelepítését.
Apró kereszt vagyok egy térképen, parányi pötty egy óriási felületen, jelentéktelen, szinte láthatatlan, mint mi valamennyien. Felülről nézve mindannyian észrevehetetlenné válunk, a világűrből csak a víz látszik, a tengerek, a felhők, a vízcseppek, amelyek életet adnak a Földnek, a kék bolygónak, amely egyik általunk sem ismert bolygóra sem hasonlít, ugyanolyan magányos a világegyetemben, mint mi idelent.
Minden élet elpusztul szempillantás alatt, mikor a Föld nevű bolygó jókora robbanással atomjaira hullik, ám mindez a világmindenség számára csak tompa pukkanás lesz, mint amikor a szomszéd kinyit egy üveg pezsgőt, és az univerzum végtelen órája rendületlenül ketyeg tovább.
Nem lesz vége a világnak, ha nem élnek benne többé emberek (...). Inkább azt mondanám, ellenkezőleg. Nagyon is jót tenne a világnak.
Tér van épp elég odafent, és gyerekes dolog lenne azt képzelnünk, hogy a legközönségesebb galaxisok egyikének ebben az eldugott kis szegletében volna valami különleges. A földi élet csupán kis kóstoló abból, hogy mi minden megtörténhet a világegyetemben. A mi lelkünk csak egy a sok közül.
Ugyanabból a csillagporból lettünk, amelyből minden más dolgok is lettek, és akár elmerülünk a fájdalomban, akár nevetünk, és felragyog arcunkon az öröm, csak azok vagyunk, amik nem tudunk nem lenni: világunk egy része.
A világegyetem alaptermészete az összetartozás. Minden összefügg mindennel. Nincs különváltság.
Valaki egyszer elkészítette ezt a padot, amelyen ülök. Valaki lecsiszolta a fát, lelakkozta. Valaki elhozta a templomba. Valaki leburkolta a padlót, valaki beépítette az ablakokat. Minden téglát emberi kéz tett a helyére, minden vasalatot minden ajtón, minden útburkolatot odakint, minden égőt minden utcai lámpában. De amit gép épített, valójában azt is ember hozta létre, az, aki a gépet megépítette. Magukat az embereket is más emberek hozták létre, akik küzdenek, hogy boldog gyerekeket és családokat teremtsenek. Engem, az összes ruhámat, ami rajtam van, minden szót, amit ismerek.
A világ fejlődése egy éppen most véget ért tűzijátékhoz hasonlítható: néhány vörös szikra, hamu és füst. Egy kihűlt salakdarabkán állva látjuk a napok lassú kialvását, és megpróbáljuk a világok keletkezésének letűnt ragyogását visszaidézni.
Ha jobb egészségügyi ellátást adunk az irániaknak és a kínaiaknak, az segít megvédeni az izraelieket és az amerikaiakat is a járványoktól. Ennek az egyszerű igazságnak magától értetődőnek kellene lennie mindenkinek, de sajnos még a világ legfontosabb emberei között is vannak olyanok, akik nem értik ezt meg.
Börtön a világ,
Mégiscsak börtön, noha véghetetlen. (...)
Ez a ketrec: maga a világ!
És rabja lenni: maga a szabadság. (...)
Ki szökne innen: magától szökik,
S ki cserbenhagyná: magát hagyja cserben.