Idézetek a világról
(552)
A jóslás (...) bombabiztos módja annak, hogyan csináljunk hülyét magunkból későbbi korok történészei előtt.
Mindegy, milyen magasra szárnyal az emberiség, mindegy, hány próbatételt állunk ki, a katasztrófa mindig ott leselkedik a sarkon.
Most mindannyian megtapasztalunk valami olyasmit, amivel a nyugat-európai társadalmak tagjai évtizedek óta nem szembesültek: hogy törékenyek vagyunk, törékeny a mindennapi életünk fizikai és anyagi biztonsága. Tényleg csak aprócska porszemek vagyunk a világegyetemben.
Ha a járvány és a világ(rend) radikális összetartozását elfogadjuk, akkor elsősorban nem az a fontos, hogy milyen lesz, vagy az, hogy milyen legyen a majdani világ, hanem az, hogy most milyen, és mitől ilyen. Nem az, amit nem tudunk, amit ki kellene dolgozni a nagy jövőcsinálásban, hanem mindaz, amit eddig is tudtunk, most is tudunk.
Az élők pokla nem olyasmi, ami majdan lesz; ha van ilyen, akkor az az, ami már itt van, a pokol, amelyben mindennap lakunk, amelyet együtt alakítottunk ki. Két módja van, hogy ne szenvedjünk tőle; az egyik sokaknak könnyen sikerül: elfogadni a poklot és részévé válni olyannyira, hogy már nem is látják. A másik kockázatos, és állandó figyelmet és tanulást igényel: megkeresni és felismerni tudni, ki és mi az a pokol közepette, aki és ami nem pokol, s azt tartóssá tenni, annak teret adni.
Az emberek eddigi hosszú történetük során mindig szerettek volna valamiféle előrepillantást vetni az utódaik jövője vagy legalább a sajátjuk felé. Sikertelenül. Kizárólag a stabilis társadalmak valamennyi ideig állandó életének jövőjét, a változatlanságot lehet megjósolni. Ennek egyszerű oka van, hiányzik a leíró nyelv a jövő szerkezetének feltárásához. Részletesebb magyarázat helyett gondoljanak csak arra, ha mondjuk 100-150 évvel ezelőtt jósolgattunk volna a mai időkről, milyen lehetett volna a leírása televízió, mobiltelefon, internet nélkül, még a vírus szót és fogalmát is csak mintegy 120 éve ismerjük.
A jelen minden pillanatából számtalan lehetséges jövő következhet, de csak egy valósul meg, és ez minden pillanatra igaz. A jövő jóslása tehát csupán az elme gyerekes játéka.
Nem attól félek, hogy megbetegszem. Akkor mitől félek? A járvány következményeitől. Hogy a civilizációnk csupán kártyavár. Félek a lenullázódástól, de az ellenkezőjétől is: hogy hiábavaló lesz a félelem, elmúlik, és utána nem változik semmi.
A koronaválság felfedte, hogy a mélyben a válságok egész láncolatával nézünk szembe, melyek közül mindegyik potenciálisan nagyságrenddel veszélyesebb, mint a koronavírus: a gazdasági értékképzés válsága, új civilizációs betegségek válsága, a demokrácia válsága és a klímaválság. A jövőre nyíló ablakot ugyanakkor nem lehet becsukni.
Azon az ablakon át, amit a koronaválság nyitott a jövőre, jelenleg félelmetes a kilátás. Nincs más megoldás a gazdasági értékképzés, a demokrácia, a klíma és az egészségügy válságára, mint a progresszív politika és az európai szolidaritás. A jövő vagy progresszív, vagy nincs.
Az elemzőt ne tartsa vissza, hogy nem tudja, mit hoz a jövő; nem is tudhatja. Csak a sarlatán vágja rá azonnal a választ, ezzel tanúsítva tudatlanságát. A szaktudás abban nyilvánul meg, hogy az elemző tanulmányozta a múltat és a jelenhez elvezető folyamatokat, járatos a jelenségek és okaik mibenlétéről alkotott elméletekben, és ezek alapján vannak elgondolásai a jövőkről. Jövőkről - többes számban. Mert a végén, ex post, valóban egyfajta módon történik meg a dolog, ám addig sokféle módon alakul.
Számos lehetséges pálya áll előttünk, ezekből azután az egyik bekövetkezik, a többi pedig "így is lehetett volna". Akinek tuti tippje van a jövőről, megjátszhatja azt, de még ha bejönne is, ne áltasson másokat azzal, hogy szép egyenes vonal húzható a jelenből a jövőbe. A világ nem ilyen. A következő napok valósága azért jön el, mert a megelőző napokban valakik valamiként döntöttek, avagy éppenséggel nem döntésükkel segítették bekövetkezni azt a bizonyos valamit, ami majd bekerül a történelemkönyvekbe.
A krízis nem rendkívüli malőr, hanem része, sőt gyakran következménye az emberi nem ténykedésének. Az úgynevezett zavartalan fejlődés az a szakasz, amely alatt a növekedés, haladás kifejleszti a szakaszt megtörő zavarokat.