Idézetek a világról
(515)
A világ fejlődése egy éppen most véget ért tűzijátékhoz hasonlítható: néhány vörös szikra, hamu és füst. Egy kihűlt salakdarabkán állva látjuk a napok lassú kialvását, és megpróbáljuk a világok keletkezésének letűnt ragyogását visszaidézni.
Ha jobb egészségügyi ellátást adunk az irániaknak és a kínaiaknak, az segít megvédeni az izraelieket és az amerikaiakat is a járványoktól. Ennek az egyszerű igazságnak magától értetődőnek kellene lennie mindenkinek, de sajnos még a világ legfontosabb emberei között is vannak olyanok, akik nem értik ezt meg.
Börtön a világ,
Mégiscsak börtön, noha véghetetlen. (...)
Ez a ketrec: maga a világ!
És rabja lenni: maga a szabadság. (...)
Ki szökne innen: magától szökik,
S ki cserbenhagyná: magát hagyja cserben.
Bárhová is jutnék a világban,
Akármi messze, látnom kellene,
Hogy még mindég és mindenütt világ van,
S nincs benne vég - de kezdet sincs sehol,
Nincs hátra és előre, nincs le és föl,
És mindenütt a közepén vagyok,
És nem juthatok ki a közepéből.
Az ég és a föld közötti határ elmosódik, és ez lehetővé teszi, hogy ide-oda lehessen utazni a világok között. A halottak eljöhetnek az élőkhöz, és fordítva. De ez csak akkor megy, amikor a horizont olyan közel jön a földhöz, mint most.
Első fűtés: megperzselt por szaga.
Meleg szobából nézem a holdfogyatkozást:
ahogy csúszó karéjban lassan fölfalja a
terjedő vörös árnyék a csontszín villogást.
Itt születtem, nevekedtem s élem hosszú éltem;
Milyen furcsa, hogy magamat idegenben érzem.
A világ ki van fordulva régi jó sarkából,
Ki is jutott a fülünknek a nagy csikorgásból.
Ha felnézünk az égre, tulajdonképpen összekavarodik az idő. Amennyiben eltekintünk az éjszakai repülőktől, a műholdaktól, meg néhány bolygótól, a legközelebbi apró pötty nem most van, hanem négy éve volt. A mellette lévő egy- vagy százmillió éve. Szinte mindegy. Megszoktuk. Ezen múlik minden. Nem megérteni, hanem megszokni, mert megérteni lehetetlen. Néha még a csillagászok is megőrülnek tőle.
A világ labirintus, amelynek nincs közepe. Vagy eggyé válsz vele, vagy végleg elvesztél.
Ha a valószínűség szempontjából közelítünk, tulajdonképpen őrültség azt hinni, hogy idegenek nem léteznek.
Szeretek úgy tenni, mintha a "pár milliárd év múlva" egyet jelentene azzal, hogy "soha". Egyszerűen nem vagyok hajlandó az ennyire a jövő ködébe vesző eseményekkel foglalkozni. Túl sok felfoghatatlan dolog történik ennyi idő alatt.
Ha a világegyetemnek nincsenek alapelvei, akkor csak azokra az alapelvekre támaszkodhatunk, amelyeket magunknak állítunk fel. Ha a világegyetemnek önmagában nincsen célja, akkor mi szabjuk meg azt.
A bolygónk önmagában is egy véges forrás. És a végessége egy napon talán azt eredményezi majd, hogy a leszármazottainknak nem lesz hol élniük. Szóval, még ha mi küzdünk is a túlélésért, jobb, ha az utódaink megbékélnek a halállal, nem? Mert a bolygónk sem tart örökké.
Ha kinyitod az ajtót a világra, aminek a részei vagyunk, nem fogod tudni bezárni.
Az Álmosvölgy legendája c. film