Idézetek a világról
(598)
A világ. Öt betűből áll csupán, s mégis benne foglaltatik mindaz, ami körülfog minket, amióta élünk.
A mennyekben csak gyönyör van, a pokolban csak kín, a földön van mind a kettőből.
A civilizáció semmivel sem természetellenesebb, mint az ősállapot; a világnak mindig az a rendje, ameddig eljutott.
A Covid megtaníthatna végre arra, hogy kell egy olyan világméretű szakmai szervezet, amelyiknek szava, sőt hatásköre is van. Lehet, hogy van, aki úgy gondolja, hogy ez idealista elképzelés, utópia, de én kutatóként tudom, hogy más megoldás nem létezik. A mainál súlyosabb járványok is várnak még ránk. Együtt kellene működni, de igazából.
A koronavírus bebizonyította, hogy illúzió volt az a biztonságérzet, amit Délkelet-Ázsia és Afrika távolsága eddig nyújtott. Ami manapság a világ bármelyik pontján előfordul, az máshol is előfordulhat, és ezt mi, emberek csináltuk.
A pandémia nem ismer határokat, ezért csak összefogással küzdhetünk ellene. Maga a természet fog bennünket rákényszeríteni az együttműködésre, mert megbüntet, ha ezt nem tudjuk megvalósítani.
A világ minden erejével arra törekszik, hogy elpusztítsa mindazt, amit teremtett.
Pusztán az a tény, miszerint számunkra az időutazás ma kétségesnek, vagy akár lehetetlennek tűnik, még nem jelenti azt, hogy figyelmen kívül kellene hagynunk a következményeit.
Egyelőre nincsenek földön kívüli értelmes életre utaló jelek, így eltűnődhetünk, talán nem éppen az-e minden civilizáció sorsa, hogy elkerülhetetlenül a pusztulásba rohanjon.
Mikor az emberi faj kihal
a felhalmozott tudás egésze
zűrzavarban és zuhanva
szóródik szét
és az univerzum nem tudhatja meg
hogy egy parányi szegletében
korlátozott ideig összegződött.
A holocén véget ért. Az Édenkert nincs többé. Olyannyira megváltoztattuk a Földet, hogy a tudósok szerint új földtörténeti korban vagyunk: az antropocénban - az emberek korában.