Idézetek a viszonzatlan szerelemről
(387)
Ha kétszer kettő négy lenne
Ha egyszer ősszel ősz lenne
Ha nevethetnék, mikor örülök
Ha pihenhetnék, mikor leülök
(...)
Ha ehetnék, amikor éhes vagyok
Ha fájna, amikor beteg vagyok
Ha szeretne, amikor szeretem
(...)
Milyen idegen világ lenne!
Szeretni valakit, egyoldalú, mély imádattal, amely lepattan, és nem verődik vissza; óvatosan, törődve, csöndben szeretni, mindegy, mi a válasz, és csak szeretni tovább.
Valószínűleg csak azért érzek így, mert ő az a férfi, aki soha, de soha nem lehet az enyém. Ő a tiltott gyümölcs, és az ilyesmi a könyvekben, filmekben baromi romantikus, de a való életben nem más, mint színtiszta gyötrelem.
Egyetlen első szerelem sem múlik el egy csapásra, különösen, ha az illető folyton ott van az orrod előtt, ám te mégsem érheted el.
A te szerelmed nem teremtheti meg bennem a boldogságot. Ha bennem nincs meg a boldogság csírája, hanem csak egy korhadó fadarab, azt te hiába öntözöd, hiába gondozod.
A partnerünk (...) hiába szeret nagyon bennünket, nem fog ránk vágyni, ha amúgy is ráakaszkodunk.
Azt hittem, ismerem, de a legkevésbé sem. Vétek ennyi időt tölteni valakivel, és rájönni, hogy idegen maradt.
Egy makulátlan elme örök ragyogása c. film
Csak egyetlen dolog kétségbeejtőbb, mint nem megtalálni a párunkat. A tény, hogy megtaláltuk, ám feltételezhető, hogy soha nem fogjuk ugyanazt jelenteni, mint ő nekünk.
Megyek utána, ahogy csak bírok, de mindig csak egyre nagyobb a távolság kettőnk között.
Mögé vettem a jegyet, nem érdekelt, mi
van a vásznon, csak azt néztem, miképp
vibrál haján a fény.
Ha az idő lenne a mindenem,
Az egészet csakis rád pazarolnám,
Minden egyes nap visszatekerném,
Ez az, amire egy széttört szív képes,
Unom már, hogy csak a semminek beszélek,
Melynek a csendje tart ébren.