Zenével kapcsolatos idézetek
(410)
A zongora valamilyen szinten korlátozott, de ha belső hallással próbálunk valamit felidézni, az korlátlan mozgásteret ad.
A zenének (...) van egy jótékony jellemformáló hatása. (...) Sokrétűen fejleszti a személyiséget.
A menő, rocker, motoros arcok csak a fejüket mozgatják, így jelzik azt, hogy tök jó a buli.
Ha szomorú vagy, szomorú zene kell. Az hiányzik a legkevésbé, hogy valaki megpróbáljon felvidítani. Olyankor tudni akarod, hogy más is ugyanilyen nyomorultul érzi magát, és tudja, mit érzel. Így tudod, hogy nem vagy egyedül.
Tehetség mindig van. Viszont ahogy meg kell fogalmazni a zenét, az a kortól függ. A fogyasztói társadalom kinövése, hogy folytonos fogyasztásra ösztönöz, neked pedig állandóan új és új dolgokat kell csinálnod, mert két hét alatt lecseng egy videoklip - szabályos gyorséttermi fogyasztás, ami most történik, és az értékek nem tudnak így megmaradni. Amennyivel könnyebb ma egy zenekarnak érvényesülni, ugyanannyival nehezebb is, hiszen százezren vannak, és egy fiataltól nem lehet elvárni, hogy érezze meg, mi az értékes zene.
A precizitás is művészet, még ha te például nem szereted is, ha a zenét kiszámítják és olyan elvek szerint építik fel, amelyeket nem értesz.
Remélem, hogy a zene nem egyszerűen csak kialszik, kihuny, hanem valahogy minden egyes hang megmarad a világmindenségben, esetleg átalakul, de semmiképpen sem vész el.
A zene alapvetően a lélekből fakad. Egyébként ez különbözteti meg az embert az állattól. A madarak között is akad olyan, ami gyönyörű zenét produkál. (...) De a különbséget talán egy hasonlattal világíthatnám meg a legszemléletesebben. Csodálatra méltó, ahogy a fecskék építik fészküket, mindazonáltal nem jutna eszünkbe ezt magas művészetnek vagy építészetnek nevezni. Mi a különbség a firenzei dóm és egy fecskefészek között? A tudatos szándék, a szellemi és lelki munka.
Kezdetben van a csend, és a zene a csendből jön. Azután következik az a megmagyarázhatatlan csoda, ami a legkülönbözőbb hangzások és struktúrák alkotta folyamatokból összeáll. Aztán visszatér a csend. A csend voltaképpen a zene előfeltétele.
A zene minden más művészettel ellentétben az időben szerveződik, a megszólalástól az eltűnésig tart, e kettő között feszül.
Mindegyik muzsikus a maga kis hangszerén játszik, és mit sem tud a levegőt betöltő komplikált harmóniákról. Csak a maga kis szerepével van elfoglalva. De tudja, hogy a szimfónia szép, szép akkor is, ha senki sem hallja és meg van elégedve a maga szerepével.
A zeneszerző az írónál és a festőnél is rejtőzködőbben védi magánéletét - legalábbis művein keresztül ő árul el magáról a legkevesebbet.