Zenével kapcsolatos idézetek
(342)
A ritmus minta, és a minták értelmet adnak a dolgoknak. Ha ideges vagy bizonytalan vagyok, mindig dobolni szoktam.
Ha rákeresünk a Google-n a tört szívek megragasztásának módjaira (...), annyi eredményt dob ki a net, hogy mindet valószínűleg legalább egy év alatt lehetne csak elolvasni. Vannak a tanácsok között okésak (írd össze minden utálatos tulajdonságát! Ne félj a nevetéstől! Menj edzőterembe, és izzadd ki magadból!), és vannak borzalmasak (azonnal keress valaki újat! Posztolj magadról és arról az illetőről képeket a közösségi fórumokon, hogy az exed féltékeny legyen! Készíts róla woodoobabát, és gyújtsd fel!). De én igazából tudok egy sokkal jobb kúrát: a zenét.
Kétféle könnyűzenészként nehéz megöregedni: egyfelől popzenészként, mert az mindig ikon a fiataloknak. Másfelől metálzenészként, mert azért nagypapaként ott izmozni a fecskefarkú gitárral már nem az igazi. Ezt a két műfajt tehát érdemes elkerülni, ha nem akarsz ciki lenni idős korodban.
Nem baj, ha felismerhető egy zenekar a stílusáról, csak ne merevedjen be teljesen, mert akkor egy idő után úgy érezzük, hogy statisztává válunk a saját várunkban. Ezért kell időről időre fölrobbantani a falakat.
Azt mondod, hogy ez csak egy zene,
Én azt mondom, egy életforma,
Mást teszel, mint a többiek?
A zene költői állapot. Ugyanakkor a zene nagy fegyelem is. Szerkezet, összhang, amitől ha eltérünk, összeomlik. Egyszerre kinyit, a hisztériáig felhevít, ugyanakkor fegyelmez.
A dallal lehet üzenni. Persze a szórakoztatóipari szakmunkás is üzen, csak másképp, mást. Én azt szeretem, amikor egy dal felforgat, és tényleg változásokat indít el az életemben.
Amikor én ezt az egészet elkezdtem negyedszázaddal ezelőtt, még nagyszerű csodálatos időszak volt, tényleg pezsdült a zene, aztán voltak mélypontok, de most én úgy érzem, hogy megint az élőzenének van némi becsülete.
Minden egyes sláger egy önálló érzelmi csomag. Lehet humoros, érzelmes, intellektuális vagy drámai, de valamit nagyon eltalál azon az érzelmi frekvencián, amin az emberek épp akkor rezegnek.
Mozartot rosszul játszani sokféleképpen lehet, de jól csak egyféleképpen. Mozartot olyan precízen kell zongorázni, mintha egy matematikai egyenletet oldanánk meg. A zene feszes ritmusban masírozik elő az ujjaink alól, és a hangok, mint megannyi engedelmes katona, éppen a megfelelő pillanatban foglalják el kijelölt helyüket. Mozart nem hagy teret a felkavaró szenvedélynek.
A zene számomra pont olyan, mint a szerelem, hogy élni nélküle lehet, csak éppen nem érdemes.
A slágerben mindig van valami primitívség. Ez teszi lehetővé, hogy azonnal megjegyezzék, dúdolják, hogy mindenki által reprodukálható legyen.