George Orwell: 1984

George Orwell: 1984

(51 idézet)

Európa Könyvkiadó

"Üdvözlet az egyformaság korából, a magányosság korából, a Nagy Testvér korából, a duplagondol korából" - írja a naplójába Winston Smith, a lázadó, a gondolatbűnöző, aki nem hajlandó elismerni, hogy a 2x2 a Párt akarata szerint lehet három vagy öt. Talán valóban "csak" keserű üdvözlet lesz ez a regény a jövőben, örök emlékeztető a totalitárius XX. századra, és persze szellemes szatíra, mint a nagy példakép, Swift Gulliver-e. Talán...Tovább...

"Üdvözlet az egyformaság korából, a magányosság korából, a Nagy Testvér korából, a duplagondol korából" - írja a naplójába Winston Smith, a lázadó, a gondolatbűnöző, aki nem hajlandó elismerni, hogy a 2x2 a Párt akarata szerint lehet három vagy öt. Talán valóban "csak" keserű üdvözlet lesz ez a regény a jövőben, örök emlékeztető a totalitárius XX. századra, és persze szellemes szatíra, mint a nagy példakép, Swift Gulliver-e. Talán... De most még a zsigereinkben érezzük, mit jelent a Nagy Testvér, a gondolatbűn, a gondolatrendőrség, az újbeszél, a duplagondol; s az óceániai Párt három jelmondata is hátborzongatóan ismerős:
A háború: Béke
A szabadság: Szolgaság
A tudatlanság: Erő
S bár sok mindent be tudunk helyettesíteni a történelem valós alakjaival, eszméivel, intézményeivel, ebben a regényben mégis az írói fantázia a leglenyűgözőbb; 1948-ban, betegen, kiábrándultan Orwell olyan regényvilágot alkotott, amely borzongató realitásával rabul ejti az olvasót akkor is, ha közben könnyedén – talán túlságosan is könnyedén – azt mondja: Orwell jóslata, hála istennek, nem teljesedett be.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

VilágirodalomRegény

Ha el akarod képzelni a jövőt, képzelj el egy csizmát, amely örökké egy emberi arcon tapos.

Harmadik rész, 3.

Minden nemzedék azt képzeli magáról, hogy intelligensebb az előtte járónál és bölcsebb az utána következőnél.

Eddig még sohasem jutott eszébe, hogy egy ötvenéves női test, amelyet a gyermekszülés óriási méretekre növesztett, aztán a munka megkeményített és eldurvított, amíg olyan érdes nem lett, mint egy túlérett répa, szép is lehet. Pedig az volt, s különben is, miért ne lehetne az? - gondolta. Az izmos, gránittömbhöz hasonló, határozott körvonalak nélküli test s a reszelős, vörös bőr úgy viszonyult egy lánytesthez, mint a csipkebogyó a csipkerózsához. Miért kellene alsóbbrendűnek tekinteni a gyümölcsöt a virágnál?

Az, hogy kisebbségben van, ha akár egymaga alkotja a kisebbséget, még nem jelenti azt, hogy őrült valaki. Van igazság, és van hazugság, s ha akár az egész világ ellenében is az igazsághoz ragaszkodunk, még nem vagyunk őrültek.

Egy uralkodó csoport csak négyféle módon bukhat meg. Vagy legyőzik kívülről, vagy annyira ki nem elégítően kormányoz, hogy a tömegek fellázadnak ellene, vagy megengedi, hogy erős és elégedetlen középső csoport jöjjön létre, vagy pedig elveszti önbizalmát és a kormányzásra való hajlamát. Ezek az okok nem külön-külön hatnak, rendszerint mind a négy jelen van bizonyos mértékig. Az az uralkodó osztály tud állandóan hatalmon maradni, amelyik mind a négy ellen védekezni képes. Végső fokon a döntő tényező magának az uralkodó osztálynak a szellemi attitűdje.

Amikortól írásos emlékeink vannak, de valószínűleg már a neolit korszak végétől fogva, háromféle ember élt a világon: felül, középen és alul lévő. Sokféleképpen osztályozták őket, számtalan különböző elnevezésük volt, számarányuk és egymáshoz való viszonyuk korszakról korszakra változott; a társadalom lényegbeli felépítése azonban sohasem változott meg. Még óriási földrengések és látszólag visszafordíthatatlan változások után is mindig visszaállt ugyanez a képlet, éppen úgy, ahogy a giroszkópnak mindig helyreáll az egyensúlya, bármennyire kibillentik is valamelyik oldalra.

A háború lényege a pusztítás - nem feltétlenül emberi életeké, hanem az emberi munka eredményeié.

Elképzelni kétségtelenül lehetséges egy olyan társadalmat, amelyben a jólétnek személyes tulajdonok és kényelmi cikkek formájában mindenki egyenlően részese s a hatalom ugyanakkor egy kis kiváltságos kaszt kezében marad. A gyakorlatban azonban egy ilyen társadalom nem lehet sokáig stabil. Ha mindenki egyforma kényelemnek és biztonságnak örvend, az emberek nagy tömegei, amelyeket a szegénység rendszerint elbutít, kiművelődnek, és megtanulnak önállóan gondolkodni; s ha egyszer ez megtörtént, előbb-utóbb rájönnek, hogy a kiváltságos kisebbségnek nincs semmi funkciója, s el fogják söpörni. Végeredményben hierarchikus társadalom csak a szegénységre és tudatlanságra épülhet.

2. rész, 9. fejezet, 210. oldal, 2006.

A válságos pillanatokban az ember sohasem valamilyen külső ellenség, hanem mindig a saját teste ellen harcol. (...) Így van ez, értette meg, minden hősiesnek vagy tragikusnak látszó helyzetben. A csatatéren, a kínzókamrában, a süllyedő hajón az ember mindig elfelejti azokat a célokat, amelyekért küzdött, mert a teste akkorára növekszik, hogy betölti a világegyetemet; s még ha nem bénítja is meg a félelem, ha nem üvölt is a fájdalomtól, az élet minden pillanatban küzdelem az éhség, a hideg, az álmatlanság, a gyomorsav vagy a fogfájás ellen.

Egyáltalán, honnan tudhatjuk, hogy kettő meg kettő valóban négy? Vagy hogy a nehézségi erő működik? Vagy hogy a múlt megváltoztathatatlan? Ha mind a múlt, mind pedig a külső világ csak tudatunkban létezik, s ha tudatunk maga szabályozható - akkor mi a helyzet?

Igaz ugyan, hogy mindig minden rosszabb, ha a test elöregszik, mégis: az, hogy az ember undorodik a sok kényelmetlenségtől, mocsoktól és szűkölködéstől, a végtelen telektől, attól, hogy mindig ragadós a harisnyája, hogy a lift sohasem működik, a víz hideg, a szappan homokos, a cigaretta szétesik, s az ételeknek olyan ördögien rossz ízük van, nem annak a jele-e, hogy a dolgok természetes rendje nem ez lenne? Hogyan is érezhetné valaki mindennek az elviselhetetlenségét, ha semmiféle emléke nem volna arról, hogy a dolgok egyszer másképp is voltak?

Nem az a lényeg, hogy valóban van-e háború, s mivel döntő győzelem úgysem lehetséges, nem is az, hogy a háború jól megy-e vagy rosszul. Csak arra van szükség, hogy háborús állapot legyen.

2. rész, 9. fejezet, 212. oldal, 2006.

Ha ő azt gondolja, hogy a padló fölött lebeg, s ha én ugyanakkor azt gondolom, hogy látom őt lebegni, akkor a dolog megtörtént.

Legfélelmetesebb ellenségünk (...) a saját idegrendszerünk. A bennünk lévő feszültség bármelyik pillanatban kész átalakulni valamilyen látható tünetté.

A papírnyomó volt a szoba, s a korall Julia és az ő élete, mintegy örökre belerögzítve a kristálydarab közepébe.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom