Mérő László: A csodák logikája

Mérő László: A csodák logikája

(24 idézet)

Tericum Kiadó

Mérő László szerint is vannak csodák: pozitívak és negatívak egyaránt. Ezek a csodák a megszokott csodákkal szemben megmagyarázhatóak, mégpedig a kiszámíthatatlan tudományával, forrásvidéküket pedig a gödeli gondolat segítségével találhatjuk meg.
A mai matematika segítségével a szerző elmagyarázza, hogyan működnek a világi csodák, és miképpen hozzák létre a "€žgazdag szemétdomb"€ť mechanizmusát, amelynek segítségével a pozitív csodák folyamatos fejlődést eredményeznek, és ugyanakkor újra és újra talpra tudunk állni a negatív csodák által okozott válságok után. Így elkerülhetjük, hogy a negatív csodák végzetesen ártsanak nekünk, illetve kihasználhatjuk a pozitívakat.
Aki hallani sem akar matematikáról, de kíváncsi a világi csodák természetére, az nyugodtan átugorhatja a matekos részeket. Így is meg lehet érteni a könyv mondanivalóját, de úgy mélyebben, ha látjuk a háttérben meghúzódó matematikai megfontolásokat is, amelyeket a szerző képletek nélkül, tisztán csak a gondolatokra koncentrálva mutat be.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

Természettudomány

Minden ember egy kis csoda, mivel egyszeri és megismételhetetlen.

22. oldal

Az, hogy a csoda egyszeri és megismételhetetlen, nem jelenti azt, hogy nem fordulhat újra elő. Előfordulhat, hogy egy csoda megismétlődik, és akkor is ugyanolyan rejtélyes és reprodukálhatatlan, mint korábban volt.

22. oldal

Élek, s hogy meddig, nem tudom,
Meghalok, bár nem akarom,
Megyek, s egész utam titok:
Csoda, hogy jókedvű vagyok.

Martinus von Biberach(átvett idézet)

22. oldal

Mit tegyenek azok, akiknek nincsenek nagyratörő álmaik? A gondolkodás nélkül adott válasz az, hogy találjanak egyet, és valósítsák meg. Ám ez a válasz a legbiztosabb út afelé, hogy boldogtalanná tegyünk sok-sok embert, akik pedig távolról sem boldogtalanságra születtek.

30. oldal

Nem mindenkinek adatik meg, hogy legyen egy nagy álma, és még kevesebbnek, hogy azt sikerüljön megvalósítania. Csoda nélkül is boldogan élhet az ember.

30. oldal

Aki csak azzal járult hozzá a sikerhez, hogy néhány ígéretes zsákutcának a végére járt, az is el tud számolni az életművével. Boldog, csodamentes életet élt, tisztességes munkát végzett.

31. oldal

Aki húszévesen nem kommunista, annak nincs szíve, aki harmincévesen kommunista, annak nincs esze.

George Bernard Shaw(átvett idézet)

32. oldal

Természetes és helyénvaló, hogy az embernek fiatalkorában nagy álmai vannak, de legalább olyan fontos, hogy ezeket az álmokat idővel szembesítse a realitásokkal és képességeinek korlátaival.

32. oldal

Ami ma zseniális új eszme, az holnapra a legalapvetőbb tudásanyag részévé válik, és ehhez ugyanúgy kellenek a korántsem zseniális tanáremberek, mint a sohasem látott, a korábbi gondolatokból egyáltalán nem következő, mégis helytálló és nagyhatású eszméket megalkotó zsenik.

40-41. oldal

A zseniben az a legcsodálatosabb, hogy érthető - noha ehhez szükséges lehet egy-két kiemelkedő tehetségű nem zseni, aki az elsők között érti meg és mások számára is érthetővé teszi a zseni gondolatait.

41. oldal

Gyakorlott kocsmalátogatók mondják, hogy a verekedés közeledtét leggyakrabban ez a kérdés jelzi: "Mi van? Mi van? Mi van?" A dolgok kimenetele ilyenkor már nem kérdéses, és a kocsma eddigi nyugodtan iszogató, szelíd világa hamarosan átvált a verekedés vad világába. A tudomány művelői is időnként elcsodálkoznak, és ilyenkor egyre gyakrabban kérdezik: "Mi van? Mi van? Mi van?" A tudományban is ez jelzi a legjobban előre a radikálisan újfajta modellek megjelenését.

45. oldal

Csak olyan ember számára éri meg befektetőnek lenni, aki mentalitásánál fogva fel tud épülni egy totális csődből. Nem igazi befektető az, aki élete során legalább egyszer-kétszer nem ment tönkre, és nem épült utána újra fel.

149-150. oldal

Egy befektető esetében egy csőd nem jelent sikertelenséget, hanem tevékenységének kellemetlen, de időnként szükségszerűen bekövetkező velejárója.

150. oldal

Az agy működése igazán kaotikus, nem a szívé.

154. oldal

Ahogy a zseniben az (...) a legérdekesebb, hogy érthető, a káoszban is az, hogy elvileg egyszerű.

167. oldal

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom