Szendrői Csaba: A dolgok és amik mögöttem vannak

Én nem utálom az embereket, csak nem érdeklődöm irántuk.

Ezeket a hülyéket... cseszed... embereket akarnak küldeni az űrbe... hát mondja már meg valaki nekik, hogy a Föld már eleve az űrben van. Hogyan akarnak még ennél is jobban benne lenni. A semminél semmi se semmibb. Az űr csak űr. Egybe voltál, voltál mindbe.

A folyó nem más, mint egy tó kirándulás közben.

A folyók tavak, melyek nem találják a helyüket.

A folyó az a tó, ami sosem felejtette el, honnan jött.

A sales centesíti az eszközt.

Engem nem zavar, ha mások kirándulnak, amíg otthon, a négy fal között csinálják.

Az élet gyakorlatilag két kajálás közti idő változó minőségű eltöltése.

Fiam, egyet jegyezz meg! Bárhol, bármikor, bármilyen szép látvány tárul is csillogó szemeid elé, bármilyen lágy szellő simítja arcod, bármilyen csodás ízt érzel a szádban, bármilyen éteri dallam száll füledbe, mindig jusson eszedbe, hogy a te mennyei gyönyöröd megihletett momentumában a világ másik felén, vagy tán nem is olyan messze tőled, van legalább még egy másik épp oly naiv, kedves, pozsgás orcájú ember, mint te, aki a szent boldogságod megfonásának katartikus pillanatában pont szarik.

Ennél még akkor is jobb volt, amikor rosszabb volt.

Az alvás a szegény ember időgépe.
A sírás a szegény ember nevetése.
A szegény ember a gazdag ember pénze.
A pénz a gazdagok szegénysége.

Az élet nem játék... az egyik pillanatban még teljes nyugalomban a haverjaiddal kacarászva sörözgetsz egy pokrócon a parkban... mintha nem lenne holnap. Aztán BAMM... egyet se pislantottál, és már bent iszogatsz egy kocsmában, a pultnál.

A magánynál csak az embereket viselem el nehezebben.

Vannak dolgok, amik nincsenek.

Nem kell a hasizom,
nasizom.