Csányi Vilmos: A globális elme

Csányi Vilmos: A globális elme

(51 idézet)

Elmélkedések a világról

Libri Könyvkiadó

Miben ​hasonlít a kutya az ősemberhez?
Mit jelent valódi közösségben élni, és mit csupán szervezetben?
Mi az egyén szerepe, és mik a lehetőségei a társadalomban?
Merre tart az evolúció?
Csányi Vilmos válogatott írásai egyebek mellett ezekre a kérdésekre keresik a választ. A Globális elmét olvasni olyan, mint körbejárni egy szobrot: a szemlélődés tárgya mindig ugyanaz, mégis minden egyes lépésnél más perspektívából tárul szemünk elé a látvány.
A szerző szerteágazó és izgalmas életművének összegzéseként is értelmezhető kötet lapjain olvashatunk művészetről, természettudományos gondolkodásról, oktatásról, háborúról és békéről, madarakról és kutyákról. A Globális elme koncepciója valóban globális. A könyv zárlata pedig, ahol Csányi többek között olyan kortársakról értekezik, mint Esterházy Péter, Juhász Ferenc és Göncz Árpád, egészen személyes.
Csányi Vilmos gondolatai arra inspirálnak, hogy ne veszítsük el kíváncsiságunkat saját magunk és a világ iránt, merjünk kérdezni, és változtassuk meg az életünket. Hiszen ami nem változik, az már nem is él.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

Társadalomtudomány

Embernek lenni rendkívül strapás, mert az ember egy konstruktív, gondolkodó lény, de hát ez az élet egyetlen értelme, hogy igyekszünk emberi mivoltunknak megfelelni.

A tudatos, racionális gondolatok csupán parányi részét képezik az ember elmeműködésének. Hatalmas, a tudatalattival összefolyó gondolattömeg hullámzik, fénylik, halványul az ember elméjében. Sokkal kisebb a racionalitás szerepe, mint azt hinni szeretnénk. Emlékek, érzelmek, vágyak, apró elképzelések tolakodnak figyelmünkért, és tevékenységünkön csak nagyon konkrét cselekvés esetén lesz úrrá a racionalitás, amikor például szét kell valamit szedni, látjuk, itt egy csavar, azt forgatni kell, azután a műanyag vacakot elfordítani, majd az egészet széthúzni, még mindig akad, mi a fene lehet vele? Az elme bóklászik, válogat, szabad akaratot mímel, racionálisnak képzeli magát, pedig szertelen.

Megérzésekre, sejtésekre, metaforákra alapozva nagyon komplex konstrukciók készíthetők és kommunikálhatok: telepátia, telekinézis, akaratátvitel, kanálhajlítás, bioenergia, gyógyító kézrátétel, apró zöld emberkék a galaxisból és az elme megannyi más érdekes szüleménye. Tátott szájjal hallgathatjuk őket mindaddig, amíg nem kell megfelelniük a gyakorlat kritériumainak, a megismételhetőség, az előre megjósolható és ellenőrizhető előfordulás egyszerű természettudományos kritériumainak. Csak ennyi az oly hőn óhajtott befogadás, a tudományhoz tartozás feltétele. S ennek nem tudnak megfelelni.

A tudós naiv hittel szerkeszti elméleteit, sokszor szertelenül, vad fantáziával. Ezek az elméletek nem igazságok, nem felismerések, nem megtalált törvények, hanem modellek, működő elmekonstrukciók, be lehet őket indítani, szabadon változtatni, egyszerűsíteni, bonyolítani, lehet velük játszani. Többek között ki lehet őket próbálni a gyakorlatban. És ekkor az elmélet sorsa eldől, vagy eredménytelen a gyakorlatban, és akkor rövidesen a szemétdombra kerül, vagy valamivel jobb, mint amit eddig alkalmaztunk, valamit pontosabban ír le vagy jósol meg, mint az előző elmélet, és akkor használjuk. Használjuk, hiszünk benne, mindaddig, amíg egy jobb nem akad. Ennyi a tudomány, nem több és nem is kevesebb.

Minden kultúrában találhatóak tilalmak, tabuk. Ezek egy része racionálisan is indokolható, például a közeli rokonok házasságának tilalma, de sokszor a tabu csak valamilyen homályos sejtés vagy egyszerűen egy nem tisztázott, nem átlátható következmény elhárításán alapszik, lehet persze tévedés is. A kultúra nem racionális, logikája érzelmi természetű.

A természettudományok sikereiket (...) a racionalitásuknak köszönhetik, annak, hogy képesek voltak gondolkodásukat, bizonyos korlátozott területeken, kivonni az érzelmek logikája alól, és a racionalitásé alá helyezni.

Mint tudós, sohasem tudnám elfogadni azt, hogy bürokraták korlátozzák érdeklődésemet, hogy ostoba tilalmak szabják meg a tudomány fejlődését. Mint polgár, nem tudom elfogadni azt, hogy a társadalom teremtette eszközökből bármely tudós fajankó tetszése szerint faragjon bombát, vírust, rakétát.

A jövő elképzelésében (...) csak a múlt nyelvét és jelentéstartalmait használhatjuk, ez már önmagában jelentősen behatárolja a jövőbe látás mélységét.

Fontosnak tartom, hogy legyenek emberek, akik állandóan a katasztrófáról beszélnek, mert az esetleg segít abban, hogy elkerüljük.

Senki sem gondolhatja komolyan, hogy a világ nagy vezetői, legalábbis akiket a tévé annak mutat, el tudják intézni a világ sorsát! Nevetséges! Ezeknek az embereknek fogalmuk sincs arról, hogyan működik a világ. Ők egy politikai folyamatban kerülnek a helyükre, olyan háttérrel, amely abszolút alkalmatlan a világ megértésére, annyi a dolguk, hogy láttassák velünk, ők a világ ütőerén tartják az ujjukat. Ami szemenszedett hazugság. Vagy játék, de eljátsszák nekünk, holott nem tudják, mikor lesz válság, sőt, talán nem is törődnek vele.

Az a baj, hogy amikor a társadalom működéséről tanítanak bennünket, úgy adják elő, mintha az egy idealizált, logikus, racionális rendszer lenne. Ahelyett, hogy arra tanítanának meg bennünket, hogy a társadalomban semmi sem kapcsolódik közvetlenül gyakorlati dolgokhoz, tudományos értelemben. A társadalomban az a fontos, hogy a hiedelemrendszer működőképes legyen, és segítse valamiképpen a társadalom stabilitását.

Kulturálisan domináns az a tanár, akit megbecsülnek, jól fizetik, legalább az orvosi kaszttal azonos szinten élő, nagy szaktudású ember, aki anyagilag is megengedheti magának a nagy könyvtárat, a jó számítógépet, a nyelvek tanulását, a nagy utazásokat. Ha ilyen lenne a tanárok helyzete, akkor a legkiválóbb fiatalok mennének tanárnak, mert ez sikerpálya lenne. Ma ügyvédnek, bankárnak, médiaszereplőnek érdemes menni, aki tanárságra adja a fejét, azzal már eleve valami baj van.

A tudomány valami olyan megszerkesztett ismeret, aminek valami gyakorlati haszna, értelme van. A bölcsészet a leírás szakaszán megrekedt. A társadalomtudományok lemaradtak a fejlődésben, mert egy szociológus le tud írni nagyon érdekes és izgalmas dolgokat, de természetesen minden esetet másképp ír le, és nem tud mondani egy képletet, vagy nem tud mondani egy olyan modellt, ami az összes esetre jó, hanem csak leírja, hogy itt ez történt, ott meg az. Ez is tudomány, de csak a leíró szinten.

Az ember a saját csoportja hiedelmeit minden különösebb logikai, racionális analízis nélkül könnyen elfogadja. Elfogadja még a lehető legegyszerűbb változatban is. Ez teszi lehetővé, hogy egy csoportban a mentálisan kevésbé fejlett tagok is képesek legyenek a csoportelképzelésekkel azonosulni.

A hatalomvágynak nincsen biológiailag is érzékelhető felső határa, mint például az éhségnek a jóllakás. Mindenki csak annyit eszik, amennyitől igazán jóllakik, senki sem tud tízszer annyit elfogyasztani, de a hatalom valódi vagy látszólagos növelésének kevesen tudnak ellenállni. Nem fejlődött ki ilyen korlát, mert a kis csoportok terjedelme magától korlátozta az elnyerhető hatalom mértékét. Miután a hatalomvágynak nincsen felső korlátja, az emberek korlátlan hatalmat szeretnének, noha éppen etológiai okokból azt funkcionálisan amúgy sem tudnák érvényesíteni.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom