![]() | Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember(67 idézet) A tudós kelet-római Priszkosz rétor fiaként neveli fel Zétát, akit a rabszolgasorból emel ki, majd felszabadít. A fiú a császári követség tagjaként Atilla udvarába kerül, és beleszeret a hun Csáth leányába, Emőkébe. Zéta, hogy szerelméhez közel legyen, hűtlenné válik nevelőjéhez, és Csáth szolgálatába szegődik; újra rabszolgasorba kerül. Amikor Csáth értesül hűtlenségéről, félholtra veri a fiút. Hónapok múlva gyógyul fel, és csatlakozik a hunok seregéhez, harci sikere révén remélve, hogy magasabb rangra kerülhet, s így elnyerheti Emőke kezét. Reményeiben azonban csalatkozik, súlyosan megsebesül, és amikor Atilla győztes csatáiból visszatér, Zétát a szolgák közt ugyan elsővé teszi, de fel nem szabadítja. Atilla váratlanul meghal, s temetésén - Zéta helyett - a csuklyás halottkísérők közé kéredzkedett Emőkét is lenyilazzák. Kiderül, hogy Emőke olthatatlan, reménytelen szerelme Atilla volt. Végül Zéta is megbékél, s elfogadja az őt régóta szerető görög leány, Dzsidzsia szerelmét. Gárdonyi e nagy ívű, mozgalmas történeti regényében a hun-magyar rokonságot szándékszik bizonyítani, s a hunok romlatlanságát, becsületességét, szerénységét erkölcsi példaként állítja elénk. |
A szép ruhát mindig szerettem. Ez az egy női vonás kiirthatatlan maradt bennem. Ha magamnak kellett is mosnom, de volt mindig fehér ruhám, és illatszert is mindig szereztem, ha egyebet nem, szagos füveket.
313. oldal
Szenvedni nagy célokért, vallásért, emberi nézetekért, tudományért - valami. De szenvedni macskáért, egy nőnemű hun gyermekért, aki oly műveletlen, hogy az ábécét sem ismeri; olyan barbár, hogy szalonnát eszik reggelire, és aki még csak jókedvében sem néz rám szeretőn...
281. oldal
- A mi vallásunk csupán csak egy jóslatot ismer.
- Mondd.
- Ahogyan Isten akarja.
255. oldal
Te áldott lélek, te női testben járó égi angyal! Mindig mellettem lengett a te szárnyad, s mégis csak akkor, abban a pillanatban nyílt reád a szemem. Nem te voltál-e mindenkor az engem szerető, a hű, a miattam szenvedő, a nekem rendelt? És én mégsem láttalak.
370. oldal
A szentemberségből annyi meg is volt bennem, hogy nem bántottam soha senkit, s ha valaki kedvetlenül nézett reám, annyi figyelmet tanúsítottam iránta, hogy meg kellett szeretnie. De ez csak játék volt nekem. Megvetettem azokat az embereket, akiknek minden beszéde csak a maga ügyei meg a házi ügyek, pletykák, babonák.
301. oldal
Óh, tudok én alázatos lenni: a rabszolgaság nagy tanítómester az alázatosságban!
301. oldal
Aki harcol, se nem érez, se nem gondolkodik. Csak akarata van: ölök! Még a védelmünk mozdulatai is csak gépiesek, olyanok, mint mikor esünk, s a kezünk előre mozdul, vagy ha a szemünk előtt suhan el valami, behunyódik magától. De a legcsodásabb az, hogy a nagy ütések, nagy szúrások, nagy sebek nem fájnak.
277. oldal
Ha lesz a maradékaim között, akit vagy a kénytelenség, vagy az enyimhez hasonló elmebeli bomlás csatába visz, tudja meg, hogy a halál nem fájdalmas. A test már rohanásban elveszti csaknem minden érzékenységét: sem ütés, sem vágás, sem szúrás nem fáj, csak érintésképpen érződik. Ha meg halálos a seb, elkábulunk, mint ahogy mindennap is elkábulunk az elalvás előtt.
277. oldal
Sokszor eltűnődtem, hogy mi is van azon az arcon, amely engem így elbűvölt? Részekre szedtem gondolatban: hát hús, bőr, bőr - semmi. Aki először tekint rá, nem marad rajta a tekintete. Hanem ha a szavát hallja, azt a különös zenés hangot, az már megfogja. Abban a pillanatban széppé válik az az arc s női teremtés. S azontúl ha hallgat is, szép marad, a szépségnek csodája marad. (...) Aztán ha nem is jártas a tudományokban, lám a galamb sem ismeri az ábécét, mégis kedves. Galambot ha fogunk, meg nem állhatjuk, hogy meg ne csókoljuk.
171. oldal
Az Isten egy. Hun isten nincsen, latin isten sincsen, görög isten sincsen. Az isten: Isten; közös atyja és ura minden népnek. Nem harcol dombokért se velünk, sem ellenünk.
238. oldal