![]() | Jean-Paul Sartre: A szavak(26 idézet) A szavak Sartre igen terjedelmesre tervezett emlékiratainak első és önmagában is önálló része. Századunk egyik nagy francia írója gyermekkoráról, gyerekélményeiről, különös, bolondos és rokonszenves családjáról s a tulajdon íróvá válásának kezdeményeiről vall ezekben a fejezetekben csillogó egyszerűséggel, megindító és megdöbbentő nyíltsággal, Egyik francia bírálója szerint Rousseau óta nem született ilyen nagyszerű önvallomás. |
Soha nem éreztem magamat egy "tehetség" boldog tulajdonosának; egyetlen célom volt csak, megváltsam magamat - üres kézzel, üres zsebbel -, a munka és a hit révén. Ennek folytán puszta választásom nem is emelt senki fölé: felszerelés nélkül, felkészültség nélkül, mindenemet bedobva láttam munkához, hogy mindenestül megváltsam magamat.
179. oldal
A kultúra nem ment meg semmit és senkit, nem is igazol, de emberi alkotás: az ember önmagát vetíti belé, magára ismer benne; csak ebben a kritikus tükörben látja meg tulajdon képét.
178. oldal
Elintéztem magamban, hogy életem múlását ellenállhatatlan vonzóerőként érzékeljem, amely esetleg akaratom ellenére is állandóan arra kényszerít, hogy új meg új lépést tegyek előre.
164. oldal
Mindig szívesebben vádoltam önmagamat, mint a világegyetemet; nem kedélyességből, hanem azért, hogy csak önmagamnak köszönhessem, ami vagyok.
164. oldal
A puszta szándék még nem tesz hőssé senkit; a bátorság és a tehetség sem elegendő hozzá, még szörnyek és sárkányok is kellenek.
123. oldal
Nem elég ám az, hogy az embernek szeme van (...), meg kell tanulnia látni.
111. oldal
Meggyőződéses materialista létemre eposzi idealizmusomnak az a szerepe, hogy mindhalálig kárpótoljon olyan sérelmekért, amelyeket nem szenvedtem el, olyan szégyenért, amelyet nem éreztem.
82. oldal
Szükségem volt Istenre, megadták, be is fogadtam, anélkül, hogy tudtam volna: őt kerestem. S mivel nem vert gyökeret a szívemben, egy darabig tengődött bennem, majd elhalt.
71. oldal
Elhagyatottságomra nem gondolok soha; egyfelől nincs szavam megnevezésére, másfelől észre sem veszem: hiszen szakadatlan gondoskodnak rólam; a magány az életem szövete, minden gondolatom alapja, örömeim anyaga.
65. oldal
Az elkényeztetett gyerek nem szomorú; csak unatkozik, mint egy király. Mint egy kutya.
64. oldal
Tiszteltem tanítómat két okból is: jót akart nekem, és rossz szagú volt a lehelete. Igen, a nagyok legyenek csúnyák, ráncosak, kellemetlenek; ha megöleltek, szinte jól esett, hogy enyhe viszolygást kell leküzdenem: ez bizonyította, hogy nem is olyan könnyű jónak lenni.
54. oldal
Egyazon ihlet alakította ki Isten műveit s a nagy emberi alkotásokat; ugyanaz a szivárvány szikrázott a vízesés habjain, bujkált Flaubert sorai között s villant meg Rembrandt fény árnyékain: a Szellem.
40. oldal
Szememen keresztül mérgezett szavakat szívtam magamba, sokkal dúsabbakat, mint amilyeneket tudtam; s valami különös hatalom a szavak erejével újrateremtette bennem olyan őrültek történetét, akikhez semmi közöm nem volt, a marcangoló szomorúságot, egy egész élet lassú pusztulását: hátha megfertőznek a szavak, s halálos lesz a mérgezés? Szívtam magamba a szót, engem szívott magába a kép, s végeredményben csak az mentett meg, hogy a két egyidejű veszedelem kölcsönösen semlegesítette egymást.
39. oldal