Pályi András: Az Én határain

Pályi András: Az Én határain

(10 idézet)

Pesti Kalligram

"Minden dicsőségünk és minden nyomorúságunk a testünk" - állítja Pályi András, akinek prózájából tudjuk, hogy a test számára az írás és a gondolkodás forrása, témája és formája is. Darabos Enikő nemcsak szóra bírja az interjút ritkán adó szerzőt, nemcsak mélyre ás; ez a beszélgetés nem közönséges életútinterjú vagy műhelynapló az érzéki lét titkait megrendítő hitelességgel ábrázoló íróval. Az én határain "kész regény", Pályi újabb "megíratlan regénye", amit mégis önálló könyvként kap kézhez az olvasó - az életet és az írás mesterségét belülről ismerő alkotó szenvedélyes és magával ragadó vallomásaként.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

Kortárs

"A szerelem, amiből a házasságban szeretet lesz" - ez az egyik leghazugabb eufemizmus. Olyasmit jelent, hogy nem érzek már semmit a másik iránt, de eljátszom a világnak, hogy szeretjük egymást.

128. oldal

Létezik a zsigeri boldogságnak valami olyan éteri, akár misztikusnak is nevezhető birodalma, ami csak azok előtt nyílik meg, akik teljesen felszabadultan, tehát minden vallási-kulturális-társadalmi előítélet, bűntudat nélkül adják oda magukat, ténylegesen, önfeledten, maradéktalanul, minden rejtett rezerváció nélkül, azaz a másik gyönyöre nyitja meg az én gyönyöröm kútját, mondhatnám, valamiféle belső illumináció ez, fény, igen, fény, az én fényem, ami te vagy, vagy épp fordítva, ráadásul ez az egész maga az érzéki végtelen, noha másodpercekig tart. Vagy valószínűleg másodpercekig, mert az idő közben megszűnik, nincs.

118. oldal

Amit úgy nevezünk, hogy sors, az bennem van, a génjeimben, a szocializációmban, de ettől még napról napra és óráról órára választás előtt állok. Tőlem függ, megélem-e a sorsomat, és ha igen, hogyan.

91. oldal

Ha a maszk, amit viselek, már maga az arcbőröm, annál inkább le kell vetnem, ha belepusztulok, akkor is, nem vicc, utóvégre mégiscsak meg kéne tudnom, ki vagyok. Ha megteszem, ha sikerül, az hihetetlen, az maga az eufória. Kész megistenülés.

61-62. old.

Az ember tele van töredékes, nem teljes értékű kapcsolatokkal a hétköznapi élet ezernyi színterén. Lehet ez munka, üzlet, barátság, flört, a szomszéd lakó, akármi, ebben mind van valamennyi szerepjátszás. De keresek magamnak egy társat, aki előtt levethetem az egész nap viselt maszkot, egy társat, akihez igazi, intim, érzéki viszony fűz, s ha tényleg sikerül megtalálnom, ez a legnagyobb dolog az életben. Mert nem könnyű. Nagyon sok együttélésből, együttjárásból, házasságból hiányzik ez az aktus, a magam odaadásának az aktusa, ami nélkül smafu az egész.

51. oldal

Ez lett a legfőbb belső parancsom: mindent annak látni, ami. Azaz félrelibbenteni a fátylakat, amit gyakran az ember maga gyárt magának, hogy ne kelljen szembenéznie az élet "piszkos ügyeivel", végül úgyis mindenről, amit sikerült a maga tiszta valójában megpillantanom, kiderül, hogy végtelenül talányos. Alighanem a dolgok végső egyszerűsége a legnagyobb titok.

51. oldal

Vannak közönséges, hétköznapi periódusok az ember életében, és vannak különleges, nagy pillanatok, amikor magától értetődően az emberi lét mélyebb dimenzióiban gondolkodunk, életről és halálról. Mert ebben az állapotban nem is tudunk másképp. Meghal valaki, aki nagyon közel állt hozzánk. Gyerekünk születik. (...) Ha akarjuk, ha nem, az ilyen pillanat valósággal "odalök" a lét forrásaihoz. Oda, ahol fájdalom és gyönyör, születés és halál összeér. Nem tehetünk mást, elnémulunk, és látjuk, amit látunk.

23. oldal

Gyönyör és gyönyör közt lekottázhatatlan különbség lehet.

22. oldal

Mindenki rendelkezik magáról valamilyen képpel, vagy ahogy ma szeretjük mondani, imázzsal, s megelégedéssel tölt el bennünket, ha a világ megerősíti, elfogadja ezt a képet. Én meg azt gondolom, hogy ez közönséges hiúság, s épp ezért mellékes. Sokkal lényegesebb - sőt, talán az egyedül lényeges kérdés -, hogy fel tudom-e fedezni az önmagamról kialakított imázs mögött azt, ami a valódi, "rejtett", "titkos" arcom. Hogy ez mennyire veszélyes, nem tudom. Nyilván az, ha az önámításaim elvesztésével kicsúszik a talaj a lábam alól. De hát miféle talaj volt az akkor?

20- 21. oldal

Van egy másik idő is, (...) a pillanat. Az az igazi élet. Se kezdete, se vége, se tartama. Csak mélysége. A legtöbben a legkézenfekvőbben a szerelmi odaadásban ismerjük ezt meg, általában fiatalon, amikor még az elmúlás gyakorlatilag nem létezik számunkra, tehát nem is mindig ott húzzuk meg a határvonalat, ahol kellene. Az érzékiség varázsát, mondjuk, amikor megfeledkezünk az idő múlásáról, könnyen összetévesztjük az időből való kilépéssel, ami más, egyfajta zuhanás, még ha történetesen felfelé is. Odaadom magam a szerelemnek, a munkának, egy ügynek, egy embernek, egy mondatnak, amit meg akarok fogalmazni, és kiszakadok az időből, az életből, önmagamból, elvesztem magam, lemondok magamról, miközben paradox módon ilyenkor vagyok a legintenzívebben önmagam. Minden lét a saját határain a leginkább az, ami, az én is akkor én igazán, amikor a maga határait feszegeti.

14- 15. oldal

11

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom