 | Agatha Christie: Az óriás kenyere(23 idézet) Agatha Christie Mary Westmacott álnéven írt regényében egy zeneszerző életét meséli el. Az új operaház megnyitója fontos társadalmi esemény Londonban, amelyen megjelenik a királyi pár is. A megnyitóra komponált remekművet egy állítólagos Boris Groen neve jegyzi, amely feltehetően álnév. A szakma a jövő zenéjének tartja a zseniális darabot, a szerző személyét illető igazságot azonban csak az operaház igazgatója tudja, aki kisfiú kora óta ismeri Vernont, a komponistát. Az ősi angol család utolsó sarjának életében a zene olyan erős hatalomnak bizonyult, amely tragikus választásra kényszerítette őt, de csak így lett képes arra, hogy megalkossa ezt a kristálytiszta remekművet. Vajon megéri-e az alkotó áldozata? Megéri-e a remekmű az emberi szenvedést? |
Vannak, akik úgy gondolják, hogy ha megtanultuk volna, hogyan kell csinálni, éppen úgy tudnánk emlékezni a jövőre, ahogyan fel tudjuk idézni a múltbeli eseményeket. Persze így, ahogy én elmondom, csupa sületlenség, de tudom, hogy van ennek egy jól megalapozott elmélete is. És hiszek is abban, hogy van bennünk valami, ami csakugyan tudja, hogy mi vár ránk a jövőben. Ez magyarázatul szolgál arra is, hogy miért ódzkodunk néha egyes dolgoktól. Tudjuk, hogy a sorsunk nagy terhet készül a hátunkra rakni, és igyekszünk elhúzódni előle.
398-399. oldal
Csak az embernek adatott meg az öröklét. Vajon mi ez, ha nem arrogancia? És mégis hiszünk benne.
401. oldal
Az ember imádta a követ, és megépítette Stonehenge-et. De akik építették, azoknak ma már nyomuk sincs, Stonehenge azonban még mindig áll. És mégis, akármilyen furcsán hangzik, azok az emberek tovább élnek bennem és benned, és minden leszármazottjukban, a kő pedig, Stonehenge kövei halottak. Aminek pusztulnia kell, az fennmarad, és ami tartósan élni látszik, tulajdonképpen halott. Micsoda paradoxon!
401. oldal
A halottak azt akarják, hogy bátran elviseljük veszteségeinket, és csak éljünk úgy, mint azelőtt, igaz? Csak nehogy szomorúak legyünk! Mindenki ezt mondja, de a magam részéről sohasem tapasztaltam, hogy volna valami alapja ennek az, egyébként valóban vigasztaló elképzelésnek. És természetesen ezt is az élők találták ki, hogy megkönnyítsék a dolgukat. Mert látod, bármiről is legyen szó, az élők nem mindig értenek egyet, tehát nem látom be, hogy miért volna olyan egyöntetű a halottak véleménye. Ha egyáltalán van halál utáni élet, akkor azt hiszem, odaát is éppen annyi önző lélek van, mint itt a földön. Hiszen az lehetetlenség is volna, hogy azok, akik életükben tele voltak mindenféle érzéssel, egyetlen pillanat alatt levetkőzzenek magukról minden rosszat, és felöltsék az önzetlenségnek és a jóságnak a köntösét. Nevetnem kell. Képzelj el egy özvegy férfit, aki a temetés utáni reggelen azzal a felkiáltással ül le reggelizni, hogy "Mary nem akarná, hogy szomorkodjak", és azzal jó étvággyal felfal mindent, amit csak maga előtt lát. Honnan tudja, hogy Mary odaát mit gondol? Lehet, hogy sír, és fogait csikorgatja - az asztrálfogait, természetesen - látván, hogy a férjeura úgy él tovább, mintha ő soha nem is létezett volna. Hiszen a legtöbb nő szereti, ha a férje körülugrálja. Miért változna meg az ember jelleme a halála után?
351. oldal
Csak most látom, hogy mindig is őt szerettem... Mindig, az első perctől fogva. Éppen azért féltem tőle, mert annyira szerettem. Gyáva voltam a szerelemben is, mint mindenben. Igyekeztem elbújni a valóság elől. Harcoltam Jane-nel... szégyelltem, hogy akkora hatalma van fölöttem... és megjárattam vele a poklok útját... Most pedig úgy vágyom utána, hogy majd belehalok. Azt mondhatod, persze, jellemző, hogy amint elérhetetlenné válik valami, azonnal felébred bennem utána a vágy. Lehet, hogy igazad is van. Hogy ilyen vagyok. De azt tudom, hogy szeretem Jane-t, hogy mindig szeretni fogom őt, és hogy most itt hagyott örökre...
417. oldal
Múlt és jövő egyszerre létezik (...), az időben éppen úgy lehet utazni, mint a térben, egyik ponttól a másikig visz az út.
398. oldal
Ott szeretne élni az ősei kastélyában, feleségül akarná venni a lányt, akit szeret, gazdag akarna lenni, és közben nagy zeneszerző is szeretne lenni. Pedig ahhoz, hogy e négy dologból csak egy is valóra váljon, oda kell adnia minden energiáját. Nem valószínű, hogy mindent meg fog kapni. Vegye már tudomásul, hogy az élet nem ponyvaregény.
202. oldal
A zsenialitás kegyetlen óriás. Szörnyeteg, amely eleven hússal és vérrel táplálkozik.
12. oldal
Egy csomó minden csak úgy megtörténik veled, keresned sem kell, betoppan az életedbe. Inkább arról van szó, hogy amikor a sors felajánl neked valamit, akkor választhatsz, hogy elfogadod-e vagy visszautasítod. De miután döntöttél, menned kell az utadon előre, és jobb, ha nem nézel vissza többet.
236. oldal
Tudod, nem azok a dolgok a fontosak, amelyek úgymond érdekelnek, hanem azok, amelyek nem hagynak békét neked. Nem tudsz tőlük megszabadulni, folyton ott loholnak a nyomodban. Mint egy arc, amelyet akkor is látsz, ha nem akarod.
308. oldal
Végül minden jóra fordul. Amíg gyerek vagy, ezzel biztatnak a felnőttek, de később magad is tapasztalod.
353. oldal
Néha éppen a bűnből, a mocsokból, az anarchiából születnek a legelképesztőbb dolgok.
400. oldal
Hogy lehet, hogy az ember mindig későn kapja meg azt, ami után a legjobban sóvárgott?
411. oldal
Soha nem szerettem gondolkodni. Úgy éreztem, nem túl kifizetődő foglalkozás, és tulajdonképpen most sem vagyok meggyőződve afelől, hogy valóban érdemes.
402. oldal