Cecelia Ahern: Bárcsak láthatnál

Cecelia Ahern: Bárcsak láthatnál

(26 idézet)

Athenaeum Kiadó

Elizabeth egy vidéki ír kisváros jól menő, de roppant tartózkodó építésze, aki egyedül neveli zűrös húga, Saoirse kisfiát. Amikor életébe váratlanul betoppan a titokzatos Ivan, mindennapjai fenekestül felfordulnak. Ismerősei éppúgy nem ismernek rá, mint ő saját magára - a kimért, precíz, elvágólagos vénkisasszony pár hét leforgása alatt belevaló, játékos és kreatív nővé válik, akinek már az sem okozhat gondot, hogy megtervezze a kisváros legizgalmasabb szállodáját. Változása a környezetében is mindenkire jó hatással van, és az álmatag kisvárost rövidesen már nem csak a turisták jelenléte pezsdíti fel. Ám a gondok maguktól nem oldódnak meg... és marad a nehéz kérdés: elég erős lesz-e Elizabeth megtartani a messsziről jött idegent, a rejtelmes segítőt, Ivant?

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

Romantikus

Az embereknek csupán időre lenne szükségük, és akkor a legtöbb dologra maguktól is rájönnének.

Az élet olyan, mint egy festmény. Egy bizarr, absztrakt festmény. Megnézzük, és azt gondoljuk, hogy kusza homály az egész. De ha jobban megnéznénk, valóban megnéznénk, megfigyelnénk, és még a képzelőerőnket is használnánk, az élet sokkal, de sokkal többet adhatna nekünk. Lehetne a képen tenger, ég, lehetnének emberek, épületek, virágkehelyben pihenő pillangók - vagy akármi, kivéve a kusza homályt, aminek korábban láttuk.

Nem vagyok szuperhős - az én különleges erőm a barátság. Odafigyelek az emberekre és meghallom, amit mondanak. Hallom a hangsúlyokat, a maguk kifejezésére használatos szavakat, és ami a legfontosabb, meghallom azt is, amit nem mondanak ki.

A világ olyan zűrzavaros - a békés otthon segített megőrizni az ép eszét. Ez volt a rejtekhely, a fészek, ahová elbújhatott a problémák elől. (...) Ide csak azt engedte be, akit akart, eldönthette, ki meddig maradhat, és otthona melyik részébe kukkanthat be. Nem úgy, mint a szív, ami engedély nélkül, sőt, kérdés nélkül hív meg embereket, és különleges helyekre viszi őket, aztán könyörög, hogy tovább maradjanak, mint tervezték.

Mindig a jók mentek el, akik nem féltek mosolyogni, akik nem féltek szeretni.

Megint csatát vesztett, fuldoklott az elméjét elárasztó emlékek tengerében. Zokogni kezdett. Először csendesen nyüszített, aztán hangosan felsírt, ahogy szíve mélyéből előtört a fájdalom. Hallotta a saját fájdalmát. Minden könnycsepp egy segélykiáltás volt, amelyre most is, mint mindig, hiába várta a választ.

Bár a barátkozás a kedvenc foglalatosságom, az elején még mindig izgulok. Mert mindig fennáll az a rémisztő lehetőség, hogy az emberek nem fognak szeretni, és ezért reszketni kezdek. Eddig szerencsém volt, de butaság lenne azt feltételezni, hogy mindig így lesz.

Vicces olyan dolgokat csinálni, amelyek általában ritkán történnek meg a való életben.

Hiszem, hogy mindenben van valami jó, ezért úgy gondolom, ha nem kellene elhagynom a legjobb barátaimat, akkor nem szerezhetnék újakat. Új barátok szerzése pedig messze a legnagyobb kedvencem. 

7. oldal

Félt hinni... Félt, mert amikor hitt, a reményeit mintha zászlóként a magasba vonták volna, hogy mindenki lássa, ahogy a szélben lobog. Aztán erős szelek, viharok jöttek, csak azért, hogy a zászlót elrongyolják, szétszakítsák... és végül lehúzzák.

25. fejezet

A pitypang a szerelem növénye is. Sokan úgy tartják, hogy ha elfújod a magvait, a szél elviszi a szerelmedet a szerelmedhez. Ha fújás közben kívánsz valamit, és egy levegővel sikerül minden magot elfújnod, a kívánságod teljesül.

20. fejezet

Mennyire másképp néznek ki az emberek, amikor mélyen a szemembe néznek! Mintha átváltoznának. Ha engem kérdeznek, szerintem igaz, hogy a szem a lélek tükre.

18. fejezet

Érezte, hogy nagyon hasonlítanak egymásra. Két magányos ember repül a szélben, mint a pitypangmagok, és cipelik egymás kívánságait. Persze, megijedt az érzései miatt. A hite minden morzsájával szemben állt ez az érzés, de hiába próbálta, a szíve mégis gyorsabban kalapált, amikor a bőrük egymáshoz ért, és nem bírta megállni, hogy ne keresse, ha úgy gondolta, a közelben lehet. Nem tudta megakadályozni, hogy megszállja gondolatait. (...) Akkor is a karjai közé keveredett, ha nem tárta ki őket. Hívatlanul állított be, mégis kinyílt előtte minden ajtó, újra meg újra. Vonzotta a jelenléte, vonzották az érzések, amelyeket kiváltott belőle, vonzotta a csend, és vonzották a szavak. Beleszeretett.

22. fejezet

Ahogy mindent szép sorjában végiggondoltam, rájöttem, hogy életemben először van egy barátom (...), aki tökéletesen megért. És akinek valaha is volt kapcsolata valakivel, akár csak öt percre is, annak ez fontos. Mert egyszerre csak nem éreztem úgy, mintha más világban élnék, hanem azt éreztem, hogy van egy személy, akit szeretek és tisztelek, aki megkapta a szívem egy darabját, és aki ugyanúgy érez, mint én. (...) Nem éreztem már olyan egyedül magam. Sőt, ennél is többet mondok: úgy éreztem, mintha lebegnék.

19. fejezet

A felnőttek (...) azt hiszik, már mindent tudnak. Felnőnek, könnyen felejtenek, és ahelyett, hogy nyitottak lennének és fejlődnének, inkább megválasztják, hogy miben higgyenek, és miben ne. De az ilyen dolgokat nem lehet megválasztani: az ember vagy hisz, vagy nem. (...) Cinikusabbak, elvesztik a hitüket, és csak azokat a dolgokat akarják tudni, ami a napi életüket segíti. A többi nem érdekli őket. (...) Pedig a többi teszi az életet.

14. fejezet

32

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom