Fejős Éva: Csajok

Fejős Éva: Csajok

(4 idézet)

Ulpius-ház

Három nő, egy férfi. Flóra, Móni, Hanna és Márk. Igazi, jó barátok. Csetlenek-botlanak az életben, jól ismerik már az érzelmi hullámvasutat: néha lent vannak, máskor pedig a csúcsra repülnek… ahogy mi mindannyian. Ők a Vénusz-lakók, akiknek története akár párkapcsolati kézikönyvként is olvasható, hiszen majdnem minden ballépés felsoroltatik benne, amelyet elkövethetünk a szerelemben.
Elvégre így vagyunk teljesek: Mars és Vénusz, férfi és nő – még ha vannak is egymással harcaik, még ha nem értik is meg maradéktalanul egymást, azért jól tudják, ha humorral tekintenek saját magukra, akkor csatákat veszíthetnek ugyan, de a háborút megnyerik.
Fejős Éva új regénye a maga nemében páratlan internetes szappanoperának indult, amelyet rajongói az írónő honlapján hétről hétre izgulhattak végig. A Csajok című regény azonban a tavalyi év nagy szenzációjának számító két bestseller, a Bangkok, tranzit és a Hotel Bali méltó utódja, igazi „nagy utazás”, váratlan fordulatokkal, új szereplőkkel és egy fantasztikus befejezéssel.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

Romantikus

Nincsenek konkrét jelek, csak sejtések, megérzések és félelmek. Hogy már nem szeret. Hogy már mást szeret.

Sosincs olyan helyzet, amelyen ne lehetne változtatni. Az a legnagyobb szabadság, hogy bármikor, bármilyen elhatározásodat megváltoztathatod.

Látod kiscsávó, ilyen hülyék a Vénusz-lakók - nézett szomorkásan a Móni ölében üldögélő kisfiúra Márk. - Örülj neki, hogy férfi vagy. Bár ne örülj, mert amikor felnősz, meg kell majd fejtened, és ki is kell bírnod őket, amikor megőrülnek, mint most az anyád. És kezeskedem: gyakran meg fognak őrülni. Nem irigyellek.

64. oldal

Tanuld meg a férfi nélkül is jól érezni magad! Hadd jöjjön rá, hogy önálló egyéniség vagy, érdekes, értékes, magabiztos nő, akiért újra és újra meg kell küzdenie. Ne borulj a lába elé! Ne mutasd ki folyton a szerelmedet! Önmagadat tartsd a legfontosabbnak, ne őt! Ha van önérzeted, ha van önálló véleményed, akkor sosem fordul el tőled.

58. oldal

415

A szerző további könyvei:

Fejős Éva: Hotel BaliFejős Éva: A mexikóiFejős Éva: Cuba LibreFejős Éva: Eper reggelireFejős Éva: Karácsony New Yorkban

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom