Molnár Róbert: Egy politikus, akit rabul ejtett Isten

Molnár Róbert: Egy politikus, akit rabul ejtett Isten

(17 idézet)

magánkiadás

Dr. Molnár Róbert feleségével Dr. Tóth Ágnessel és három kisgyermekével a Szeged melletti Kübekházán él. Molnár Róbert 1998 és 2002 között tagja és három évig jegyzője volt az Országgyűlésnek. Képviselői mandátumát követően három alkalommal, nagy többséggel választották meg szülőfaluja polgármesterévé. Ma is e megbízatását tölti. Látható sikerei ellenére több, embert próbáló válságon ment keresztül, amely szerinte Isten kezében eszköz volt arra, hogy kőszívét megtörje.
A szerző így tekint vissza eddigi pályafutására:
"Fiatalon megjártam a nagypolitikát. Utólag derült ki, hogy nem is volt az olyan nagy. Huszonévesen azt hittem, hogy a csúcson vagyok, de később rájöttem, hogy akkor voltam csak igazán a mélységekben. Most pedig, egy jó nagy vargabetű után ismét itt vagyok a szülőfalumban...
Amikor 2002-ben véget ért a politikai karrierem, kérdőre vontam Istent: miért kaptam ezt? Hát nem láttad, hogy mennyi mindent tettem? Ő azonban néma maradt. Ne szólt semmit. Azt gondoltam, hogy akkor itt a vége! Nem így lett. Igazán csak ekkor kezdődött minden! Ma már nagyon hálás vagyok érte, mert minden úgy jó, ahogyan velem történt...
Így tudott rabul ejteni az Isten!"

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

Tanulmány

Valóban ez a hívő élet. Istenre tekinteni szüntelenül, folyton imádkozni, hálát adni. Tőle kérni, megelégedettnek lenni. Bukás esetén felállni, másoknak megbocsátani, megbocsátásért Istenhez esedezni, nem pedig siránkozni. Adni abból, amink van, szolgálni azzal, amit kaptunk és menni mindaddig, amíg csak a Fénybe nem érünk!

310. oldal

Nem él, amíg nem ég a gyertyaszál.
Az ő élete a fénylő halál.
Lángja a saját testébe harap,
Mert elégnek, kik világítanak.

Horváth István(átvett idézet)

354. oldal

Fontos lenne megérteni, hogy a megváltott élet nem lehet, nem maradhat öncélú élet! Amit kaptunk és kapunk, azt tovább is kell adnunk, hogy hitünk hatással lehessen embertársainkra is... Ha a hívő jó példa, akkor Isten vonzó lesz... A világ azt hiszi el, amit személyes életeken, életváltozásokon keresztül lát.

329. oldal

Meg kell bocsátani egymásnak és kezet kell nyújtani a másik felé! Háttal egymásnak nem lehet a jövő felé közös lépéseket tenni!

335. oldal

Hívőnek, elhívottnak lenni küldetés: Krisztussal tervezni, Krisztussal tenni, Vele szenvedni és Vele megdicsőülni! Előbb a kereszt, és csak azután korona!

328. oldal

Miként a levesben is fel kell a sónak oldódnia, hogy íze legyen, úgy kellene a keresztényeknek is sóvá válniuk a társadalom számára.

328. oldal

Isten nem gazdaságellenes, csak szeretné jó sáfárok kezében látni a kincseit, akik nem felejtik el, hogy semmi nem az övék.

303. oldal

A hívők felelőssége és kötelezettsége nem korlátozódhat kizárólag a templom falain belülre... A hívő ember élete ugyanis üzenet a környezete, a társadalom felé.

298-299. oldal

A valódi és teljes boldogság az, amikor az ember megismeri, szívébe fogadja Teremtőjét, aki így élete valódi Urává lesz.

284. oldal

A keresztény hitünk felelősséget ró ránk! Nem ragadgat meg a templom falai között, hanem át kell hogy fogja mindennapi életünket. A kereszténység nemcsak hit, hanem gyakorlat is.

277. oldal

Úgy vélem, hogy Magyarországnak elsősorban nem a pénztelenség a legfőbb problémája, hanem az istentelenség, amelyből aztán sorra ágaznak ki a különböző társadalmi bajok.

277. oldal

A bűnt néven kell nevezni és meg kell ítélni, de a bűnöst nagyon kell szeretni.

271. oldal

Minden bálvány, melyet méltóbbnak tartunk imádni az Istennél, vagy másként megfogalmazva, mindaz, amely az Atya és az ember közé befurakodik.

265. oldal

Nemcsak a kézzel csinált aranyborjúk lehetnek bálványok, hanem lehet például egy gyülekezet is, egy templom is, akár egy lelkipásztor is, ekként a szolgálata is, a makacs ragaszkodás értéket nem hordozó hagyományokhoz, megkövült dogmákhoz, elgondolásokhoz.

265. oldal

Megértettem valami nagyon fontosat a hitről, Istenről: mindent és mindenkit elveszíthet itt a földön az ember, rajta kívül... egyedül Őt, Istent nem lehet!

Szenczy Sándor(átvett idézet)

209. oldal

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom