Soma: Egységben önmagammal

Soma: Egységben önmagammal

(22 idézet)

Jaffa Kiadó

Kilenc éve jelent meg az első könyvem, és a sorban ez a kilencedik. A 9-es a számsor vége, amely a számmisztikusok szerint egyben egy korszak lezárultát is jelképezi. Ez valóban így van. Úgy érzem, ebben a kötetben adom át a legesszenciálisabban azt az életszemléletet, világlátást, ahogyan most, negyvenkilenc évesen gondolkodom - és amelyet folyamatos tanulással fejlesztek. A könyvben szereplő három előadás tudatos koncepció alapján követi egymást. Az öntudatra ébredés magával hozza azokat a kérdéseket, hogy kik is vagyunk valójában, mi végre jöttünk erre a világra, merre van az utunk. Ha ezekre választ kapunk, jöhet a terveink, vágyaink megvalósításához szükséges erőgyűjtés, hiszen csak a megvalósulások útján kerülhetünk egységbe önmagunkkal, és ezáltal a másik nemmel, a világgal.Tovább...

Kilenc éve jelent meg az első könyvem, és a sorban ez a kilencedik. A 9-es a számsor vége, amely a számmisztikusok szerint egyben egy korszak lezárultát is jelképezi. Ez valóban így van. Úgy érzem, ebben a kötetben adom át a legesszenciálisabban azt az életszemléletet, világlátást, ahogyan most, negyvenkilenc évesen gondolkodom - és amelyet folyamatos tanulással fejlesztek. A könyvben szereplő három előadás tudatos koncepció alapján követi egymást. Az öntudatra ébredés magával hozza azokat a kérdéseket, hogy kik is vagyunk valójában, mi végre jöttünk erre a világra, merre van az utunk. Ha ezekre választ kapunk, jöhet a terveink, vágyaink megvalósításához szükséges erőgyűjtés, hiszen csak a megvalósulások útján kerülhetünk egységbe önmagunkkal, és ezáltal a másik nemmel, a világgal. Hiszem, hogy kizárólag rajtunk, a saját tudatosságunkon múlik, hogy mennyire vagyunk képesek élvezni az életet.
Ehhez kínál alapvető gondolatokat, hasznos szellemi útmutatást ez a kötet, melyben az Öngyógyító könyvemben ismertetett technikákat is jó néhány új módszerrel kiegészítettem. Mindezt - szokásomhoz híven - személyes történetekkel varázsoltam élőbbé, hogy még közelebb vihessem az olvasókhoz mindazt, ami nekem is segített.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

Életmód

Teljes mértékben az a létezésem alapmozgatója, hogy hiszem, tapasztalom, egység van a világban, hogy mi mind egyek vagyunk, minden mindennel összefügg, az összefüggések birodalma maga az egység - mert mi mint ugyanazon anyagnak, energiának, létezőnek vagyunk az apró részecskéi.

18. oldal

Minden egyes ember egy-egy homokszemcse a nagy egészben.

19. oldal

Ugyanabból az anyagból, energiából vagyunk valamennyien, ám mindenkinek megvan a maga egyedi pozíciója ebben a homokgombócban - vagyis ebben a szép, nagy, kerek világban.

19. oldal

Egyik homokszemcse helyén sem lehet egy másik homokszemcse. Így rakódunk mi is össze: generációk épülnek egymásra. Amikor ráébredünk önmagunkra, az öntudatunkra, akkor arra is rájövünk, hogy a létezés azon pozíciójában, ahol vagyunk, csakis mi lehetünk, hiszen valójában teljesen egyediek vagyunk!

19. oldal

Minél jobban meg akarsz felelni valakinek, annál inkább szeretetkoldussá válsz.

29. oldal

A küzdelmeket, fájdalmakat azért rakjuk magunk elé, hogy edződjünk, bölcsebbek legyünk, erősödjünk, és továbblépjünk.

35. oldal

Nagyon tipikus, hogy rettegünk attól, nem felelünk meg másoknak, meg hogy azon problémázunk, mit gondolnak rólunk. Nem csoda, hiszen generációkon át tűzzel-vassal égették bele az emberekbe azt, hogy az adott kor vallási vagy társadalmi-politikai irányelveinek meg kell felelni. És erre túlzottan rákondicionálódtak az emberek. De tudomásul kell venni, hogy ennek az időszaknak vége van, és mi egy új kor első fecskéi vagyunk! Egy olyan generáció, amelynek sokkal több lehetősége van arra, hogy a tagjai a saját életüket éljék.

49. oldal

Csak a kis lélekhang mondhatja meg, hogy neked mire van szükséged. Tehát sem az anyád, sem az apád, sem az asztrológusod, sem az anyósod, sem a férjed, sem a feleséged, sem a jósnőd, senki nem tudja, hogy neked mi a helyes és jó. Amíg nem tanuljuk meg ezzel a belső hanggal, az intuíciónkkal felvenni a kapcsolatot, addig állandóan kiszolgáltatottan bolyongunk.

52. oldal

Az is lényeges, hogy ti mint szülők mit vártok el a gyerekeitektől. Segítetek levenni a válláról egy csomó megfelelni akarást, és biztatjátok, terelgetitek, hogy azt fejlessze magában, amit szeret, vagy azt követeltek meg, hogy kitűnő legyen? A gyerekek egy része annyira okos, hogy mint a szivacs a vizet, úgy szívja magába az információt. Elég csak figyelnie, tanulnia sem kell otthon. Szuper! Nagyszerű! A másik részük meg hazamegy, és két-három-négy órán át gyakorol, tanul, azután pedig szorong, ha valamit nem tud. Az ilyen gyerekből ugyanilyen, rettegő és megfelelni akaró felnőtt lesz, ami előbb-utóbb megbosszulja önmagát, mert a lelket nem lehet becsapni. Szóval, ne szívjátok a vérét! Ne akarjátok, hogy kitűnő tanuló legyen! Örüljetek, ha ez könnyedén megy, de ne várjátok el!

95-96. oldal

A gyerek számára (...) az a legfontosabb példa, amit a saját életünkkel mutatunk neki. Azzal neveljük a leginkább, ahogyan mi élünk.

96. oldal

Nem szabad azt hinnünk, csakis az iskolától várható a gyerekünk boldogulása. Tanuljon, de ne szakadjon bele, ne szorongjon! Legyen gyerekkora, amikor a képességeit (észrevétlenül) fejlesztő, játszó gyermek lehet, nem pedig az állandó megfelelni akarástól parázó tanulógép.

98. oldal

Nincs rossz hang, az a lényeg, hogy mit játszunk utána.

Miles Davis(átvett idézet)

109. oldal

10

Néha mindegy, hogy mélység vagy magasság, jó vagy rossz - minden egy tapasztalás. És vannak lelkek, akiknek bizonyos tapasztalásokon végig kell menniük.

124. oldal

13

Mindannyian pontosan elég jók vagyunk: éppen azok, akik képesek vagyunk lenni. A tiszta önvaló pedig mindannyiunkban ott van a sok sérülés mögött, alatt.

127. oldal

Szeretet nélkül meg kell halni, vagy meg lehet őrülni, vagy el lehet torzulni. De az biztos, hogy minimum azt fogja érezni az illető, hogy nem elég jó.

127-128. oldal

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom