Gustave Flaubert: Érzelmek iskolája

Gustave Flaubert: Érzelmek iskolája

(13 idézet)

Európa Könyvkiadó

Gustave Flaubert eredetileg 1869-ben megjelent műve egyike a világirodalom legjelentősebb alkotásainak, időtálló remekeinek, amely ugyanakkor kiadása óta heves viták gyújtópontjában áll. Az önéletrajzi ihletésű mű két barát, Frédéric Moreau és Deslauriers életútját követi 1837-től 1867-ig: két fiatal felnőtt próbálja valóra váltani szép reményeit.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

Világirodalom

Mindenét, egész mivoltát, egy szavát, egy mozdulatát jelentősnek, fontosnak, emberfelettinek éreztem. A szívem, mint az út pora, úgy lengett minden lépte mögött. Olyannak láttam, mint nyárestén a holdat, mikor minden csupa jó szag, szelíd árnyék, fehér végtelenség; s minden testi-lelki üdvöm benne élt a nevében, azt ismételgettem egyre, azt csókoltam az ajkamon. Azon túl nem láttam semmit, senkit.

Akadt néhány újabb szerelme. De az első emléke valamennyit elrontotta; s hol volt már a vágy heve, az élmény friss zamata? Szellemi becsvágya is csökkent. Évek múltak egyformán; és élt tovább renyhe szívvel és munkátlan elmével.

Csak magára gondolt, mintegy beletemetkezve porrá omlott álmaiba, elcsüggedve, betegen s feneketlen bánattal tele; és hirtelen meggyűlölve ezt a mesterséges légkört, amelyben annyit szenvedett, friss rétekre áhítozott, áldott falusi nyugalomra, békességes életre a szülőház árnyékában egyszerű, jó szívekkel.

Az egész múlt kezeskedik a jövendő biztonságáért.

Ha látjuk, hogy a szép álmok csalfák, be kell érnünk a középszerűséggel.

Sose tett semmit, hogy feltüzelje a fiatalember szenvedelmét, csak élvezte gondatlanul, a nagy gondatlanság nyugalmával... egyébként is közel járt már az asszonyi nyár végéhez, a gyöngédség s a meggondolás e sajátos életkorához, mikor a kezdődő érés mélyebb lángot kap a szembe, amikor a szív ereje egybevegyül az életismerettel, a teljes asszony végső nyílásában dúslakodva tárja fel szépsége tökéletes harmóniáját. Sose volt benne ennyi jóság, ennyi elnéző szeretet. Tudta, nem bukhatik el, s átadta magát annak az érzelemnek, amelyhez eddigi bánatai, úgy vélte, teljes jogot adnak. És aztán olyan jó is volt és annyira ismeretlen.

Emberszerető, nagy lélek, megérti a művészet magasztosságát.

Első érzése valami végtelen ámulat volt. Reményének e szertefoszlása valósággal összezúzta. Elveszettnek érezte magát, mint az örvény mélyére hullt ember, aki tudja, hogy nem segít rajt senki, és hogy meg kell halnia.

Van valami titkos erő, ami egybe tud kapcsolni két lelket, értesíti őket arról, amit egymásért éreznek, és össze is hozza őket, minden távolság ellenére.

- Vagyis a boldogság lehetetlen?
- Nem az, de sose találjuk meg a hazugságban, a vergődésben és a lelkiismeretfurdalásban!
- És aztán! Ha mindezért isteni öröm a jutalom!
- De keserves a tapasztalás!

Hozzászokott a vidékhez, belesüppedt - és még a szerelemben is valami gyászos édességet talált, valami altató varázst.

Olykor el is mosolyodott, ráfüggesztve szemét egy percre. (...) Úgy érezte, tekintete áthatol a lelkén, mint azok a napsugarak, melyek a víz mélyére szállnak. Szerette minden számítás nélkül, nem is remélve semmit, korlátlanul; és e néma elragadtatásban, amely olyan volt, mint egy hálaima, szerette volna homlokát csókzáporban füröszteni.

A mély érzés olyan, mint a tisztességes asszony, mivel fél, hogy feltűnik, lesütött szemmel jár az életúton.

A szerző további könyve:

Gustave Flaubert: Bovaryné

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom