Michel de Montaigne: Esszék

Van abban valami, hogy az alvás édestestvére a halálnak. Mily könnyen há­nyattunk ébrenlétből álomba! Mily könnyel­műen búcsúzunk fénytől és öntudattól!

142. oldal

A fájdalomnak idő kell, a halál pedig lerohan bennünket; min­den jel arra vall, hogy semmit sem érzünk. Csak a közelgése félelmetes.

142. oldal

Jót tettél? Szép és nemes dolog. Más tett jót veled? Hasznos dolog. A hasznos pedig nem olyan szeretetre méltó, mint a szép és nemes.

147. oldal

Az asszonyoknak eleme a férjükkel való ellenkezés. Ha csak egy lehetőségük van erre, két kézzel kapnak rajta. Egyszer is megkövetjük őket? Máris kiderítik, hogy mindenben nekik van igazuk.

149. oldal

Öregségünknek óriási előnye a közöny. Semmi sem érint már túlságosan, és csak legyintünk, ha becsaptak minket.

149. oldal

Ha más gondjairól hallok, nem érint különösebben. Inkább ma­gamba nézve kérdem, vajon nincs-e hason­ló gondom nekem is? Más baja figyelmez­tetés énnekem. Mással esett meg? - Engem késztet rá, hogy jobban ügyeljek.

150. oldal

Minden nap minden órájában beszélünk olyant, amit több joggal mondhatnánk el magunkról, ha figyelmünket befelé fordíta­nánk. Sok ember így lesz önmagának ellen­sége, mivel vakmerőén s olyan fegyverekkel támadja ellenfelét, amiket az könnyűszer­rel visszafordít...

150. oldal

Gyermekeinket igen egyszerű okból sze­retjük: mi nemzettük őket, második énünket látjuk bennük. Bár vannak sokkal nemesebb és figyelemreméltóbb szülötteink is: lelkünk gyermekei, szellemi mivoltunk, tudásunk, énünk nemesebb felének teremtményei. Ezek a mieink igazán: apjuk és szülőanyjuk va­gyunk egy személyben. Drágábban fizettünk érettük, de több örömöt is hoznak majd, ha valóban érdemes ivadékaink. A testünkből fakadt gyermekek érdeméhez kevéske kö­zünk van; alig több, mint az életre hozásuk­hoz. De amazoknak minden baja és jutalma a miénk. Azok tükröznek valójában - nem emezek.

150. oldal

Jobban szeretem a múzsák ölelgetéséből világra jött gyermekei­met, mint a feleségem öléből valókat.

150. oldal

Aki tudásra akar szert tenni, ott halásszon, ahol az megbúvik.

151. oldal

Mily sokféleképp ítéljük meg a dol­gokat! Hányszor változik az elképzelésünk! Amit ma hiszek, azt minden képzelőerőm­mel hiszem; minden csápommal és karom­mal megragadom... Nyakig benne vagyok, testestül-lelkestül; de nem egyszer, hanem százszor, ezerszer s naponta megint más után kapok, s megint csak eleresztem.

165. oldal

Ami az egyik órában él­vezet, a másik órában nyűg.

166. oldal

Gyakori szórako­zásom, hogy az enyémmel merőben ellen­kező vélemény igazát fogadom el: ilyenkor a képzeletem úgy ráfonódik, mint az inda, s eredeti nézetem értelmét többé nem le­lem.

166. oldal

Végeredményben semmi állandó nin­csen, sem bennünk, sem a dolgokban; s mi és ítéleteink és minden halandó dolog fo­lyik és hullámzik szakadatlanul; így azután semmi bizonyosat nem tudunk, nem tudha­tunk, lévén hogy ítélő és megítélt állandó változásban és forgandóságban van.

166. oldal

Mindenen a változékonyság törvénye az úr. Az értelem hiába keres állandóságot, mindig csak csalódik, mert nincs állandó, nincs maradandó: minden csak keletkezik, de semmi sem létezik, s minden már haldok­lik, még mielőtt megszületett volna...

167. oldal