 | Kertész Imre: Európa nyomasztó öröksége(14 idézet) "Auschwitzon gondolkodva, talán paradox módon, de inkább a jövőn, semmint a múlton gondolkodom." |
Az ember hol lámpát gyújtott, hogy lásson valamit, hol meg sietve eloltotta, nehogy megijedjen attól, amit látnia kell.
Minden nyelvnek, minden népnek, minden civilizációnak van egy domináns Én-je, amely a világot regisztrálja, uralja és ábrázolja is. Olyan alany ez az állandóan munkálkodó kollektív Én, amellyel egy nagy közösség - nemzet, nép, kultúra - több-kevesebb sikerrel, de általában véve azonosítani tudja magát.
A költők nem mindig tudják, hogyan kell élni, csaknem mindig tudják viszont, hogy meghalniuk hogyan kell.
Az ember sajátos szokása, hogy szeret otthonosan berendezkedni adott világában. Tárgyait és fogalmait éppúgy magához szelídíti, akárcsak háziállatait.
Az ember nem arra születik, hogy kimustrált alkatrészként eltűnjön a történelemben, hanem hogy megértse sorsát, szembenézzen halandóságával, és - most egy igencsak ódivatú kifejezést fognak hallani tőlem: - hogy megmentse a lelkét.
És ha most megkérdeznek, hogy ma még mi tart itt a Földön, mi tart még életben, habozás nélkül azt felelem rá: a szerelem.
Lehet, hogy Magyarországon létrejön majd a civil társadalom, amely képessé válik arra, hogy saját életét a mindenkori hatalomtól függetlenül megszervezze, és a demokráciát a saját szükségletei szerint, a saját szabadságára, boldogságára és boldogulására átformálja. És akkor eljön a nap, amikor a tolerancia nem erény lesz csupán, hanem társadalmi gyakorlat is.
A reménytelen helyzeteknek megvan az az előnyük, hogy zavartalanul kiaknázhatod a bennük rejlő korlátlan szabadságot.
Az ember fokonként azonosul a neki szánt vagy rákényszerített szereppel, akár megfelel ez a szerep személyiségének, akár nem.
Visszahozhatatlan és megnevezhetetlen élményt rejtenek e pillanatok. Ha újraélhetném őket, elmondhatnám, hogy legyőztem az időt, legyőztem az életet. Az ember azonban nem erre teremtetett: legföljebb arra, hogy emlékezzen.
Magyarország egyik szerencsétlensége, hogy közép- és kisnemessége átaludta a történelmi pillanatot, amikor modernizáló polgársággá kellett volna átalakulnia.
Milyen könnyen, sőt előszeretettel választunk magunknak rossz tolmácsot, és mennyire könnyű eltévednünk a nyelvben, amely végül gondolataink torzképét mutatja csak.
A szerző további könyvei:
