 | Charlotte Bronte: Jane Eyre(48 idézet) Az árván maradt Jane Eyre-t szívtelen nagynénje neveli, ám egyre súlyosabb ellentéteik miatt a néni végül árvaházba adja a kislányt. Jane-ből művelt, kedves modorú kisasszony lesz, és ennek köszönhetően sikerül tanítónőként elhelyezkednie egy jómódú különc kastélyában, Thornfield Hall-ban. Miközben az úr, Mr. Rochester szeleburdi gyámleányát pallérozza, tiszta szerelem ébred benne gazdája iránt, és legnagyobb örömére érzelmei nem maradnak viszonzatlanok. Ám a kastély és a férfi sötét titka váratlan akadályt állít boldogságuk elé. Mind Jane-nek, mind Rochesternek súlyos megpróbáltatásokon kell átesnie, míg kiderül, vajon lehet-e reményük a megalkuvás nélküli beteljesedésre. Charlotte Bronte legkiérleltebb regénye máig érvényes példát mutat méltóságból, hűségből és a magára eszmélt női lélek erejébe vetett hitből. |
Isten nem az ember szemével néz, hanem sokkal élesebb, messzebb látó szemmel; nem úgy ítél, mint az emberek, hanem sokkal-sokkal bölcsebben.
37. fejezet
Kimondhatatlanul boldog vagyok, mert tudom, hogy éppen úgy az életet jelentem a férjemnek, mint ahogyan ő az életet jelenti nekem. Soha asszony nem került közelebb párjához, mint én; mi ketten valóban egy test és egy lélek vagyunk.
489. oldal
Nincs ember, aki azt kívánhatná, hogy jobban szeressék, mint ahogyan engem szeret az, akit én valósággal imádok.
27. fejezet
Szerető szem kell hozzá, semmi egyéb. Aki szeretettel nézi az arcát, az szépnek fogja találni. Azt is mondhatnám, hogy a férfias erő és bátorság nagyobb hatalom, mint a szépség.
231. oldal
A sors az arcvonásokban van megírva, a homlokon, szemekben, a szemek körül és a száj vonalában.
18. fejezet
Egyedül van, nincs senkije, aki a lelkében rejtőző tüzet előcsiholná magából. Betege annak, hogy a legszebb, legédesebb, legmagasztosabb emberi érzés elérhetetlen távolságban van magától. Ostoba, mert bármennyire szenved is, a kisujját sem mozdítja, és egyetlen lépést sem tesz arrafelé, ahol ez az érzés vár magára.
15. fejezet
Minek a múltat felidézni, mikor a jelen annyival biztosabb, és a jövő annyival derűsebb.
329. oldal
Ha becsülik az embert (...), az olyan jó érzés, mintha az ember állandóan napfényben sütkéreznék, és szívében kellemes, derűs érzések bontakoznak ki.
385. oldal
Egyetlen gondolatot sem szabad a múltra vagy a jövőre vesztegetni. A múlt, az olyan csodálatosan szép volt - és olyan halálosan szomorú -, hogy ha csak egyetlen sort elolvasok a múlt teleírt lapjairól, vége a bátorságomnak. A jövő: félelmetes üresség. Ilyen lehetett a világ a vízözön után.
268. oldal
Ha senki más nem törődik is velem, én törődöm magammal. Minél társtalanabb, minél magányosabb vagyok, minél kevesebb a jóakaróm, a pártfogóm, annál többre kell becsülnöm önmagamat.
27. fejezet
Legtöbbször úgy van az életben, hogy ami után sokáig, sóvárogva vágyakozunk, későn kapjuk meg.
Magához hasonló nővel soha nem találkoztam (...). Maga a kedvemet keresi, mégis uralkodik rajtam: amikor úgy látszik, szelíden meghajlik akaratom előtt, tulajdonképpen fölém kerekedik. Elhiteti velem, hogy az ujjam köré csavarhatom, mint valami puha selyemfonalat, és ugyanakkor megremeg a szívem, ha csak rám néz. Menthetetlenül meghódított, és még soha, egyetlen hódításom sem tett olyan boldoggá, mint az, hogy a maga rabszolgája lettem.
280. oldal
A részvét, Jane, sokszor sértő. Attól függ, kitől ered. Az ember sokszor hajlamos a részvétet kereken kikérni magának. De az ilyenfajta bántó részvét csak kemény, önző szívekben fogamzik meg, valami megvetéssel vegyes érzés azok iránt, akik bizonyos megérdemelt szenvedéseken vergődtek át. A maga részvéte, Jane, az a részvét, amely e pillanatban arcán tükröződik, egészen másfajta. Látom, hogy szeme könnyes, érzem, hogy keze remeg, tudom, hogy szíve csordultig tele szánakozással. A maga részvéte, drágám, a szerelem szenvedő szülőanyja: amit most érez irántam, az ennek a fenséges érzelemnek szülési kínja. Elfogadom a részvétét, Jane, hadd szülje meg a szerelmet: tárt karokkal várom.
401. oldal
Gyenge akartam lenni, hogy megmeneküljek a további szenvedések szörnyű útjától, de a zsarnokká vált lelkiismeret torkon ragadta a szenvedélyt, gúnyosan megmondta neki, hogy gyönge lábával éppen hogy belegázolt a mocsárba, s megesküdött, hogy vaskezével a kín feneketlen mélységébe fogja taszítani.
388. oldal