Nagy István Attila: Két évszázad határán

Nagy István Attila: Két évszázad határán

(4 idézet)

magánkiadás

Miből építkezik az ember, amikor úgy érzi, romokban hever körülötte a világ? Az általa belátható környék, a végiggondolható gondolatok, a megélhető érzelmek. Arra gondol, hogy talán mégis akar tőle valamit az élet, ha eddig meghagyta. S elkezdi magát újra építeni.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

Kortárs

Olyanok vagyunk mindannyian, mint a mélytengeri halak: állandón a víz alatt úszunk, s nem vesszük észre az elmaradó napokat, hónapokat, éveket. Úgy válik múlttá a jelen, hogy szinte tudomást sem veszünk róla. Mindig valami más foglalkoztat, mindig előre tekintünk, s nem látjuk, ami a lábunk előtt hever. Messzi tengerek hívása miatt gyötrődünk, s nem érezzük a hazai víz ízét. Kalandozó és buta vágyak partjaira vágyunk, s megfulladunk, ha végül partra vet az élet. Néha azonban váratlanul megmutatja magát a múlt. S ha van bátorságunk szembenézni a tárgyakkal, s mindazokkal az emlékekkel, amiket azok felidéznek, a hatalmába kerít valami nagy-nagy nosztalgia, összeszorul a szívünk, mert az ifjúság van azokban a tárgyakban, a helyrehozhatatlan hiba, a helytelenül végiggondolt gondolat.

Az ember szeret végigmenni azon az úton, amit maga választott. Akkor is, ha számtalan buktató várja, ha a keserűség könnyeit is kell nyelnie útközben, ha a kétségbeesés számtalanszor térdre rogyasztja, ha elátkozza százszor is, hogy útra indult. Minden keserű pillanat önmaga becsülésének a lehetőségét gazdagítja.

Jobban megértve a körülöttünk nyüzsgő valóságot, hamar rájöhetünk, hogy egy hatalmas folyamban úszunk valamennyien, amelynek a partjait sem látjuk mindig, s amelynek a sodrása ellen nem tudunk védekezni. Úszhatunk bölcsen és okosan, ügyesen és ügyetlenül, elmerülhetünk és megmenekülhetünk. Élvezhetjük a habokat, a folyóvíz kellemes simogatását. Mindent tehetünk, egyet kivéve: nem fordíthatjuk meg a folyót, nem parancsolhatjuk meg neki, hogy folyjon visszafelé.

Miből építkezik az ember, amikor úgy érzi, romokban hever körülötte a világ? Az általa belátható környék, a végiggondolható gondolatok, a megélhető érzelmek. Arra gondol, hogy talán mégis akar tőle valamit az élet, ha eddig meghagyta. S elkezdi magát újraépíteni. Megkeresi az első téglákat, leveri róluk a régi, töredezett habarcsot, óvó kézzel végigsimítja valamennyit. Új kötőanyagot kever. Előtte gondosan alapot ás, mélyebbet az előzőnél, mindent többször is megmér. Ezúttal nem olyan felszínes, mint először volt, most már tudja, hogy sokszor századmillimétereken múlhat a siker.

A szerző további könyvei:

Nagy István Attila: Kegyelemre ítélveNagy István Attila: Levelekben az eltűnt ifjúságNagy István Attila: Összezárt szárnyakNagy István Attila: Egyetlen érzés mámorábanNagy István Attila: Parázsló szavak
A szerző összes könyve

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom