 | A. J. Christian: Mit keresett Isten a nappalimban?(19 idézet) Egyszerűen csak láss. |
Az Élet azért van, hogy éld, és hogy rajtad kívül mindenki élhesse. Úgyhogy felesleges másokat a hitükért vagy a tetteikért becsmérelni, mivel mindenki azt teszi, amit te: létezik. Méghozzá a maga módján tökéletesen.
25. oldal
Azt hiszitek magatokról, hogy az egyetlen valóságos testetekben és világotokban éltek, valójában csak egyike vagytok a sok lehetséges egyéniségeteknek, azoknak, akiket úgymond nem választottatok. Más, nem-választott egyéniségeitek nem tudnak rólatok, sőt még a létezésetek feltételezésén is nevetnek. Ennek ellenére ti éppoly valóságosak vagytok, mint ők.
27. oldal
Az emberek a gondjaikért hajlamosak másokat okolni. (...) Ha meg akarjátok ismerni a körülöttetek létező világot, akkor meg kell értenetek, hogy azért nem vagytok tudatában saját teremtő tulajdonságotoknak, mert tökéletesen beleéltétek magatokat az éppen aktuális szerepetekbe!
26. oldal
Hogy többé ne uralkodjanak rajtad az indulataid, fel kell ismerned, hogy a feszültség nem más, mint energia, méghozzá ugyanaz az energia, amelyből a nyugalom is áll. Akkor lesz a nyugalomból feszültség, ha megtagadsz, elnyomsz, elfojtasz önmagadban valamit.
26. oldal
A legtöbb ember képtelen boldog lenni, mivel a világ belénevelte a komorságot. Pedig az öröm az Élet és a tudatos megnyilvánulás alapja; vedd észre, hogy a természetben mindenki boldog, aki egészséges. Az állatok, a kövek, a növények csak akkor szomorkodnak, ha betegek. Neked azért nehezebb a dolgod, mert felismerted a szomorúság előnyeit: amikor gyermekkorodban nyugodtan, boldogan játszottál egy eldugott sarokban, senki sem figyelt rád, sőt a szüleid kifejezetten örültek, hogy csöndben vagy végre. Ám amint valami fájdalmad, problémád volt, egyből köréd sereglettek, rád figyeltek az emberek... Ez a folyamat végigkíséri az egész életedet.
25. oldal
A szenvedés nem nemesíti a lelket: a hosszan tartó fájdalmak felőrlik a boldogságért létező tudatot.
23. oldal
Mindegyik, úgymond "hibának" megvan az igazi, segítő tulajdonsága. Ezeket minden ember használja, ezért felesleges letagadnod a környezeted által negatívnak tartott tulajdonságaidat. (...) Arról nem is beszélve, hogy ha változtatni szeretnél rajtuk, először el kell ismerned a létezésüket.
22. oldal
Az egoizmus nem egyenlő a büszkeséggel, önmagad megbecsülésével. Sőt, minél kevésbé vagy egoista, annál inkább büszke vagy mindarra, ami vagy. (...) Az ego mindig méricskél. Kifelé, a világra figyel, és mindig hozzád méri a többi embert. Mivel az életenergiát a figyelemből, az elismerésből nyeri, ezért igyekszik téged valamiféle kiválasztott, kiemelkedett, felsőbbrendű szerepkörhöz juttatni.
22. oldal
Ha valaki felidegesít, az azért van, mert vannak olyan tulajdonságai és cselekedetei, amelyek benned is megvannak, csak annyira elfojtottad őket, hogy nem tudsz a létezésükről. Éppen ezért hihetetlen intenzitással befolyásolnak téged, de mivel nem veszel róluk tudomást, az egód a maga módján próbálja felhívni rájuk a figyelmedet. Azok a személyiségjegyek, amelyeket hibának látsz másokban, mind megvannak benned is, csak letagadod a létezésüket.
22. oldal
A Létezésből árad a boldogság. Minden, ami létezik, örül a létezésének, örül annak, hogy Van.
18. oldal
Sokszor szántszándékkal döfitek szavatok tőrét a másikba. Öntudatlan reflexként, az egótok parancsára direkt bántjátok a többi embert - a legtöbbször azokat, akiket állítólag a legjobban szerettek. (...) Természetesen mindig találtok elfogadható indokot, hogy miért is pumpáltok mérget a másik lelkébe.
11. oldal
A fizikai világban az emberek legnagyobb ereje a szavakban rejlik. A hangokkal teremtetek és pusztítotok, érzelmeket korbácsoltok fel és fojtotok el, zseniális gondolatokat szöktettek szárba vagy épp tiportok a sárba.
10. oldal
Nincs felesleges ismeret, nincs értelmetlen információ, nincs egyetlen lényegtelen pillanat sem! Az elmúlt ötven éved minden lépésére, minden egyes ezredmásodpercére szükséged volt, hogy eljuthass oda, ahol ma vagy.
6. oldal
Bármikor megtehetitek, hogy kiléptek a magatokra kényszerített szerepből, és levethetitek azt a kényszerzubbonyt, amelyhez most oly görcsösen ragaszkodtok. (...) Ha abbahagyjátok ezt a görcsös tökéletességre törekvést, ha befejezitek az állandó komorkodást, ha a búsulás helyett élvezitek az Életet, ha tánccal, énekléssel és szerelemmel ünneplitek önmagatokat, a másikat és magát a Létet, akkor átérzitek, milyen csodálatos is a világ.
5. oldal