D. Tóth Kriszta: Nagylánykönyv

D. Tóth Kriszta: Nagylánykönyv

(23 idézet)

Central Médiacsoport Zrt.

Nagylánnyá válni kemény munka. Különösen egy olyan anyuka mellett, aki maga is állandóan próbál felnőni a gyerekéhez. A Nők Lapjában és a Lolával az élet című kötetben megismert, szeretnivaló angol-magyar család kalandjai a Nagylánykönyvben folytatódnak.
D. Tóth Kriszta finom humorral és jól adagolt öniróniával veszi végig a szülői élet legfontosabb állomásait. Nem kerüli meg a konfliktusokat és nem hunyja be a szemét akkor sem, ha valami kellemetlen. És miközben Lola, az ötéves kisnagylány számára kinyílik a világ, édesanyja meghoz egy sor fontos döntést - nem utolsósorban a nagy újrakezdésről.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

Életrajz, napló

Nagylánnyá válni kemény munka. (...) Azzal jár, hogy az ember hoz egy nagy csokor, sokszor kellemetlen döntést. Elkövet jó néhány hibát, amelyekből megpróbál tanulni. Tisztába kerül saját korlátaival, miközben rájön az erősségeire. Mer büszke lenni rájuk. És mindeközben kezeli azt a folyamatos változást, amely végbemegy benne és a környezete hozzá fűződő viszonyában.

5. oldal

Minden, amit eddig tettem, minden, amit létrehoztam, örökre az enyém marad.

6. oldal

Ez a kemény, stabil anyag az, ami az első pillanattól kezdve, hogy megláttuk egymást, ott volt közöttünk. Erre építettük először kilátástalannak tűnő, de később mégiscsak beteljesülő kapcsolatunkat, aztán meg a korán érkezett, de hamar csodává váló családunkat. A titokzatos kemény, stabil anyag az utolsó mentsvárunk, ha vitatkozunk, és már egyikünknek sincs kedve szólni a másikhoz. Ha végül beleütközik a körmünk, tapintása emlékeztet arra, hogy van egy igen nyomós és megkérdőjelezhetetlen ok, amiért mi ketten összekötöttük az életünket. Ezt az anyagot akár úgy is hívhatjuk, hogy szerelem.

12. oldal

Az ember teljesen megbolondul, ha szülővé válik. Alternatív valóságban éli az életét, ahol a veszélyek sokkal nagyobbak (igaz, az örömök is hisztérikusak), ahol az idő relativizálódik, ahol minden köhögés halálos kór jele, ahol egy-egy frissen tanult mondóka azt bizonyítja, hogy a gyerek, mondjuk ki, egy igazi zseni. Szülőként minden olyan "nagyon-nagyon". Nem ismerünk mértékletességet. Minden exkluzívnak tűnik, pedig a valóságban a gyereknevelés a világ leginkább egyetemes élménye.

13. oldal

Az ember éldegél a családjával, aztán amikor a mókuskerék lassít egy picit, körülnéz, és nem ismeri föl a világot, meg a benne élőket.

14. oldal

Az óvoda, a hároméves kor egy igazi vízválasztó. És nem csak azért, mert a gyerek fejlődésében fontos dolgok történnek, mire betölti a hármat, hanem azért is, mert addig tart a gyes Magyarországon. (...) Ezt a három évet ugyanis olyannyira belemasszírozták a magyar emberekbe, hogy menthetetlenül ott maradt a bőrünk alatt. Aki otthon marad három évig, az hajlamos azt gondolni, papírja van arról, hogy "jó anya", aki meg nem, az örök életre szóló lelkiismeret-furdalássál küszködik.

16-17. oldal

Az óvoda (...) épp olyan, mint az élet. Tele vadászokkal és ragadozókkal. Mimózákkal és agresszorokkal. Kihívásokkal és csalódásokkal. Ahol a figyelem minden percéért meg kell harcolni.

34. oldal

A kisunokára olyan nagy szüksége van a hatvanas mami- és papi-szíveknek, mint az emberbőrnek a napsütésre február végén.

46. oldal

Egy baba születése minden családot szorosabbra fűz. Az ez alóli kivételek rendre nagyon elszomorítanak.

47. oldal

A fapados járatok világában az nyer, akinél kiszámíthatóbban működik a rendszer.

48. oldal

Mi magunk döntünk arról, ha nem is tudatosan, hogy honnan vesszük mindennapi boldogságunkat. Mindenki máshonnan. Még családon belül is.

51. oldal

A Gyűjtő és a Selejtező küzdelme. A Gyűjtő halmoz, eltesz, leprésel, báláz, dobozol. A Selejtező szortíroz, likvidál, eltakarít, lenulláz.

52. oldal

Sokáig azt hittem, a gyereknevelés arról szól, hogy folyamatosan oktatnom kell a lányomat - az életre, a világra. Tudatosan, felkészülten, könyvek és hanganyagok segítségével. Megvásároltam egy rakat módszertani kötetet, amelyek a hozzám hasonló utánaolvasós, aggódós szülőket voltak hivatottak felkészíteni életük "legszebb, de egyben legnehezebb feladatára". Volt, hogy úgy éreztem: menten összeroppanok a felelősség súlya alatt. (...) Hiába a felkészültség papíron - hol és ki biztosítja, hogy majd jó anyukája is leszek a lányomnak? Tudják, olyan, aki "megfelelően felkészíti gyermekét a nagybetűs Életre", hogy a közhelyeknél maradjunk. Divatos kifejezéssel élve, szétparáztam magam azon, hogy vajon hogyan fogom tudni átadni az élet alapszabályait a gyerekemnek. És amikor a szakirodalomtól sem igazán lettem okosabb, majdnem összeomlottam. (...) Szóval, szép lassan, fokozatosan "lejöttem a szerről", elpakoltam a könyvhalmokat. (...) Nem kell ide szakirodalom, módszertan és oktatócédé. Ide a mama kell, méghozzá sokszor és rendszeresen, ha lehet, nyugodt, kiegyensúlyozott lelkiállapotban. Óriási megkönnyebbülést okozott, amikor láttam, hogy a lányom milyen hálás azért, ha együtt vagyunk. Ennyi, nem több. Együtt. Vagyunk. Csak úgy, tesszük a dolgunkat. Ha nekem van dolgom, akkor az én dolgomat tesszük együtt közösen, ha pedig neki, akkor azt.

59-60. oldal

A gyereket nem kell folyamatosan oktatni. Nem kell táncot ráerőltetni, ha ő éppen gyurmázna, és gyerekdalokat sem kell lenyomni a torkán, ha inkább megnézne egy Kisvakond-epizódot a tévében. A gyerekkel egyszerűen együtt kell élni. Tenni a dolgunkat, közben beszélni hozzá, és hagyni, hogy kérdezzen és bekapcsolódjon. Ha a kádat sikálom, és ő körülöttem téblábol, a kezébe adok egy szivacsot. Ha sminkelem magam, kap egy ecsetet, hogy kifesthesse a babáját. Segít kipakolni a mosogatógépet, elrakni a vasalt ruhát, szortírozni a névjegykártyákat. Miközben szöget verek be a falba, a szerszámos dobozt rámolja, és mindennek tudni akarja a nevét. A világ, a maga egyszerűségében, nagyon izgalmas hely. És ő abban a szerencsés helyzetben van, hogy ezt nagyon jól tudja.

61. oldal

A gyerek egy patak, később folyó, aztán folyam. Mi, a szülei legfeljebb a medret biztosíthatjuk neki, de az utat ő töri magának. Réges-rég, mondom, megboldogult hajadonkoromban elhatároztam, hogy ha egyszer gyerekem lesz, minél többet megmutatok majd neki a világból. Nem feltétlenül földrajzilag (...), hanem a maga egyszerű szépségében. A mindennapi élet feladatait és gyönyörűségeit. Történeteket, könyveket, zenét, képzőművészetet, a természetet, mindenféle tudást, ami a birtokunkban van, és azt, hogy hol talál választ a kérdéseire. Valahogy úgy éreztem, hogy a legnagyobb ajándék, amit adhatok neki, a választás lehetősége, és a bizalom, hogy jól választ - vagy legalábbis képes tanulni a rossz választásaiból.

89-90. oldal

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom