Stephenie Meyer: New Moon - Újhold

Stephenie Meyer: New Moon - Újhold

(50 idézet)

Könyvmolyképző Kiadó

Rossz hold kelt föl?
Bella mer szeretni. Az élete árán is. De Edward elhagyja, Bella pedig majdnem belehal a veszteségbe. Az indián Jacob barátsága ébreszti tetszhalálából a lányt, s a jó barát egyre közelebb kerül a szívéhez, noha Bella képtelen elfeledni az aranyszemű fiút. S miközben különös, hátborzongató halálesetek tartják izgalomban Forks városát, a földgolyó túloldalán Edward...
Hát mégis rémálommá válhat ez a szerelem? Elfogyhat, mint a Hold?

VámpírRomantikus

Ha már az a sorsom, hogy darabokra szakadjak, akkor legalább annyi örömöt akarok cserében kisajtolni a pillanatból, amennyit csak lehet.

23. fejezet, 530. oldal, Könyvmolyképző Kiadó, 2009.

Bármennyire is erőlködtem, hogy ne gondoljak rá, nem azért küzdöttem, hogy elfelejtsem. Éppen hogy attól féltem - éjszakánként, amikor a hosszú álmatlanságból eredő kimerültség lerombolta az önvédelemre emelt falakat -, hogy elfelejtem, hogy a múlt kicsúszik a kezem közül. Hogy az agyam szita, és egy napon nem fogom tudni visszaidézni pontosan a szeme színét, a bőrének hűvös érintését, vagy a hajának a pontos árnyalatát. Azt nem engedhetem meg magamnak, hogy gondoljak rájuk, de elfelejtenem nem szabad őket.
Mert volt valami, amiben muszáj hinnem ahhoz, hogy tovább tudjak élni - tudnom kellett, hogy létezik valahol. Ez minden. Minden mást el tudok viselni. Feltéve, hogy ő létezik.

4. fejezet, 129. oldal, Könyvmolyképző Kiadó, 2009.

985

Mit mondjak még, hogy higgy nekem? Nem álmodsz, halott sem vagy. Itt vagyok, és szeretlek. Mindig is szerettelek, és mindig is szeretni foglak. Mindig rád gondoltam, magam előtt láttam az arcod minden pillanatban, amíg távol voltam. Amikor azt mondtam, hogy már nem akarlak, az a legsötétebb szentségtörés volt.

23. fejezet, 528. oldal, Könyvmolyképző Kiadó, 2009.

Kétségbeesetten megpróbáltam addig nyújtani, csavargatni az igazságot, míg úgy el nem görbült, hogy már hazugság lett belőle.

11. fejezet, 290. oldal, Könyvmolyképző Kiadó, 2009.

Minden egyes lélegzet fájt és égetett - mintha az előbb súrolták volna végig acélforgáccsal a légutaimat. De lélegeztem. És majd megfagytam. Kismillió éles, jeges vízcsöpp záporozott az arcomra és a karomra, amitől egyre hidegebb lett.

16. fejezet, 383. oldal, Könyvmolyképző Kiadó, 2009.

A szerelem hatalmat ad a másiknak, hogy összetörjön. Engem pedig összetörtek, és már soha többet nem leszek ép.

9. fejezet, 236. oldal, Könyvmolyképző Kiadó, 2009.

A szívem vadul kalimpált, a vérem forrón lüktetve, sebesen áramlott az ereimben. A tüdőm csordulásig telt a bőréből áradó édes illattal. Mintha az az üresség sose lett volna. Hibátlan egész voltam - nem gyógyult, hanem inkább "soha-meg-nem-sebzett".

21. fejezet, 471. oldal, Könyvmolyképző Kiadó, 2009.

Ide-oda sodródtam éberség és álom között, de mindig újra visszasüppedtem az öntudatlanságba.

3. fejezet, 90. oldal, Könyvmolyképző Kiadó, 2009.

Sötét minden, mint szürkületkor egy borús napon, csak egy kevés fény dereng, hogy lássam, nincs semmi látnivaló. Én pedig ott rohanok úttalan utakon a homályban, és csak keresek, keresek, keresek valamit, egyre kétségbeesettebben. Ahogy múlik az idő, próbálok gyorsabban futni, de ettől csak még ügyetlenebbül csetlek-botlok... Aztán mindig eljön az az álombéli pillanat - és hiába érzem, hogy közeledik, mégse tudok soha felébredni, mielőtt utolérne -, amikor már nem emlékszem rá, mit is keresek. Amikor rájövök, hogy nincs is itt mit keresnem, hogy nem fogok találni semmit, hogy soha nem is létezett semmi más, csak ez a kietlen, kihalt erdő, és soha nem lesz semmi más... semmi, de semmi.

5. fejezet, 136. oldal, Könyvmolyképző Kiadó, 2009.

Mint amikor egy szörnyűséges rémálom tart fogva. Amikor álmodban rohanni kényszerülsz; futsz, és már majd szétpattan a tüdőd, de képtelen vagy elég gyorsan futni. A lábam egyre lassabban és lassabban mozgott, ahogy utat törtem magamnak az érzéketlen embertömegben, de a hatalmas toronyóra mutatója nem lassult. Kíméletlenül, közömbösen, feltartóztathatatlanul haladt a vég felé - mindennek a vége felé.

Előszó, 7. oldal, Könyvmolyképző Kiadó, 2009.

Megígérem: ez az utolsó alkalom, hogy látsz engem. Nem fogok visszajönni. Soha többet nem teszlek ki annak, aminek eddig. Ott folytathatod az életedet, ahol abbahagytad, nem foglak zaklatni többet. Olyan lesz, mintha nem is léteztem volna.

3. fejezet, 82. oldal, Könyvmolyképző Kiadó, 2009.

Csak bámultam, és azt kívántam, bárcsak sose jönne el a jövendő. Bárcsak ez a pillanat örökké tartana, vagy ha ez nem lehetséges, akkor hadd múljak el én is a pillanattal!

22. fejezet, 507. oldal, Könyvmolyképző Kiadó, 2009.

Már sokszor napokra sikerült megszabadulnom a fájdalomtól. Ennek persze ára volt: a szűnni nem akaró érzéketlenség. Választhattam a fájdalom és a semmi között, és én a semmit választottam.

4. fejezet, 126. oldal, Könyvmolyképző Kiadó, 2009.

Mi van akkor, ha azt hiszed, valami úgy van, ahogy gondolod, de óriási tévedésben vagy? Mi van, ha olyan makacsul hiszel az igazadban, hogy az igazságot még csak fontolóra sem veszed? El tudod-e nyomni az igazságot, vagy az valahogy mégis megpróbál a felszínre törni?

24. fejezet, 545. oldal, Könyvmolyképző Kiadó, 2009.

Kihúztam magam, és elindultam, hogy szembenézzek a sorsommal - miközben a végzetem rendíthetetlenül jött mellettem.

Epilógus, 583. oldal, Könyvmolyképző Kiadó, 2009.

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ