Robert Lawson: Odaát

Robert Lawson: Odaát

(50 idézet)

Trivium Kiadó

Miként próbál az eltávozott lélek kapcsolatot teremteni a szeretteivel?
Pontosan mi vár ránk a halálunk után, és hogyan engedjük el a fájdalmainkat, tesszük le a terheket?
Vajon milyen egy szellem szemszögéből nézni a világot?
Tényleg minden idilli a túlparton?
New York City - 1934
Az olasz bevándorló, Anthony Vicezi egyik nap hátborzongató felfedezést tesz; élete legnagyobb hibáját követte el, s ez az életébe került...
A súlyos terheket és sebeket magában cipelő férfi kétségbeesetten próbálja elérni a családját, de hasztalan. Hamarosan egy látogató keresi fel, aki meggyőzi őt arról; itt már nem tehet semmit, ideje hazatérnie. Anthony előtt megnyílnak a mennyország kapui, azonban a férfi képtelen letenni a terheit. Kisvártatva nyolc mennybéli segítő érkezik hozzá, akik feladata, hogy elfogadtassák vele a megváltoztathatatlant, elérjék, hogy szembenézzen önmagával és megbocsásson nem csak saját magának...
Anthony utazása a béke és szeretet felé elénk tárja a mindnyájunkra váró mennybéli titkokat és kincseket. Út egy lélek szemszögéből, aki képes volt mindent eldobni, megjárni a saját poklát, hogy végül megpihenhessen... Odaát.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

Ezotéria

Akárcsak az utunkat, úgy a terheinket is mi magunk választjuk meg, miképpen azt is, hogy mikor vagyunk hajlandók megszabadulni tőlük. És az elengedés minden esetben megkívánja, hogy merjünk szembenézni érzéseinkkel, az elszalasztott pillanatok és a ki nem mondott szavak okozta fájdalommal.

4. fejezet, Elágazások 2.

Mindenkit három dolog határoz meg: mit fogad magába, mit ad ki magából és mire szánja az időt, amit adott magának.

4. fejezet, Elágazások 1.

Minden, ami körülvesz, azért létezik, hogy neked a lehető legjobb legyen. (...) Minden út végén, mely valaha elkezdődött, kincseket találsz, sosem szakadékot.

3. fejezet, Fény a kapun túl 3.

Néha döbbenetes belegondolni, milyen apróságokban rejlenek hatalmas kincsek, és milyen parányi dolgok mesélhetnek el egy egész életérzést.

3. fejezet, Fény a kapun túl 1.

A vízen pattogó kavics éppolyan, akár a lelketek útja. Hogy hányszor ütődtök neki a felszínnek, az csak rajtatok múlik. (...) Látszólag én befolyásolom az eldobott kő útját, de csupán elindítom azt. A kavics alakja, szilárdsága a meghatározó a bejárt út során.

3. fejezet, Fény a kapun túl 1.

Nincs nagyobb kincs az emlékeinknél. Hiszen azok tesznek minket azzá, akik vagyunk és akivé válni akarunk.

3. fejezet, Fény a kapun túl 1.

Amikor beengedünk valakit a saját kis világunkba, az a legnagyobb megtiszteltetés és szeretet kifejezése. Hiszen ilyenkor lelkünk legmélyére láthatnak le.

3. fejezet, Fény a kapun túl 1.

Nincs olyan, hogy jó búcsú. Csak búcsú van. Fájdalom és remény. Az elengedésnek nem az a lényege, hogy még utoljára átadjunk valamit, hanem az, hogy megőrizzünk valamit az eljövendő időkre.

2. fejezet, Emlékek óceánja 1.

Mind utazók vagyunk... összekapaszkodunk azokkal, akikkel a szívünk, s nem a kezünk köt össze, és reménykedünk, hogy oda érünk, ahová szeretnénk. És az út végén jövünk rá, hogy mind közül csak az számít, hogy tudtunk-e valamit adni magunkból, amitől az útitársunk több lett? Szebb és könnyebb lett-e az út a jelenlétünktől?

2. fejezet, Emlékek óceánja 2.

Ha egy szerettünk meghal, lelkünk egy része örökre abban a pillanatban reked, s mi örökké egy fonállal kötődünk ahhoz a másodperchez. A pillanathoz, mely előtt még minden szép volt, s mely után már minden elveszíti a súlyát, színét, tartalmát.

2. fejezet, Emlékek óceánja 1.

Nem attól válik igazán erőssé valaki, hogy mit képes megszerezni, hanem attól, hogy mit képes összeszorított foggal elviselni, s mit képes nyugodt szívvel és hittel elengedni.

2. fejezet, Emlékek óceánja 1.

A gyász olyan, mint egy kristálytiszta vízbe cseppentett tintapaca. Idő kell, amíg eloszlik, a sűrűsége ritkásabbá válik, és amíg képesek vagyunk elfogadni, hogy a víz sosem lesz már olyan, mint volt.

2. fejezet, Emlékek óceánja 1.

Nem kell, hogy a hit hegyeket mozgasson, elég, ha egy kicsit megdobbantja a szívünket, s melegség jár át minket.

2. fejezet, Emlékek óceánja 1.

4

Addig jó, amíg tudunk sírni, amíg a zokogás rázza a testünket-lelkünket, mert ha mindez elmúlik, a könnyek helyét átveszi a sivár magány és a mindent kitöltő szenvedés.

2. fejezet, Emlékek óceánja 5.

Egy férfi csak akkor lehet igazán erős, ha képes teljes szívéből szeretni egy nőt.

2. fejezet, Emlékek óceánja 1.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom