Tóth Krisztina: Pixel

Tóth Krisztina: Pixel

(10 idézet)

Magvető Kiadó

Napjaink egyik legolvasottabb írónőjének új könyvében az egymásra épülő fejezetek önálló pixelkockákként működnek: önmagukban is egész, egyedi színű, izgalmas fejezetek, de ha észrevesszük közöttük a kapcsolatok összetett rendszerét, valami új és lenyűgöző, nagy történetté állnak össze. Állandó közelítés és távolítás, kicsinyítés és nagyítás váltakozása rajzolja meg szemünk előtt ezt a sajátos és nagyon is élő szövegtestet.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

KortársElbeszélések

Nem simíthatjuk fényes bojttá a valóság széttartó, kusza szálait.

7. oldal

Mindenki csak a maga módján képes kapcsolódni egy másik, a maga módján ezt váró és megengedő lényhez.

30. oldal

Az ember nem valaki miatt tanul meg egy nyelvet – mondja a tanárnő, és már a kimondás pillanatában is érzi, hogy ez hazugság, hiszen dehogynem. Csak amiatt. Az anyánk miatt tanulunk meg beszélni, hogy aztán soha többé ne hallgasson ránk és ne értsen minket, aztán idegen nyelveket tanulunk, hogy továbbra is idegenek maradjunk. Egyre több nyelvet, egyre idegenebbül a világban.

45-46

A sors többféle lehetőséget kínált fel, és a valóság a legrosszabbra bökött rá, hogy jó, akkor történjen ez.

49-50

32

Mindig a legrosszabb történet íródik jelenné, és ezt mindig csak utólag lehet látni.

83. oldal

A szerelem tudniillik nem múlik el, hiába is bástyázzuk körül érvekkel és népes családokkal az ellenkező állítást.

83. oldal

A lehetséges valóságok inventáriuma oly gazdag, a megvalósuló történetek pedig vagy a szemünk előtt játszódnak, vagy egyszerűen rejtve maradnak szereplőikkel együtt.

94. oldal

Valójában senki nem azt látja, ami a szeme előtt van, és csak lépésről lépésre képes az ismeretlen helyzetet újraértékelni, összerakni a részletekből az igazi képet.

131. oldal

A férjek mindig azt hiszik, hogy a feleségek nem tudnak a szeretőikről.

160. oldal

Milyen érdekes szó az, hogy emberöltő! Az emberi test felbukkan és alámerül az időben, aztán ismét felszínre tér az emlékezetben, föl-le, föl-le, mint a tű, és közben szorosan összeölti a múlt és jelen szétfeslő rétegeit. És minden egymáshoz varródik, miközben láthatatlan a cérna.

163-164

A szerző további könyvei:

Tóth Krisztina: Magas labdaTóth Krisztina: Hazaviszlek, jó?Tóth Krisztina: PillanatragasztóTóth Krisztina: AkváriumTóth Krisztina: Világadapter
A szerző összes könyve

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom