Váci Mihály: Százhuszat verő szív

Váci Mihály: Százhuszat verő szív

(18 idézet)

Már összeroskadsz, - végre mondd:
mit is akarsz hát, te bolond?
Ki biztatott e sorsra itt,
hogy szívedet rohamra vidd,
és kitárt mellel odaállj,
hol a veszély szíven talál?
Honnan vetted rá a jogot,
ki volt, ki felhatalmazott,
hogy érte és a neviben
egy szót is szóljál? - Senki sem!

317-318. oldal

Szívem alatt ragyogsz. A csillagok csipkéje
remeg az ablakon. Érzed? Ez itt
a szív állandóan üres edénye,
pedig örökké csak merít, merít.

170. oldal, 1971.

Mert nincs határa semminek,
a van, nincs fojtva ölelik
egymást; - ha dobban a szíved,
mindig meg is hal egy kicsit.
A van, a nincs két végű hinta,
és lengő hinta minden itt:
- ez mélybe dönt, szállni tanítva,
az zuhantat, míg felröpít.
Ha öröm hív - már vár a kín,
- a hinta egyre fel le száll,
ha égben vagy, lenn pokol int,
s ha mélyben - fentről fénysugár.

538. oldal, 1971.

Naponkint elbukom magammal küzdve,
gyönge vagyok s hatalmas:
legyőzöm önmagam és vétkezem, - a bűntudat
szívemben hideg kardvas.
Pálcát török magam fölött és szánom,
felmentem magam hányszor.

154. oldal, 1971.

Ordítanék utánad, de hiába:
oly néma vagyok, béna, mint az állat,
és mint a kő, mely megütött, s utána
ha belerúgsz, még felvérzi a lábad.

Hegedűként, felsodort idegekkel,
kiszáradva és megfeszülve élek,
oly vágyakkal utánad, hogy vonótlan
sikolt, szikrázik belőlem az ének.

243. oldal, 1971.

Jó a Földön.
És mindenütt jó, ahol élni kell.
Mindenütt van, mi bánattal eltöltsön,
s ami egy életet megérdemel.

117. oldal, 1971.

Hová lettek a drága vereségek,
amelyek nélkül győzni nem lehet!
S minden - amit adhatott ez az élet,
s amit, gazdagon, el is veszthetett!

Hová lettek!? - Ó, nem is vettük észre
- amig tolongtunk rajta - az utat!
De jó lenne már felnézni az égre,
- s elsírni egyszer szívből magamat!

67. oldal, 1971.

Én gyalog fogok hazamenni
a porral lepett füveken,
mezítláb, hogy sírva érezzem,
ha felmelegszik a szülőföld
pora, mikor megérkezem.

32. oldal, 1971.

30

Érzem, hogy már rabom vagy,
s Tiéd már szabadságom.
Olyan szorosan foglak,
hogy lélegzetre vágyom!

164. oldal, 1971.

Amivel magamhoz kötnélek,
csak engem fojt, vág, köt a gúzs.
Én fuldoklom, már alig élek,
s Te egyre jobban szabadulsz.

172. oldal, 1971.

Legyen áldott a Te neved,
melytől most is remeg az éj.
Áldott legyen a szégyened,
amelybe elrejteztél.

Magasztaltassék a Te neved,
és arcodon a mályvák,
és első pirulásodat
angyalok zavartan imádják.
Áldassanak örök mámorral
s felujjongó idegek,
és első remegéseid értem
megszenteltessenek.

78-79. oldal, 1971.

Ha szólsz - a gondolatot mindég
mért, elhelyezett szavak tartsák,
mint pillérek a hidak ívét,

mikből ha több van - nem merész
az ív, - de ha egyet elvesznek,
a semmibe hull az egész.

39. oldal, 1971.

És nem hasonlítlak angyalokhoz:
asszony vagy, nő vagy, ezért áldalak,
mert úgy szorítsz forrón, sírva, magadhoz,
hogy embernél több leszek általad.

170. oldal, 1971.

Tudom, nincs nagyobb az emberi sorsnál:
- a kezdetnél tudni: mi lesz a vég!
s feledni mégis minden csóknál
a Múlást: az élő eszméletét.

75-76. oldal, 1971.

30

Nem hangzik messze, de könnyebben ér el
a szívünk mélyére a halk beszéd:

a szerelem is egypár halk igével
remeg fel, amikor legjobban ég.

31. oldal, 1971.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom